Színház

Hitte volna? Rudolf Péter 60 éves!

2019.10.14. 17:50
Ajánlom
Hobbija a sakk, a horgászat és a foci, szerepálmai nincsenek. Ma ünnepli 60. születésnapját Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész, a legsokoldalúbb magyar színészek egyike. PORTRÉ

1959-ben született Budapesten, szülei tanárok voltak. Érettségi után nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ezért egy évi katonáskodás után újra próbálkozott, ezúttal sikerrel. Diplomáját 1983-ban kapta meg, első szerződése a Vígszínházhoz kötötte. A Szent István körúti társulatnak 2001-ig volt a tagja, azután szabadúszó lett, az Új Színházban három évig művészeti vezetőként is dolgozott, 2015-től a Centrál Színház tagja.

Tehetsége elsősorban a groteszk, ironikus hangvételű művekben tűnt ki, de szinte minden szerep eljátszására képes, akadt időszak, amikor egyik este III. Richárd volt Miskolcon, a másikon pedig Bóni a kecskeméti Csárdáskirálynőben.

Saját szavai szerint egyszerre szorongó és exhibicionista, nagyon fél a kudarctól, ezért rengeteget dolgozik, hogy ezt elkerülje.

A Vígszínházban eltöltött tizennyolc év, az ottani közeg meghatározó volt számára, amiképpen az is, hogy ott kezdhetett el rendezni, első munkája a hosszú évekig műsoron tartott Dühöngő ifjúság volt. Rendezőként jegyezte többek között Tony Kushner Angyalok Amerikában, Arthur Miller Salemi boszorkányok és Shakespeare Ahogy tetszik című darabját.

DSC_1659-145457.jpg

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter (Fotó/Forrás: Centrál Színház)

Feleségével, a szintén Kossuth-díjas Nagy-Kálózy Eszterrel lassan húsz éve hatalmas sikerrel játsszák az És Rómeó és Júliát, Shakespeare darabjának Vámos Miklós "rövidítményét", amelyben díszletek, jelmez és kellékek nélkül jelenítenek meg minden szerepet, Rudolf Péter például Capuletnét és a dajkát is. Improvizációs képességét és humorérzékét a Beugró című szituációs szórakoztató televíziós játékban is bizonyította.

Szerencsésnek tartja magát, mert már 1981-ben, főiskolásként olyan filmekben szerepelhetett, mint a Cha-cha-cha, a Szerencsés Dániel és a Jób lázadása. Később szerepet kapott A skorpió megeszi az ikreket reggelire, a Jákob, a hazudós, a Hamvadó cigarettavég, az Egy szoknya, egy nadrág, a Kalandorok című alkotásokban is. 2001-ben a kultfilmmé vált Üvegtigrisben Lali, a büfés szerepe mellett társrendező és forgatókönyvíró is volt, a film alakjainak mondásai a köznyelv részévé váltak: "Ízirájder, öcsém, ízirájder..."

Az Üvegtigrisnek két sikeres folytatása készült, és nem zárható ki, hogy a negyedik résznek is nekivágnak.

A legjobb játékfilmes férfi fõszereplõnek járó díjjal kitüntetett Rudolf Péter

Az 1945 c. filmben nyújtott alakításáért a legjobb játékfilmes férfi fõszereplõnek járó Magyar Filmdíjjal kitüntetett Rudolf Péter (Fotó/Forrás: Balogh Zoltán / MTI)

2014-ben a nagyszabású Kossuthkifli című történelmi tévésorozatot (készítői szerint "19. századi vadromantikus road movie-t") rendezte. 2017-ben Török Ferenc nemzetközi sikerű 1945 című drámájában, a jegyző szerepében nyújtott kiemelkedő alakítást, amelyért 2018-ban a Magyar Filmkritikusok Díját és a Magyar Filmdíjat is elnyerte. Tavaly a Vándorszínészek című romantikus vígjátékban állt a kamera elé.

Szinkronszínészként is sokat foglalkoztatják, egyebek között a Vissza a jövőbe sorozatban az ő hangján szólalt meg Marty McFly, de ő volt például Stuart Little kisegér magyar hangja is. Hangja hangoskönyveken is hallható, számos Rejtő-, és Karinthy művet tolmácsolt.

Szerepálmai nincsenek, számára az a fontos, milyen közegben és formában valósíthatja meg, amit elvállal.

1945-werk

Rudolf Péter, Szirtes Ági és Szarvas József az 1945 c. filmben (Fotó/Forrás: Katapult Film)

Hobbija a sakk, a horgászat és a foci, pályára lépett a színészválogatottban is, alkalmanként lejár a Hidegkúti Öregfiúk csapatába. Rendszeresen ír novellákat, verseket, forgatókönyveket, dalszövegeket, de szigorúan csak az íróasztalfiókja számára. Mint mondja:

Nagyon szerencsés voltam, de nem mindig éltem jól a szerencsémmel."

Művészi munkáját 1991-ben Jászai Mari-díjjal, 1995-ben Ajtay Andor-emlékdíjjal, 2002-ben kiváló művészi címmel ismerték el. 2006-ban a POSZT-on A legjobb férfi alakítás díját kapta, több rádiós és tévés nívódíj birtokosa, 2011-ben Páger Antal-színészdíjat vehetett át. 2013-ban Kossuth-díjjal jutalmazták sokoldalú művészi munkásságáért, különösen groteszk, ironikus hangvételű szerepek felejthetetlen megformálásáért, elsöprő sikert arató filmjeiért, bravúros improvizációs készségét tanúsító színészi játékáért. 2015-ben Budapest díszpolgára lett, és megkapta a MOB fair play-díjat a művészetben, 2016-ban az Amfiteátrum-díjat.

 

Fejléckép: Rudolf Péter (Fotó: Sárosi Zoltán / Centrál Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.
Zenés színház

Mindent sok helyen – Japán operaházai

Idén nyáron ismét A varázsfuvolával tért vissza Cso-cso-szán hazájába az OPERA együttese. Különleges fellépési színhelyek, bámulatos komplexumok egész sorát érintette az újabb japán turné.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.
Színház ajánló

A Budapest Bár is ott lesz a Zenthe Nyáron

Idén nyáron is Salgótarján lesz a régió kulturális központja: izgalmas programokkal jelentkezik a Zenthe Nyár! Július 20-tól augusztus 12-ig a színház tizenegy előadással, köztük egy saját szabadtéri premierrel várja a közönséget.
Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.