Színház

Hernádi Judit köszöntése az Átriumban

2018.09.27. 13:10
Megosztom
A félelem megeszi a lelket 2018. szeptember 26-i előadása után, a tapsrendben a színésztársak és az Átrium csapata köszöntötték Hernádi Juditot, aki Emmi Kurowski szerepének megformálásáért a legjobb női főszereplő díját vehette át a múlt héten a színikritikusoktól.

A Rainer Werner Fassbinder filmjéből Alföldi Róbert rendezésében, Ugrai István színpadi adaptációjában készült 2 óra 20 perces, szünet nélkül játszott produkciót egy évvel ezelőtt mutatta be az Átrium magyarországi ősbemutatóként. Az 1974-es, világsikerű német filmből készült darab egy német asszony és egy arab bevándorló kapcsolatának történetét meséli el, a színésznő partnerei Bányai Kelemen Barna, valamint Parti Nóra, Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs és Szatory Dávid. Utóbbi négy színész több, mint húsz szerepet játszik el az előadásban, amelyet egy év alatt harminc alkalommal tűzött műsorára a színház.

HernadiJkoszontese3_fotoMeszarosCsaba-130002.jpg

Hernádi Judit köszöntése (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Átrium Film-Színház)

Hernádi Juditot 2018 tavaszán a Psota Irén-díjjal is kitüntették, amelyre ugyancsak Emmi szerepének alakítása apropóján jelölte őt az Átrium.

A címlapképet Mészáros Csaba készítette.

Psota Irén legméltóbb utóda Hernádi Judit

Kapcsolódó

Psota Irén legméltóbb utóda Hernádi Judit

A Rózsavölgyi Szalonban, a színházi világnapon adták át a Psota Irén-díjat. Az elismerést Hernádi Judit színművész vehette át, akinek Törőcsik Mari hangfelvételen gratulált.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Ismét nézőtér lesz a nappalinkból: közeleg a 6. eSzínház Fesztivál

Szeptember 18. és 27. között rendezik meg a 6. eSzínház Fesztivált. Tíz napon át 18 válogatott produkció ad képet a velünk élő színház sokszínűségéről.
Színház interjú

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Színház hír