A Párterápia című darabot Znamenák István rendezi a Szentendrei Teátrum és Nyár keretében, előadja Mészáros Máté, Balla Eszter és Debreczeny Csaba. Az előadás ősztől a Belvárosi Színházban lesz látható, ám előtte még augusztus 3. és 7. között öt alkalommal az Óbudai Társaskör kertjében is előadják az Óbudai nyár részeként.
A szerző előző művét, a Gyógyír északi szélre című előadást évek óta sikerrel játsszák a Belvárosi Színházban. A darab már több, mint százszor tárta a nézők elé két ember megismerkedésének kalandos és humoros történetét.
Balla Eszter, Mészáros Máté, Debreczeny Csaba - Párterápia (Fotó/Forrás: Orlai Produkciós Iroda)
A Párterápiában szereplő házaspár életéből már rég eltűnt az első évek izgalma. Ismerős a helyzet: valami elveszett, és mielőtt végleges döntést hozna, egy utolsó kísérletképpen szakemberhez fordul a férfi és a nő. Az orvos munkához lát, frenetikus helyzetek, mulattató fordulatok és meglepetések során ismerjük meg már nem is csak a páciensek, hanem maga a pszichiáter életét is. Glattauer vígjátéka nagy emberismerettel és virtuozitással sodorja nézőjét a hősökkel együtt a jövő meglepetései felé.
Mészáros Máté: „Vágytam a kihívásra”
A terapeutát alakító Mészáros Máté a munka kapcsán elmondta:„Ami mindig nehéz a színpadon: eljátszani, hogy figyelek. Állandóan beszéltetem a pácienseimet, helyzetbe hozom őket, roppant nehéz mindezt úgy csinálni, hogy a nézőnek ne tűnjön úgy, hogy »úgy csinálok, mintha...«, hanem azt lássák, hogy én valóban gondolkodom akkor és ott az ő problémájukon. Az alaphelyzet egy sokak által ismert szituáció – éppen ebben rejlik az ereje és a veszélye is, és ez az igazán izgalmas a munkában: nem általánosságban gondolkodni a helyzetről, hozzátenni esetleg a saját élményeinket, amelyeken keresztül egy kicsit talán a néző is jobban magára tud ismerni” - foglalta össze Mészáros Máté.
Balla Eszter, Mészáros Máté és Debreczeny Csaba - Párterápia (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)
A Vígszínháztól távozó színművész a szabadúszó életmód kapcsán kifejtette: „Vágytam arra, hogy kipróbáljam, milyen az, amikor nincs főnököm. Amikor nincs az a fajta kötöttség, amit egy kőszínház jelent. Egyfelől mámorító és szabad, másfelől furcsa és kicsit kiszolgáltatott. A távozásomnak a legkevésbé művészi okai voltak. Szerettem a csapatot és szerettem magát a helyet is, egyszerűen csak vágytam a kihívásra. Egy társulatban egy kicsit olyan a létezés, mint egy párkapcsolatban... mindig azt utálod meg legelőször a másikban, amit elsőre olyan különlegesnek éreztél benne.
Egy jó társulatnak hihetetlen ereje van abban, hogy elvisel téged.
Nagyon jó érzés, amikor egyszer hirtelen azon kapod magad, hogy már nemcsak kollégák vagytok, hanem szinte egy család. Ez ugyanakkor veszéllyel is jár: könnyen el tudsz kényelmesedni. Ha az ember projektekben vagy filmben dolgozik, akkor ott valahogy mindig a legjobb formáját kell mutatnia, mert itt nehezebben viseljük el a súrlódásokat, a társaság tagjai kevésbé tolerálják egymás rossz tulajdonságait, mint egy összeszokott társulatnál, ahol mivel szeretjük és ismerjük egymást, elnézzük a hibákat. Egy projektben nincs idő igazán összecsiszolódni és megszokni egymás sok kis idegesítő dolgát, ezért mindenki megpróbálja a maximumot kihozni magából. Valahogy ez is bennem volt... hogy szeretnék olyan éles helyzetekbe kerülni, ahol igazán oda kell tennem magam, mert nem ismernek, és nem kezelik a kis hülyeségeimet természetességként.”
hírlevél
