Színház

Homokvihar és vasárnap délelőtti dühöngés

2018.04.02. 09:21
Ajánlom
A Krakken művelet című előadás létrehozói gúnyolódnak mindenen, ami kigúnyolható, míg a Dühöngő ifjúság vadságra, fékezhetetlen energiákra utaló címe ellenére nem dolgozik brutális hatásokkal. Zappe László kritikája.

Műfaji meghatározása szerint „pszicho–thriller–krimi–komédia” a Kultúrbrigád márciusi bemutatója, A Krakken művelet az Átriumban. Ha nem éppen mindennek a paródiája. De leginkább szatíra. Sci-fibe hajló karikatúra. „Honoshország kulturális minisztere a sarntröll fővárosba utazik, mert a világkiállításon az országnak egy gigantikus méretű Holdat kell bemutatnia” – mondja az előzetes tartalomkivonat, amiből a sokat látott néző megsejtheti, hogy dupla karikatúrát fog látni, egyet a tényleges valóságról, egyet meg a fantazmagóriáink valóságáról.

Gyabronka József, Bálint András - A Krakken művelet

Gyabronka József, Bálint András - A Krakken művelet (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Átrium)

És nem is kell sokat várni, hogy kiderüljön, a darab hősei olyan helyre érkeztek, ahol semmi sem működik, kivéve a hitet és a félelmet. Máris otthon vagyunk. Pedig itt minden csupa képtelenség, amit kitalálni sem lehet egyszerű. Istenként tisztelik a Krakkent, ami nem egyéb, mint homokvihar, amely tisztázatlan bűnökért csap le. A szerzők, Bodó Viktor és Mózsik Imre, másfél órán át facsarják a humort ebből az alaphelyzetből. És győzik ötlettel. Nem csoda, a mai, hazai valóságból merítenek. És megtoldják gazdag fantáziával.

Gúnyolódnak mindenen, ami kigúnyolható, és természetesen kiderül, hogy minden az.

Kurta Niké, Dékány Barnabás, Rainer-Micsinyei Nóra - A Krakken művelet

Kurta Niké, Dékány Barnabás, Rainer-Micsinyei Nóra - A Krakken művelet (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Átrium)

A nem éppen kedvére való megbízatással érkező miniszternek van önismerete, öniróniája, és ráadásul kap maga mellé az íróktól egy hagyományos bizalmast és rezonőrt egyszemélyben, egy éleselméjű, tapasztalt, cinikus titkárt, aki főnöke helyett mindent tud, intéz és néha kommentál, valamint egy ugyancsak cinikus, ám ifjú tolmácsot, aki kiismeri magát a helyi viszonyokban, de főképp a női idomok érdeklik. Szóval eleve sokszorosan be van biztosítva a szellemes dialógusok működése. Ám az igazi nagyágyúk csak akkor lépnek színre, amikor az eddigiekből már kifogyna a puskapor. Addig a minisztert alakító Gyabronka József és a titkárt játszó Bálint András vezérletével Fehér Balázs Benő, Kurta Niké, Rainer-Micsinyei Nóra, Dékány Barnabás, Némedi Árpád és Lugosi György mulattatja a publikumot az elviccelt valósággal meg a ráhalmozott képtelenségekkel. És amikor a küldetés és a darab is megfenekleni látszik, megérkezik a helyi hatalmasság képviseletében két ideszakadt hazánk lányaként Molnár Piroska és Lázár Kati. Két színházi legenda együtt támad a hibát hibára halmozva szerencsétlenkedő miniszterre.

Molnár Piroska, Lázár Kati - A Krakken művelet

Molnár Piroska, Lázár Kati - A Krakken művelet (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Átrium)

Végül egy díszletoszlopból a projektvezető is kimászik, akit a kivitelező befalaztatott, mert le akarta leplezni a sikkasztásait, majd a sok-sok millióból készült, gigantikusnak tervezett hold is megkerül, amely valójában egy futball labdánál nem sokkal nagyobb papírgömb. De a helybeli hadsereg segítségével ebből a csávából is kimászik a honi delegáció.

Bodó Viktor nemcsak íróként, de rendezőként sem fogja vissza magát, Schnábel Zita ridegen ronda díszletét Hunyadi Alex és Farkas Máté Tamás iszonyú hangkulisszával toldja meg. Időnként valóban lecsap a Krakken. Legalábbis a néző fülére.

Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Ötvös András, Szabó Kimmel Tamás - Dühöngő ifjúság

Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Ötvös András, Szabó Kimmel Tamás - Dühöngő ifjúság (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

Az Orlai Produkciós Iroda új előadása nem dolgozik ilyen brutális hatásokkal. Pedig John Osborne egykori kultuszdarabjának már a magyar címe is, Dühöngő ifjúság, vadságra, fékezhetetlen energiákra és még inkább érzelmekre utal, és az eredeti, Look Back in Anger, azaz Nézz vissza haraggal sem szelídebb. Pedig a magyar cím telitalálat, a mű főhőse egy fiatalember, aki valóban végigdühöngi ifjúságát. De a vasárnap délelőttjeit, amikor fölösen ráér, mindenképpen. Mindennel és mindenkivel elégedetlen, azaz mérhetetlenül öntelt. Éppen ezért utáltam mindig is ezt a darabot, elfogathatatlannak tartottam ezt a viselkedést, amely senkit sem kímél, és különösen nem a hozzá közel állókat, azokat, akik szeretik. Dühét azokon tölti ki, akik semmiről sem tehetnek.

Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia - Dühöngő ifjúság

Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia - Dühöngő ifjúság (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

De még inkább felfoghatatlannak találtam a hozzá közel állók, felesége, barátja magatartását, akik tűrik a poklot, amit maga körül teremt, nemhogy nem vágják szájon, de még ki is szolgálják, alkalmazkodnak hozzá. Még Kaszás Attila alakítása sem győzött meg 1992-ben a Pesti Színházban arról, hogy lehet ebben az emberben valami szerethető. Ilyen alakítás talán nem is lehetséges. (Cserhalmi Györgyöt nem láttam a szerepben.)

Most Szabó Kimmel Tamás bosszant igen hatékonyan a kibírhatatlan fiatalember kötekedéseivel.

Ötvös András, Szabó Kimmel Tamás - Dühöngő ifjúság

Ötvös András, Szabó Kimmel Tamás - Dühöngő ifjúság (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

És persze még jobban Kovács Patrícia, aki a mindent szó nélkül tűrő, szenvedő, szürke asszonyt eleve befelé emésztő, mély bánattal ábrázolja, amely darabvégi visszatérésekor még tovább sötétedik. Ötvös András a barát türelmét tohonyasággá változtatja, nagy testét és lassú elméjét nem könnyen mozdítja ki a napi rutinból, az alamuszi barátnő fondor fontoskodását Járó Zsuzsa nagy komolysággal adja. Znamenák István díszlete és Cselényi Nóra jelmezei is sokat elmondanak az élet külsőségeit megvető, ifjonti lázadásról. Az eredetileg három felvonásos alkotást Znamenák körültekintő rendezésében egyben játsszák, szünet nélkül, és sokkal rövidebben. Nádasdy Ádám új fordítását alighanem jelentősen megkurtították. Kevesebb dühöngést hagytak benne. Így is maradt elég.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A b(m)űvész embersége – interjú a 110 éve született Rodolfo lányával, Gálvölgyi Judittal

Polgári neve Gross Dezső volt, de Rodolfoként ismerte meg a világ. „Vigyázat, csalok!”, mondta – és csalt. A többi már játék volt és szórakozás. Születésének 110. évfordulója alkalmából lánya, Gálvölgyi Judit segítségével idéztük föl a bűvész és édesapa legendás alakját.
Vizuál

Új magyar LMBTQ-dokumentumfilm érkezik a mozikba

A nemzetközi színtéren is sikerrel szereplő Tobi színeit július 1-jén mutatják be a magyar mozik a Cirko Film forgalmazásában.
Vizuál

Premier előtt látható a Szupernóva az Ideje moziba menni fesztiválon

Kilenc filmet mutat be az új mozis fesztivál május 27. és 30. között. Az egyik legjobban várt alkotás a Szupernóva, a lélegzetelállító tájakon forgatott érzékeny romantikus brit dráma Colin Firth és Stanley Tucci főszereplésével.
Vizuál

Françoise Gilot 100. születésnapja előtt tiszteleg a Várfok Galéria

Az art KARLSRUHE vendégeként május 19. és 21. között a Várfok Galéria a Várfok Project Roomban rendezi be hibrid standját, amelyen Françoise Gilot 100. születésnapja előtt tisztelgő One-Artist-Show és a Várfok Highlights válogatás lesz látható. 
Könyv

Heti groteszk: Holt hangok háza

A Fidelio videósorozatában vasárnaponként Koltai Róbert olvas fel egyet Gellért András napjaink problémáit optimista derűvel és tűpontosan megragadó, groteszk novellái közül.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Új játszóhellyel nyit újra az Átrium

Az Átrium Bisztrószínpad május 22-én debütál színházi játszóhelyként, itt mutatják be ugyanis a Háy János írásaiból készült A bogyósgyümölcskertész fia című előadást.
Színház hír

Stadionban lesznek láthatóak a DESZKA Fesztivál előadásai

Nem mindennapi környezetben, a Nagyerdei Stadion gyepéről követhetik a nézők a közvetítéseket.
Színház gyász

Elhunyt Lellei Pál bábkészítő mester

81 éves korában elhunyt Lellei Pál, a Budapest Bábszínház nyugalmazott munkatársa, a Bábkészítés című alapmű szerzője – tudatta a Budapest Bábszínház.
Színház hír

„Az embereknek nevetésre van szükségük” – A hétköznapok hőseit jutalmazta a Vörösmarty Színház

Július közepétől újra várja közönségét a Vörösmarty Színház. Ám lesznek olyanok, akik már kicsit korábban is elmehetnek a teátrumba: ők azok a hősök, akik nap mint nap, a legnehezebb időszakban, és azon túl is helyt állnak. Különleges akcióval köszönte meg a székesfehérvári társulat a Fejér megyei mentődolgozóknak az emberfeletti munkát, amelyet értünk tesznek.
Színház ajánló

Nyári színház négy helyszínen, visszatérnek A Pál utcai fiúk is

Komédiák, bohózatok, visszatérő színésznő, szerelem, mámor, Grund és stand up, mert ehhez van kedvünk. Idén nyáron a Vörösmarty Színház négy helyszínen várja közönségét.