Színház

Hősök hangja a várfalról – Kelemen Csabáné Lengyel Edina az Agria Nyári Játékok programjairól

2022.06.13. 16:40
Ajánlom
Az Agria Nyári játékok mottója: Országos Operett és Musical Fesztivál, amelyhez közel harminc éve hűen tartják magukat. És persze, ha Eger, kihagyhatatlan Az egri csillagok, s az idei centenáriumi Gárdonyi év. Hagyományokról, helyi kötődésekről beszélgettünk Kelemen Csabáné Lengyel Edinával.

A férjem, Kelemen Csaba, 1994-ben ezzel a mottóval indította újra az Agria Nyári Játékokat ezzel határozta meg a nyári teátrum műsorpolitikáját. A közönség nyáron a kikapcsolódást, a szórakozást keresi, Csaba leginkább az operettben, a musicalban gondolkodott. Szeretném, ha az emberek továbbra is Operett és Musical Fesztiválként tartanának minket számon. Az idei nyáron Lehár Ferenc nagyon kedvelt Cigányszerelem című operettjét a Rátonyi Róbert Színház mutatja be. Zenei műfajban leginkább a musical az érdeklődés középpontjában. A tavalyi évadot még Csaba tervezte meg, de halála után az elképzelései alapján már én valósítottam meg.

Eger, annak történelmi múltja mennyire kötelez abban, hogy Gárdonyi művének musical változata kihagyhatatlan?

Imádja a közönség! Huszonnégy éve megy a musical, sokan csak ezért jönnek, még külföldről is Egerbe, hogy megnézzék. Nagyon látványosak a csatajelenetek, a korhű jelmezek, a színészek mellett fellépő egri vitézlősök, a hagyományőrzők és a táncosok. Igazi nagyszínpadi előadás.

DSC0668-123737.jpg

Egri csillagok a 2017-es Agria Nyári Játékokon (Fotó/Forrás: Agria Nyári Játékok)

Dés-Geszti-Grecsó A Pál utcai fiúk musicalje legalább ennyire kihagyhatatlan a nyárból, Vándorfi László rendezésben.

Nagyon ütős előadás, a Veszprémi Petőfi Színház idén ötödik alkalommal hozza el A Pál utcai fiúkat, mindig teltházas, nagyon nagy siker. De ugyanilyen az egykori filmsiker, Eisemann zenéjével a Hyppolit a lakáj, amit Mikó István rendezésében és főszereplésével, a Mandala Színház mutat be.

Az Indul a bakterház nekem nagyon filmként él, hogyan él a mű a színpadon?

Évközben próbálunk minél több előadást megnézni, a nyári műsorterv összeállításánál ez meghatározó,

így találtunk rá a Turay Ida Színház előadására is, amit nagyon szeretek, Nemcsák Károly és Mikó István főszereplésével igazi nyári csemege. De ugyanígy hívtuk meg a Magyarock Dalszínház előadásában az Állati storyt. Vannak visszatérő társulatok, mint a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, Vándorfi László is szinte minden évben rendez nálunk. Mint ahogy minden évben valamilyen koncertet is hozunk, Péter Szabó Szilvia idei jubileumi műsora az elmúlt húsz év keresztmetszetén keresztül mutatja be a művész pályáját.

Három állandó helyszínen – a Líceum belső udvarában, a Kamaraszínházban és a Várban vannak az előadások. Ez műfaji meghatározást is jelent?

Mindig ezen a három lábon állunk, a Kamaraszínházban főleg zenés-önálló estek, kamaraszínházi darabok és gyermekelőadások, a Várban az Egri csillagok című történelmi musical, a Líceum nagyszínpadán pedig musicalok és nagyszínpadi előadások láthatók. Sok vendégjáték is szerepel az előadásainkban, de a gyermekszínházban és a Kamarateremben mindig vannak olyan új, saját bemutatóink, amelyek csak a nyári teátrumi időszakban láthatóak.

Szabadtéri színház Egerben

Kapcsolódó

Szabadtéri színház Egerben

Eger szabadtéri színháza, az Agria Nyári Játékok, méltán a város legnagyobb rendezvénysorozata. Június 29. és augusztus 16. között változatos programokkal várnak minden generációt.

Nagyon vegyes a közönségünk, nagy részét az egriek adják, de szinte az egész ország területéről, még külföldről is jönnek hozzánk a színházkedvelők.

Az idei év a Gárdonyi Centenárium Év, ehhez kapcsolódóan a Fesztivál nyitásaként kosztümös történelmi séták is lesznek, ez a programsorozat is kötődik a nyári játékokhoz?

