Hiányzó apák

Többszörös csapdába csalja a nézőt Tasnádi István új darabja, a Kartonpapa. A nyilvánvaló és a rejtett képtelenségek közötti tévelygésre kényszeríti. Alapötlete szerint egy asszony nem hajlandó tudomásul venni férje halálát. Úgy viselkedik, mintha az még mindig élne. De nem éri be ennyivel. Igazán groteszkké attól válik a történet, hogy a férj, az apa jelenlétét realizálja is,

Kartonpapa - Vörösmarty Színház (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

Ő a címszereplő. Környezete meg alkalmazkodik ehhez a bolondériához. Amikor vendégségbe mennek a nő testvérének családjához, viszik magukkal a kartonpapát. Látatlanban is elképzelhető, mennyi vicces szituáció keletkezhet ebből. Pláne, ha a vendéglátó házaspárnál éppen dúl az összes elképzelhető házi feszültség, a napi élet aligha elkerülhető velejárói. Az anya erősen rigolyás, amihez az apa ügyetlenkedve próbál alkalmazkodni, és még egy durcás kamaszlányuk is van, aki életkori sajátosságként tüntetően szókimondó, egyáltalán nem kívánja megkönnyíteni a helyzetet. És persze a látogatóba érkező nővér is hozza magával éppen csak felnőtt fiát, aki kíméletes iróniával szolgálja ki anyja képzelgéseit. A vendéglátás pedig szükségképpen étkezéssel is jár. Megannyi humorforrás: kell-e teríték a nem létezőnek, ízlik-e a papírbábnak az étel és így tovább. Ráadásul alapvető világnézeti különbség is van a két család, a két testvér között, a fivér szabadelvű, toleráns és lezser szeretne lenni, a nővér viszont bigottan vallásos és háklisan rendszerető. A nővér természetesen mindenbe beleköt, amit fivérénél tapasztal.

Szinte mindenkinek minden megszólalása, a legártatlanabb is, sért, provokál valakit.

Kartonpapa - Vörösmarty Színház (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A szerző, amilyen jól kitalálta, éppen olyan következetesen és ötletesen ki is aknázza a helyzetben rejlő összes lehetőséget, dinamikusan sorakoznak a poénok, a tréfák, a mulatságos helyzetek. A szöveg éppoly ügyesen egyensúlyoz trivialitás és eredetiség határán, mint ahogy a történet a köznapi realitás és az abszurditás között. És ahogyan az egy rendes polgári társalgási vígjátékban illik, ki is derül valami titok. Kitudódik, hogy az unokatestvérek között régóta szerelmi viszony szövődik, olyannyira, hogy össze is kívánnak házasodni. De hogy mégse legyen minden annyira szabályos, és a rendező dolga se legyen túlzottan egyszerű, Tasnádi István nem éri be egyetlen helyszínnel, azzal, ahol az ünnepi étkezés folyik. Ír jelenetet a kamaszlány kuckójába és a mellékhelyiségbe, a fürdőszobába is. Magyarósi Éva díszlettervező praktikusan eleget is tesz ezeknek az igényeknek.

Kartonpapa - Vörösmarty Színház (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

Középen az étkezőasztal, jobbra lányszoba, balra fürdő. Ez utóbbiak átlátszó fallal elkülönítve, hogy lássuk is, ami ott történik, de tudjuk is, hogy az intim terület. Kárpáti Enikő jellemhez igazítja és színészre szabja a ruhákat, amelyek az alakítás részévé válva működnek. Hargitai Iván rendezésében a színészi játék megfelelően alkalmazkodik a darab kettősségéhez, egyszerre földhöz tapadó és elemelkedő, realisztikus és szimbolikus rétegeihez. A hatalmasan terpeszkedő kartonpapa mellett Tóth Ildikó finoman érezteti az anya pszichés baján túl a jelképes tartalmat. Egyed Attila önkorlátozó papucsférjként toporog kínos helyzetből még kínosabba, Kiss Diána Magdolna az elnyúzott, megtépázott idegrendszerű asszony szürke portréjában halmozza a belső feszültséget, Pálya Pompónia utálatosságát szisztematikusan ápoló, karban tartó, környezetét folyton próbaára tevő fiatalhoz illőn puffog, pattog. Kovács Tamás e.h. kifogástalanul betölti az őrült közegben az egyetlen kiegyensúlyozottnak vélhető ember szerepét.

Az előadás folyamán a néző mindig elég jól mulat, a fordulatok, a replikák lekötik a figyelmét, csak utána érzi kicsit átverve magát. A darab őt is megtréfálta, azt sejtette, hogy nyújtani fog valamit, de végül mindent visszavett. Nem számítva az egyébként kellemes időtöltést.

