Színház

Honfoglaló - Színházak csatái

2010.02.04. 13:10
Ajánlom
Magyarország legnépszerűbb internetes stratégiai kvízjátékát most élőben játsszák. Gépek nélkül, nézők előtt; színházigazgatók, színészek és dramaturgok közreműködésével. A műsorvezető-játékmester Scherer Péter lesz. Az első csata február 28-án kezdődik a Trafóban.

A Honfoglaló a kvíz-kérdések, a stratégia, a szerencse, és a tudás birodalma. Már 11 éve honfoglalózunk az interneten: három játékos feleletválasztós és tippelős kérdések helyes megválaszolásával próbál magának minél több területet szerezni Magyarország vagy Európa térképen. Minél több megyét szerez valaki, annál több pontot kap. Fölényes győzelmet arathat az a játékos, aki a másik várára tör, és annak mindhárom tornyát lerombolja.

A Színházak csatáiban a kvízjáték és a színház értékei állnak majd egymás mellett. Művészek, vagy a művészeti területeken járatos szakemberek mérik össze tudásukat és tehetségüket. A játékok során kiderül, hogyan működik a memóriájuk, mire emlékeznek a színházi darabok által, milyen csapat-játokosok, és mennyire gyorsak.

A bajnokság játékvezetője Pepe, alias Scherer Péter lesz. Ismert színészünk: játszott az Arvisurában, a Bárkában, a Krétakörben és számtalan filmben. A kérdéseket egy, erre az alkalomra verbuválódott Kérdés-bizottság állítja össze. Az elnök Bihari Attila, a játék „atyja".

Az elődöntők során minden egyes alkalommal kilenc-kilenc színházból delegált két-három fős csapat mérheti össze tudását. (A következő két elődöntő március 28-án, illetve április 25-én lesz.) A versenyző csapatok sorsolás útján kapták ellenfeleiket. Minden elődöntőből a három legsikeresebben csatázó csoport jut tovább. A döntőt előreláthatólag a POSzT-on vívja a három legeredményesebb társulat.

A játék élvezetén túl miért küzdenek a társulati tagok? A több millió forint értékű reklám- és hirdetési megjelenésért, amit a csapat színháza a 2010-2011-es évadban használhat fel.

A tét tehát komoly, a cél nemes. A csatadélutánok a játékról, a találkozásról, a szórakozásról és szórakoztatásról, a csapatszellemről és nem utolsósorban a műveltségről, a tudásról szólnak. Az eseménysorozatnak a Trafó ad helyet. A közönségnek is van feladata: mi számítunk az ő kérdéseikre, a csapatok pedig a drukker-tábor segítségére.

A csatákat a Duna TV rögzíti és műsorára tűzi!

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház premier

2039-ben sem lesz könnyebb az élet

Négy generáció különös sorsát bemutató, kortárs családdráma kerül színpadra a Hatszín Teátrumban, tele bűnökkel, pokollá vált házasságokkal és egy elhallgatott örökséggel. A Majd, ha az eső eláll című előadás premierjét augusztus 10-én tartják.
Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.