Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

Tizenhetedik alkalommal gyűlt össze a Halhatatlanok Társulatának kuratóriuma, hogy kiválasszák azokat a művészeket, akik közül az ATV nézőinek döntése értelmében nyolcan lábnyomot kapnak a Nagymező utcában, és csatlakoznak a társulathoz.

A kuratórium tagjai idén Almási Éva Kossuth-díjas színművész, Érdi Sándor újságíró, Görgey Gábor Kossuth-díjas író, Huszti Péter Kossuth-díjas színművész, Kincses Veronika Kossuth-díjas operaénekes, Metzger Márta érdemes és kiváló táncművész, Molnár András Kossuth-díjas operaénekes, Nagy Márta, az ATV programigazgatója, Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Rónai Egon újságíró, Szakály György Kossuth-díjas táncművész, Szegvári Katalin újságíró és Szinetár Miklós Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas volt.

A kuratórium elnöke rövid köszöntőjében örömét fejezte ki, mert úgy érzi, jól döntöttek, hiszen csupa tehetséges ember áll körülötte, akiknek pályafutása kivételes és kimagasló. Azt pedig külön örvendetesnek tartja, hogy létezik egy díj, amely rávilágítja a figyelmet a művészekre.

„Ha megnézzük a színházak plakátjait, azt látjuk rajta, hogy »rendezte«. Hogy ki játssza, ki volt a ’rendőr’, azt már nem” – mondta, ezzel csatlakozva Gy. Németh Erzsébethez, aki szintén a díj fontosságát hangsúlyozta.

– fordult a főpolgármester-helyettes a díjazottakhoz.

A rövid avatási ceremónián maguk a társulati tagok is megszólaltak, hálájukat fejezve ki a kitüntetésért. Lázár Kati egészségi állapota miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, nevében Jordán Tamás vette át a kitüntetést.

Zsuráfszky Zoltán pár nap híján 50 éve lépett be először a Balettintézet kapuján. „Minden nap ezt a követ koptattuk, ez volt az életünk” – emlékezett vissza iskolás éveire a táncművész, majd utalva a frissen lerakott lábnyomokra hozzátette: „Ideérni nagyon jó érzés”.

„A sok köszönet után nem szeretnék mást mondani, minthogy: köszönöm! És ebbe az egy szóba szeretném belezsúfolni mindazt, ami velem történt ebben az országban” – mondta Bodor Johanna. „Ebben az országban, ahol rengeteg tehetség van közöttünk, az a dolgom, hogy azokra az emberekre figyeljek, akik a következő generációban Magyarország kulturális életét megemelik, megerősítik és olyanná csinálják, teremtik, alkotják, amilyen tud lenni”.

Tiboldi Mária a könnyeivel küszködve állt a lábnyoma mellé, felnézve az Operettszínház épületére, melyben 60 éves pályafutása alatt 30 évig volt társulati tag. A lenyomathoz fia és unokája kísérte. „Mélységesen meg vagyok rendülve, csodálatos nap ez a mai” – kezdte a művésznő, aki az elmúlt évtizedekben Magyarország mellett Európa számos nagyvárosában megfordult.

Idén a Halhatatlanok Társulatának operaénekes tagjai is lettek. Zempléni Mária a műfaj virágzásáról beszélt. Mint fogalmazott, 1975 óta, mióta pályán volt, folyamatosan hallgatta, hogy az opera a halálán van, hamarosan már senkit sem fog érdekelni. „Az opera mindig mindent túlélt, és én azt kívánom a mostani kollégáimnak, fiatal és kevésbé fiatal énekeseknek, hogy az opera még nagyon sokáig éljen, és nagyon sokáig adjon örömet nekik és a közönségnek.”

Bede-Fazekas Csaba is meghatottan lépett fel a dobogóra. „Az emberiségnek, mióta él, mindig a halhatatlanság volt a legnagyobb törekvése” – mondta, hozzátéve, hogy bár ez nem lehetséges, nagy boldogság, hogy a szándék legalább képletesen megvalósulhat. „Az ember ilyenkor érzi azt, hogy nem élt hiába, valami marad utána, nemcsak néhány felvétel vagy lemez” – zárta rövid beszédét.

Szacsvay László közel 40 éve a Katona József Színház tagja, a lábnyom mellett állva a gyerekkorára emlékezett vissza. „Ebből a gyerekből soha nem lesz semmi” – idézte fel a családi anekdotát, hozzátéve, hogy nagyon rossz tanuló volt, de azért mindig szerették.

Végezetül a Vígszínház igazgatóját, Rudolf Pétert szólította Rónai Egon, a direktor pedig egy bocsánatkéréssel kezdte beszédét. A kiszámíthatatlan körülmények miatt ugyanis azt mondta a szüleinek, hogy ne vegyenek részt az avatóünnepségen. Beszédében egy kávézói élményét osztotta meg, ahol a felszolgáló megkérdezte tőle, hogy tudja-e, hogy mit szeret a színházban. Amikor Rudolf Péter azt felelte, hogy nem, a hölgy azt válaszolta: „átvisz egy másik dimenzióba”. Az igazgató, miközben elmerengett azon, hogy mit is jelent a Halhatatlanok Társulatának tagjává válni, a jövőbe tekintett. „Remélem, hogy a Vígszínházhoz most szerződő fiatalok vigyáznak a cipőjükre, hátha szükség lesz még rá.”

Fejléckép: a Halhatatlanok Társulatának új tagjai (fotó: Vass Antónia)