Színház

Hetedik alkalommal rendezik meg a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált

2025.05.06. 14:10
Ajánlom
A hetes szám mesebeli, és mesébe illő az is, hogy a Független Színház Magyarország 2017 óta immár hetedik alkalommal rendezi meg az Európai Unió első nemzetközi cigány színházi találkozóját. A Roma Hősök – Nemzetközi Roma Színházi Fesztivál május 7-e és 11-e között várja a közönséget a társszervező Eötvös10 Művelődési Házban. Az öt nap a színház ünnepe, tisztelgés a független színházi művészek, drámai hőseik és a roma közösségek előtt.

Az előadások között hazai, olaszországi, romániai és írországi produkciók is bemutatkoznak eredeti nyelven, angol és magyar felirattal. Minden előadás után közönségtalálkozóra kerül sor, ahol a nézők személyesen is megismerhetik az alkotókat.

Program

Május 7.

Caliban és a boszorkány (Caliban and the Witch)

Giuvlipen Társulat (Románia)

Látványos, futurista előadás, amely radikálisan újragondolja Shakespeare A vihar drámáját. A hatalmi viszonyok megfordulnak: a roma nép hódítja meg Nyugat-Európát, és Prospero mint roma-keresztény kormányzó, fehér európaiakat igáz le a „civilizáció” nevében. Sycorax, az eredeti darabból kiszorított boszorkány végre hangot kap, míg Caliban az elnyomott európai rabszolga szerepében a lázadás szimbólumává válik. Provokatív és gondolatébresztő történet a hatalom és az igazságtalanság kérdéseiről.

IMG-20240704-WA0004-115200.jpg

A Caliban és a boszorkány című előadás (Fotó/Forrás: Független Színház Magyarország)

Május 8.

Szarkák a villanyoszlopon (Magpies on the Pylon)

Traveller Wagon Wheel Társulat (Írország)

Az ír traveller közösség életét bemutató kétszereplős előadás egy apa és fia szívszorító történetét meséli el. Jim mindent megtesz családjáért, ám legnagyobb harcát akkor vívja, amikor fia, Tommy fokozatosan elzárkózik a világtól, végül pedig öngyilkosságot követ el. Az ír travellerek körében az öngyilkosság riasztóan gyakori – a darab feltárja a társadalmi kirekesztés és a veszteség fájdalmát. A Szarkák a villanyoszlopon olyan előadás, amely egyszerre késztet sírásra és nevetésre – és amiről még napokig gondolkodni fog a néző.

Május 9.

Bo-ra várva (Waiting for Bo)

Rampa Prenestina Társulat (Olaszország)

Beckett szellemiségében készült előadás, amely két roma fiatal küzdelmét mutatja be, akik munkát keresnek. Kudarcok, félreértések és előítéletek sodorják őket egyre távolabb az álmaiktól. Emberközeli színházi élmény a kiszolgáltatottságról, a reményről és a túlélésről a commedia dell’arte önfeledt humorával tálalva.

rampa-prenestina-tarsulat-bo-ra-varva-original-257872-115159.jpg

A Bo-ra várva című előadás (Fotó/Forrás: Független Színház Magyarország)

Május 10.

Emberevők (Cannibals)

Független Színház Magyarország

1782-ben Hont vármegyében több száz romát hurcoltak el, brutálisan megkínoztak és hamis vádak alapján elítéltek egy eltűnt mészáros esete miatt. 41 embert nyilvánosan kivégeztek, a túlélőket kényszermunkára kényszerítették, gyermekeiket elszakították családjaiktól. Az Emberevők megrázó előadás az igazságtalanságról, az előítéletekről és a történelem elfeledett áldozatairól.

Május 11. 

Mariella Mehr élete (The Life of Mariella Mehr)

RS9 Színház

A svájci jenis nép tragikus sorsáról szóló színházi előadás, amely a svájci biológiai népirtás áldozatává vált közösség emlékét idézi fel. A történet Mariella Mehr író művei nyomán elevenedik meg, bemutatva az elhallgatott múltat és a túlélésért folytatott harcot. Megrendítő darab az identitás keresésről és az emlékezés fontosságáról.

mariella-mehr-elete-original-229917-115258.jpg

A Mariella Mehr élete című előadás (Fotó/Forrás: Független Színház Magyarország)

Jegyek és további információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Az Emberevők című előadás (forrás: Független Színház Magyarország)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.