Színház

Hollywood után a színpadot is meghódítaná Quentin Tarantino

2025.08.26. 10:10
Ajánlom
A Ponyvaregény és a Kutyaszorítóban rendezőjének új darabját várhatóan 2027-ben mutatják be London legendás színházi központjában. A világhírű művész siker esetén filmet is készítene a történetből. 

Egy ideig még egészen biztosan várnunk kell Quentin Tarantino következő, legutolsónak szánt mozifilmjére, a kétszeres Oscar-díjas rendező ugyanis jelenleg első színdarabját tervezi elkészíteni, amit várhatóan a londoni West Enden mutatnak be. Az alkotó erről a The Church of Tarantino nevű podcastban beszélt, egyúttal elárulta azt is, 2026-ban szeretne Angliába költözni a családjával, hogy közelebbről felügyelhesse a projektet. Mint mondta, az előadás várhatóan két évet vesz igénybe az életéből.

A rendező elmondása szerint az új darab – amelynek egyelőre nincs címe – már teljesen elkészült, januárban kezdenek el dolgozni vele, és várhatóan egy év múlva kerülhet a közönség elé.

„Arra készülök, hogy nagy siker lesz. Ha bukás lesz, nagyon hamar végzek vele” – mondta, hozzátéve, hogy

amennyiben az előadás jó fogadtatásban részesül, ebből a történetből készülhet el legutolsó filmje.

Tarantino ugyanis régóta hangoztatja, hogy a tizedik alkotása után felhagy a filmezéssel, mivel szeretné a csúcson abbahagyni.

Tarantino már korábban is kísérletezett a színházzal, a Volt egyszer egy… Hollywood című filmjéből készített színpadi átiratot, valamint felolvasószínházi előadást is rendezett az Aljas nyolcasból.

A művész nemrég elkészült a Volt egyszer egy… Hollywood folytatásának forgatókönyvével is, amelyből a Netflix gyártásában készül mozifilm David Fincher rendezésében. A produkció a The Adventures Of Cliff Booth címet viseli, a történet főhőse a Brad Pitt által alakított Cliff Booth lesz.

Tarantino a podcastban azt is elárulta, miért nem ő rendezi a filmet:

Szerintem én és David Fincher vagyunk a két legjobb rendező. Tehát a gondolat, hogy David Fincher valóban adaptálni szeretné az egyik alkotásomat, egyfajta komolyságot jelez a munkásságom felé, ezt pedig figyelembe kell venni

– mondta.

Korábban a hírek arról szóltak, hogy Tarantino utolsó filmjét a The Movie Critic (A filmkritikus) című forgatókönyvéből készíti el, de ezt az ötletet végül elvetette. El is mondta, miért: „Senki sem vár erre, nyilvánvalóan. Úgy értem, bármikor elkészíthetem, hiszen már megírtam. Minden Tarantino-cím sokat ígér, kivéve A filmkritikust. Ki akarna látni egy TV-show-t, ami egy ki***tt filmkritikusról szól? Ki akar megnézni egy filmet, aminek az a címe, hogy A filmkritikus? Ha sikerülne ténylegesen csinálnom egy izgalmas filmet vagy egy sorozatot valakiről, aki filmeket néz, na, az már teljesítmény lenne” – fejtette ki a rendező.

Forrás: Euronews

Fejléckép: Quentin Tarantino a 2015-ös San Diego Comic Con International rendezvényen (Fotó/Forrás: Gage Skidmore / Wikipedia)

Erőszakterápia és macsónosztalgia Tarantino kilencedikje

Kapcsolódó

Erőszakterápia és macsónosztalgia Tarantino kilencedikje

Volt egyszer egy férfiasabb világ, ahol a koszos hippik felett győzött John Wayne. Sharon Tate csillogó szemmel nézi a saját filmjét, és a rendező ilyen csillogónak akarja látni a mi szemünket is.

Az megvan, hogy Wagner inspirálta Tarantino Djangóját?

Az megvan, hogy Wagner inspirálta Tarantino Djangóját?

Mi köze van egy polgárháborús, rabszolgafelszabadítós westernnek a germán mitológiát feldolgozó operához? Hát elég sok. Megnézzük, hogy ihlette meg a film fenegyerekét az opera nagyöregje.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.
Plusz

Paradicsom, stand-up, kertmozi és balkáni ritmusok – élményekkel teli hétvége Terézvárosban

A július 11-12-i hétvége Terézvárosban a nyár legjobb hagyományait idézi: piac, szabadtéri stand-up, kertmozi és táncház várja az érdeklődőket a Hunyadi téren és az Eötvös10-ben.
Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.
Színház hír

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.
Színház ajánló

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.