Színház

„Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – Latabár Kálmánra emlékezünk

2020.01.11. 10:05
Ajánlom
A híres színészdinasztia leszármazottait, a Latabár testvéreket a szigorú kritikusok is Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították. Ők azonban a külföldi sikerek után hazajöttek, itthon játszottak és forgattak. 1970. január 11-én halt meg Latabár Kálmán.
Latabar1940-141525.jpg

Latabár Kálmán színművész és felesége, előttük kisfiuk, balra id. Latabár Árpád színművész, 1940. ,Budapest XIV. Dózsa György (Aréna) út 17., (Fotó/Forrás: Fortepan )

1902. november 24-én Kecskeméten született híres színészdinasztiában:

dédapja, Latabár Endre Magyarország egyik  legismertebb színésze, színész-pedagógusa és színigazgatója volt, nagyapja Latabár Kálmán Árpád, apja idősebb Latabár Árpád, édesanyja, Deutsch Ilona mindannyian neves színészek voltak,

úgyhogy egy percig sem lehetett kétséges, hogy belőle is színész válik. Az ifjú Kálmán 1921-ben végzett Rákosi Szidi színésziskolájában, 1923-ban szerződtette táncos-komikusként a Fővárosi Operettszínház.

1927 és 1933 között Árpád öccsével külföldön lépett fel zenés artistaszámokkal. Bécsben a Theater an der Wienben, Berlinben a Grosses Schauspielhausban, Max Reinhardt színházában is szerepeltek (A két Ajax; Offenbach: Szép Heléna), a világhírű rendező a fiatal európai színésznemzedék legjobbjainak tartotta őket. A testvérpárt még a szigorú kritikusok is Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították, ők azonban mégis hazajöttek, mert magyar színészek akartak lenni.

Latabár, avagy ahogy mindenki hívta: Latyi a fővárosi színházakban szerepekre szerződött:

fellépett a Budai Színkörben, az Operettszínházban, a Pesti Színházban, a Művész Színházban, a Royal Orfeumban, majd 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott.

Máig emlékezeteset alakított mint Mujkó (Huszka: Gül Baba), Meneláosz (Offenbach: Szép Heléna), Bóni (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő), Frosch (Strauss: A denevér), Nyegus (Lehár: A víg özvegy). Egyéni humorú, kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Népszerűségét csak fokozta méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, akrobatikus "ügyetlensége".

Filmezni 1937-ben kezdett, itt is kamatoztatta egyedülálló tehetségét. Néhány emlékezetes cím: Fizessen, nagysád (1937), Egy bolond százat csinál (1942), Egy szoknya, egy nadrág (1942), Mágnás Miska (1948), Fel a fejjel (1954). Személye miatt ezek a filmek annyira időtállóak, hogy még ma is próbára teszik a rekeszizmokat. Az emigráns magyarok is számtalanszor hívták vendégszereplésre, szinte minden földrészen megfordult.

Amerikában léggömbbel a kezében lépett a színpadra: "Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt"

- mondta, és kiengedte a lufi tartalmát. A poén ült, de a közönség ezúttal nem a nevetéstől könnyezett.

latabar1962-141525.jpg

Latabár Kálmán és Psota Irén . Az Egyiptomi történet című film forgatásakor. 1962. (Fotó/Forrás: Fortepan/adományozó: Inkey Tibor)

Minden szerepére úgy készült, mint az első fellépésére, illetve mintha utoljára lépne a közönség elé. Méltó folytatója volt a dédapa által elkezdett családi hagyományoknak, az egyetemes színjátszás kiemelkedő alakja lett. Szerette az embereket, és ha komédiázásán felszabadultan nevetnek. Képes volt a legközvetlenebb kapcsolatot megteremteni a nézők millióival. Mindmáig tartó népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét, a humánumba vetett hitét.

A siker soha nem szédítette meg, sőt felelősségérzetét növelte, mert mindig meg akart felelni a várakozásoknak.

Művészi munkáját 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanebben az évben lett érdemes művész, a kiváló művészi címet 1953-ban kapta.

latabar1968-142200.jpg

Latabár Kálmán 1968 (Fotó/Forrás: Fortepan/adományozó: Szalay Zoltán)

Súlyos cukorbetegségben szenvedett, állapota 1970 elején fordult válságosra, majd hatvanhét éves korában, január 11-én hunyt el Budapesten. Emlékét őrzi a születésének hetvenötödik évfordulóján, kecskeméti szülőháza helyén álló épületre helyezett emléktábla, amelyet 2008-ban újítottak fel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Angol krimi és dán komédia – évadot hirdetett a tatabányai színház

Az új szezon szerzői a drámairodalom három évszázadának kiemelkedő alakjai, olyan írók, akik katartikus hatást gyakoroltak nézők és olvasók millióira. Dosztojevszkijt és Agatha Christie-t, Hedda Gablert és Liliomot mutat be a Jászai Mari Színház Tatabányán. Társulati tag lett Erdős Lili.
Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.
Színház ajánló

Júniusban is Radnóti Színház

Júniusban három utazásra hívja önöket a Radnóti Színház: tartsanak velük a '80-as évek Amerikájába, egy horvátországi esküvőre és egy meg nem nevezett, ám mégis oly ismerős országba, ahol egy választás kellős közepébe csöppenhetnek!
Színház hír

Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták idén a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában.