Dankó Istvánt közel tíz éve szerződtette a Katona József Színház, ahol a színművész számos alakításával bizonyíthatott már. Jelenleg hét futó előadásban láthatjuk, köztük a néhány hete bemutatott Ascher Tamás Háromszéken című előadásban, amelyben a darab rendezőjét, Pintér Bélát játssza.

Kapcsolódó

Mi történne, ha a bojler cirkó lenne?

Kritika a Katona József Színház két új bemutatójáról: Pintér Béla régóta várt új rendezése, valamint Bognár Péter a társulat színészeire írt nyomozástörténete, Gothár Péter színrevitelében.

Január 4-én első saját rendezésével jelentkezik: Gogol Holt lelkek című regényét állítja színpadra, amelyhez a szövegkönyvet Szakonyi Károly komédiájának adaptációja nyomán ő maga írta. A Sufniban látható előadásban színpadra lép Mészáros Blanka, Elek Ferenc, Lestyán Attila (e.h.) és Vizi Dávid (e.h.). A díszlet és a jelmez Kálmán Eszter munkája, a zenéket Keresztes Gábor válogatta.

Dankó István

Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója így nyilatkozott lapunknak a rendezés kapcsán: “Dankó Istvánnak nagyon sok olyan megnyilvánulása szokott lenni egy próbafolyamat során, amelyekből az derül ki, hogy igen hamar és pontosan megérti a rendezői szándékot, közben pedig ő is nagyon jó javaslatokkal áll elő. Ezek a tulajdonságok alkalmassá teszik őt arra, hogy maga is kipróbálhassa magát rendezőként. Egyelőre csak egy próbarészletet láttam a készülő Holt lelkekből, de kíváncsian várom István bemutatkozását.”

A történet szerint Csicsikov, a zseniális szélhámos holt lelkeket, halott jobbágyokat vásárol, hogy velük spekulálva nagy vagyonhoz jusson. Járja a végtelen orosz tájakat, földesurakat látogat sorra, miközben kirajzolódik a cári Oroszország nemesi világának panoptikuma. A Gogol által elénk rajzolt világ egyszerre elkeserítő és mulatságos. Az emberi természet legsötétebb bugyraiba pillanthatunk bele.

„Ez a művem nem azzal ijesztette meg Oroszországot és keltett felzúdulást országszerte, hogy feltárta sebeit és rejtett betegségeit, és nem is azzal, hogy elképzelték a diadalát ülő gonoszság és a szenvedő ártatlanság megrázó képeit. Erről szó sincs... Az egésznek a kisszerűsége volt az, ami ijesztően hatott” – írja a szerző.