Hevület és érzékiség a tangó ritmusára – újabb ősbemutató Gyulán

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Pengetangó (Fotó/Forrás: Gyulai Várszínház)

A tangó keletkezése homályba vész. Kreol dallamok, spanyol bevándorlók temperamentumos ritmusai, afrikai rabszolgák rituális zenéjének elemei adják mindazt, ami a ma ismert tangót, mint zenét, dalt, és mint táncot jellemzi.

Hevület és halál, a szerelmi „belehalás” érzékisége teríti egyetemes leplét erre a korántsem pesszimista életérzésre, mely meghódította az egész világot.

Jorge Luis Borgest az 1930-as évektől kezdve 1986-ban bekövetkezett haláláig foglalkoztatta a tangó származása, elfeledett kezdeti formája, ahogy ő mondja: „ősalakjának életrajza”. Számos novellában, könyvben, tanulmányban, versben, interjúban és előadás-sorozatban idézte föl a régi Buenos Aires-i tangózás helyszíneit, hangulatát és szereplőit. Ezért, akarva-akaratlanul, ő maga is történet szereplőjévé válik, mint „vak Homérosz”, aki egy bordély szalonjában, húrtalan gitárján végigkíséri, vezényli ezt a drámát. Világlátásának kedélye, műveinek sugallata végig nyomon követhető tehát ebben a drámában, mint egy túlélő tánc komédiája.

Egy fiatal pár – a fiú európai, a lány argentin – egy, már csak romjaiban és az emlékekben létező szerelmi kegyhelyen találja magát, ahol furcsa, múltbeli figurákkal találkoznak. Őket csak a tangó élteti még, meg a szerelem, amiért ölni is képesek. Vagy mégsem? A kérdést párcserék és párharcok testi-lelki izgalma diktálja, míg a tangó részükké, részünké nem válik. A feloldozás tehát maga a becsület, és az azért való kiállás, a becsületnek pedig itt ára nincs, csak magával az emberrel mérhető.

Műfaji meghatározásként, a musical dráma elnevezés közelíthetné meg azt a szándékot, melyet egyéb híján, jótékonyan zenés színháznak nevez ma a világ. Cári Tibor zenéje hivatott ezt szavatolni, ahogy a rendező, Tapasztó Ernő színpadi világa (díszlet: Szvatek Péter, jelmez: Pap Janó, koreográfia: Murvai Dávid) is a merész sokszínűség bizonyítéka.

Az alkotók célja, hogy mindennapjaink hitvallásait alakítsák zenévé, tánccá, és a mi mindenkori történetünkké.