Müller táncosai - Csiky Gergely Színház (Fotó/Forrás: Memlaur Imre / Csiky Gergely Színház)

Német Ákos darabját, az 1988-ban írt Müller táncosait 1992-ben mutatta be a Katona József Színház a Kamrában. Az egyik főszerepet Rajkai Zoltán még főiskolásként játszotta. Most az ő rendezésében láthattuk Kaposváron. Ebben a műben ugyan nem egy apa hiányzik, hanem az apaszerepet betöltő vezetőjét veszíti el egy táncos társulat. Müller eltűnik, és rá vár a kis közösség, próbálja megtartani magát arra az átmenetinek gondolt időre, amíg a főnök vissza nem tér. Átmeneti idő, átmeneti korszak. A szöveg születése és színpadra kerülése közötti időben zajlott a rendszerváltás. De az azt megelőző időszakban is folyton az átmeneti jelleget hangsúlyozták a rendszer vezetői, ideológusai. Építettük a szocializmust, hogy azután majd a kommunizmust építhessük. És a szovjet csapatok is csak ideiglenesen állomásoztak Magyarországon.

Az egész politikai rendszer azon az ígéreten alapult, hogy egyszer majd elmúlik.

Müller táncosai - Csiky Gergely Színház (Fotó/Forrás: Memlaur Imre / Csiky Gergely Színház)

Németh Ákos darabjában, anélkül, hogy a legkisebb politikai célzást is tette volna, ennek az ideiglenességnek, ennek az átmenetiségnek az élményét fogalmazta színpadra. Sőt, olyan távol minden köznapi realitástól, az általánosságnak, illetve az általános közérzetnek olyan szintjén, hogy az bármikor érvényes lehet.

Mégis, most Kaposváron, a felújítását szenvedő színházat helyettesítő művelődési ház stúdiótermében a darab és a játék művészisége, némi túlzással virtuozitása fogja meg a nézőt. A fiatalabbakra bizonyára a hip-hop zene is nagy hatást gyakorol, amelyhez a tartalmat is igazította Rajkai, amennyiben a táncegyüttest hip-hop csoporttá alakította.

Müller táncosai - Csiky Gergely Színház (Fotó/Forrás: Memlaur Imre / Csiky Gergely Színház)

Kálmán Eszter díszlete rideg rondaságában is virtuóz. Tükröződő-áttetsző falak határolják a próbatermet, ahol az elhagyott társulat vezetőjét várja. De a lefontosabb természetesen a játék minősége. Az átgondoltan tisztára csiszolt színjátszás. Abban nyilván a rendező keze is benne van, hogy a csapatból kezdettől kitűnik a végül gyilkossá váló fiút koncentrált, erős jelenléttel játszó Mohácsi Norbert. Szvetnyik Kata jóakaratúan anyáskodik társai fölött, Mikecz Estilla érdesen utálatoskodik, Tóth Károly pedig tolókocsijában úgy jelenít meg egy mozgássérültet, hogy a nézőnek eszébe sem jut, valóban az. Tökéletesen beleilleszkedik a játékba, színészként használja testi hibáját.

Müller táncosai - Csiky Gergely Színház (Fotó/Forrás: Memlaur Imre / Csiky Gergely Színház)

Müller természetesen nem jön, ám a vezetőjét váró társulathoz három idegen tör be. Nyáry Szilvia jóakaratú kívülállóként minden igyekezetével, megjelenésének elegáns finomságával, tapintatos viselkedésével szándékával ellenkező hatást vált ki, akaratlanul is provokálja az elbizonytalanodott fiatalokban lappangó szenvedélyek kitörését. Nyáry Oszkár éppen az ellentétét adja, üzleti ajánlattal érkező ügynöke elefántként csörtet a porcelánboltba, töri-zúzza az érzelmeket, az eredmény ugyanaz. A harmadik idegen kéjgyilkos, aki megöli az egyik táncos leányt. Szvath Tamás céltudatosan, kiszámítottan, tervszerűen dolgozó, jólfésült cinikusnak ábrázolja.

Állítani vagy tagadni valamit biztosan egyszerűbb, mint a hiányt érzékeltetni. Tasnádi István és Németh Ákos darabja pedig éppen ezzel próbálkozik, mégpedig szép sikerrel. A hiányt színpadra fogalmazni alighanem még nehezebb. Hargitai Iván és Rajkai Zoltán ezt is jól megoldotta.