Az Agria Nyári Játékok is részt vesz a Gárdonyi Év rendezvénysorozatában, a regény musical változatának szereplői véletlenszerűen bukkannak majd fel a város különböző pontjain, ahol számos meglepetéssel készülünk.

A járvány hogyan alakította a tavalyi nézőszámot, s az eddigi jegyeladások alapján mire számíthattok idén?

Bár a Covid kiéheztette a színházi közönséget, éreztük a lelkesedést, de azt is, hogy nehéz a visszaszokás, a tavalyi évben egy kisebb visszaesést érzékeltünk. Nagyon bízunk benne, hogy az idei nyár újra erős lesz. Sokat fektettünk a reklámba, s megpróbáltunk egy nagyon színes, változatos műsort összeállítani.

Az Agria Nyári Játékok műsoráról bővebben itt tájékozódhat! >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Kelemen Csabáné Lengyel Edina (forrás: Egri hírek)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

E. T. A. Hoffmann Mozarttól kölcsönözte a nevét

1776. január 24-én született a német romantika kiemelkedő írója, Az arany virágcserép, valamint a Diótörő és Egérkirály szerzője, aki annyira tisztelte Wolfgang Amadeus Mozartot, hogy még a nevét is felvette.
Zenés színház

Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncosa a terézvárosi házomlásnál

Június 27-én, a reggeli órákban leomlott egy ház tetőszerkezete a 6. kerületi az Aradi utca és Jókai utca sarkán. A leeső szerkezeti elemek a Jókai utcára zuhantak, maguk alá temetve a Budapesti Operettszínház egyik táncművészét, aki éppen próbára tartott.
Színház

„Kételyek és kétségek visznek előre” – Beszélgetés Blaskó Péterrel

Hamarosan a Nemzeti Színházban is látható lesz Blaskó Péter „családi előadása”, a GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán, amelyet lánya, Blaskó Borbála rendezett, és fia is szerepel a Bethlen Téri Színház produkciójában. A színművésszel ősztől Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájában is találkozhatunk, Udvaros Dorottya oldalán.
Vizuál

Last Minute kiállítások június utolsó hetére

Ezúttal olyan ritkaságszámba menő csoportos és egyéni tárlatokra hívjuk fel a figyelmet, amelyek ezen a héten még megnézhetők. A válogatásban szerepel vadonatúj kiállítótér rég nem látott művésszel, jól ismert galéria 24 kortárs művész munkáját bemutató tárlattal, valamint digitális művészeti triennálé.
Klasszikus

Új vizekre hajózhatunk a Nemzeti Filharmonikusok új évadában

Régi és új zene, különleges hangszeres művek és egész estés operaprodukciók, beavatókoncertek és kórushangversenyek várják a közönséget a 2022/23-as évadában a Nemzeti Filharmonikusok koncertjein.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Jókai utcai házomlás miatt elmarad a 6SZÍN előadása

A nézők és színészek biztonsága érdekében a színház lemondta a június 27-i Előttem az élet című előadását.
Színház ajánló

Ifjú barbárok ősbemutató Gyulán

A Gyulai Várszínház a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal testvérszínházi megállapodást kötött, melynek hozadéka egy bemutató és kölcsönös vendégjátékok. A közösen létrehozott bemutató az Ifjú barbárok című előadás lesz július 9-én, Vecsei H. Miklós művének ősbemutatója, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.
Színház interjú

„Kételyek és kétségek visznek előre” – Beszélgetés Blaskó Péterrel

Hamarosan a Nemzeti Színházban is látható lesz Blaskó Péter „családi előadása”, a GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán, amelyet lánya, Blaskó Borbála rendezett, és fia is szerepel a Bethlen Téri Színház produkciójában. A színművésszel ősztől Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájában is találkozhatunk, Udvaros Dorottya oldalán.
Színház hír

Újraértelmezett Shakespeare-drámák a nyári fesztiválokon

A Magyar Mozgókép Fesztivál „Legjobb tévésorozat” kategóriájának győztese, a drámaíró műveit feldolgozó Shakespeare/37 meghívást kapott három fesztivál programjába is, így a rövid epizódok láthatóak lesznek a Kolorádó Fesztiválon, a Bánkitó Fesztiválon és az Ördögkatlan Fesztiválon is.
Színház galéria

Így néz ki most a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház – GALÉRIA

2020 szeptemberében megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása, és a színház valamennyi belső terét érinti. Ilyen nagymértékű átalakításra az elmúlt 30 évben nem volt példa a teátrumban, amely a tervek szerint 2023-ban nyitja meg kapuit a nézők előtt.