Egy hazánkban kevésbé ismert mesét vett elő és írt át Varsányi Péter rendező. A Patkányfogó alakja nem mond annyit számunkra, mint akár egy nyugat-európai nézőnek, ahol Hameln városát senkinek nem kell bemutatni. Ugyanakkor a motívumok ismerősek lehetnek: a Patkányfogó síppal csalja a város határában folyó Weserbe a kártevőket, de a hamelniek hálája elmarad, emiatt a mesterember elviszi a gyerekeket. Mint a legtöbb mesének, ennek is több változata él, van, ahol pár gyerek visszatér Hamelnbe, de olyan is akad, amelyben ők is a folyóban végzik. 130 gyerekről szól a legtöbb történet, feltehetően egy valóságos esemény – elvándorlás-hullám, kitelepítés, sorozás vagy járvány – ihlette a 13. századi történetet, ugyanis felmerül, hogy a távozók később a Szentföldre jutnak, sőt egyes verziók szerint a hamelni gyerekek voltak az első erdélyi szászok.

Hogy a mese hátterében mi áll, A Patkányfogó Projekt szempontjából nem sokat számít, a bábelőadás több megfejtést ajánl föl a nézőnek nem csak a végkifejlet kapcsán: Hameln labirintusaiban kicsit mi is elveszhetünk,

Jelenet A Patkányfogó Projektből (Fotó/Forrás: Kuklis István / Kövér Béla Bábszínház)

Varsányi Péter nem először nyúl mesékhez, a 2022-ben a Trafóban bemutatott a Népmesebeavató.333 című munkája, amely már elkezdte boncolgatni a témát. Az az előadás számomra még inkább egyfajta divatkövető, a mesék pszichológiai rétegeit felületesen szálazgató, ismeretterjesztő, fél-színházi produkció volt, A Patkányfogó Projekt sokkal érettebb, összefogottabb, amire az író-rendező méltán lehet büszke! Nem utolsó sorban elismerés illeti a szegedi bábszínházat azért, hogy bevállalt egy ilyen projetket. Varsányi történetében a Patkányfogót Hameln polgármestere levélben keresi meg az állatok kiirtásának ürügyén, ám amikor főhősünk a városba érkezik, mindenki lódoktorként kezeli és hivatkozik rá.

egész életüket úgy rendezték be, hogy ne kelljen tudomást venniük a kártevőkről, észre sem veszik, ha egy patkány a szemük elé kerül. A Patkányfogó furcsa helyzetben találja magát: mindenki örül a jelenlétének, de nem hajlandók szembesülni jöttének valódi okával, csupán egyetlen emberben talál szövetségesre, egy kedves utcalányban, aki miatt idővel Hamelnben ragad, és lassan felhagy valódi mesterségével.

Jelenet A Patkányfogó Projektből (Fotó/Forrás: Kuklis István / Kövér Béla Bábszínház)

Találkoztam már korábban bábszínházi előadásban alkalmazott videózással, de őszintén, nem túlzottan ragadt meg az emlékezetemben, pláne, hogy kicsit ódzkodom is a kamerahasználattól, gyakran marad félmegoldás. A Patkányfogó Projektben kulcsfontosságú tényező az élő videó, az egész előadást meghatározza, ugyanis a kivetített kép adja a nézőpontunkat: mindent a Patkányfogó szemszögéből látunk (hang és videó: Labus Gida). Ez a szög, valamint a marionettek merev arca azt a látszatot kelti, mintha egy videójátékban járnánk. A szegedi Kövér Béla Bábszínház előadásának legnagyobb erénye az erős atmoszférájú látvány: Jeli Luca Sára díszletvárosát egyszerűen nem lehet megunni, érvényesül a videón keresztül is, de önmagában is vonzza a tekintetet.

A Patkányfogó Projekt kihasználja a videójátékok kliséit, de azok pont a marionettek erős fizikai jelenléte (szintén Jeli Luca Sára munkája) miatt nem üresednek ki. Még az sem vesz el a filmes varázsból, hogy a mozgatók – Presits Tamás, Balasi Jolán és Schneider Jankó – a szemünk előtt kezelik a kamerát, kerülgetik a kábeleket, rendezik át a babaházakat. Presits Tamás alakítja a főszereplőt, szép, kifejező hangja nagyon passzol a történethez, a gyakori narráláshoz, Balasi Jolán és Schneider Jankó vele ellentétben számtalan nemű és korú karaktert (kolduló vénasszonyt, kocsmatölteléket, könyvtárosnőt, gyerekkórust, papot, túlbuzgó inast, rátarti polgármestert és egyéb furcsa szerzeteket) jelenítenek meg – mindezt kimagaslóan, kellő humorral és lendülettel. Utóbbi kell is a produkcióba, mely poénjai mellett is valamiféle melankolikus horror hatását kelti, olykor tempótlan, ennek oka leginkább maga az adaptáció. Varsányi Péter írása egyfajta kafkai hőssé formálja a Patkányfogót, akinek a hamelni vakáció valójában identitáspróba,

Egy ilyen súlyos anyag terjedelmében közelebb áll a regényhez, a filmhez, mint a sűrítésre korlátlanul alkalmas bábszínházhoz.

Jelenet A Patkányfogó Projektből (Fotó/Forrás: Kuklis István / Kövér Béla Bábszínház)

Itt muszáj egy bekezdést szánnom egy engem kissé bosszantó adaptációs jelenségnek. Én értem, hogy a színpadi szövegek készítői könyveket szerető emberek, de miért kell minden pozitív karakternek műveltnek, olvasottnak lennie – és ezzel szemben minden negatív szereplőnek lenéznie azt? A Patkányfogó Projekt prostituált szereplője különleges, igéző lény, aki alapból szimpátiát ébreszt, de még olvas is természetesen: a kuncsaftok könyveit bújja gyertyafénynél. Amellett, hogy igen életszerűtlen szokás mindez, erőltetett, fölösleges tulajdonsága a szereplőnek, hiszen a karakter pont valami mélyebb, egyszerre földöntúli és zsigeri megértéssel szemléli a világot, olyan módon, amit nem lehet műveltséggel megszerezni. Csak halkan kérem az adaptációk készítőit, hogy fontolják meg ezeket a sorokat, őszintén, könyvfüggőként sem gondolom, hogy egy karakterhez csakis akkor tudnék kötődni, ha az olvas!

Jelenet A Patkányfogó Projektből (Fotó/Forrás: Kuklis István / Kövér Béla Bábszínház)

Továbbá ez az olvasottság, „agyasság” egy ponton nem tesz jót a műnek se: kissé túlírt, lírai nyelvében nem egységes szöveg született, amely néhol tényleg kitölti ezt a fantasztikus teret és formát, esetenként azonban lelassítja, fölöslegesen filozofikussá teszi a játékot, és kihagy lehetőségeket. Mindezek ellenére A Patkányfogó Projekt egy nagyon jó színházi élmény, bábszínházi kuriózum, amit nem érdemes kihagyni – hiszen ami a pillanat művészete szempontjából felróható számára, az pont erényként tér vissza napokkal később: a gondolataink visszamerészkednek Hameln patkányokkal teli utcájára válaszokat keresni, átlátni a labirintuson.

Fejléckép: Jelenet A Patkányfogó Projektből (fotó / forrás: Kuklis István / Kövér Béla Bábszínház)