Színház

Hungarian Showcase 2013

2013.02.16. 15:20
Ajánlom
A Színházi Kritikusok Céhe március 2 -9. között színházi showcase-t rendez budapesti előadások külföldi kapcsolatainak kiépítésére, a budapesti színházi élet megmutatására.

A program egyszerre tartalmaz kőszínházi- és független előadásokat. A Színházi Kritikusok Céhe nevében majd harminc külföldi vendéget hívtak meg a szervezők.

A meghívottak listáján további huszonkét amerikai vendég is szerepel. A NEXTSTEP fesztiválhálózat huszonkét vendége, valamint számos fesztiválválogató, kulturális intézmény képviselője és érdeklődő regisztrált, és a külföldi kulturális intézeteken keresztül is érkeznek majd látogatók. Az esemény partnere a Goethe Intézet, a Lengyel Intézet és a Cseh Centrum.

A meghívott vendégek részére március 6. és 9. között intenzív programot állítottak össze, melynek a helyszínét a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Goethe Intézet biztosítja.

A showcase-en felvonuló népszerű hazai produkciók között szerepel a Nemzeti Színház Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból és Angyalok Amerikában című előadása, az Anamnesis és A mi osztályunk a Katona József Színházból, a Kaposvári Egyetem növendékeinek a Jurányi Inkubátorházban bemutatott A dohány utcai seriff című előadása és a Titkos Társulattól A pitbull cselekedetei is, a főszerepben Nagy Zsolttal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.
Plusz

Zenei utazás, szerelmes írók és gyerekmusical várja a közönséget tavasszal a Várkert Bazárban

Szuper koncertekkel űzik el a hideg melankóliát, aztán pörgős ritmusokkal és vidám dallamokkal köszöntik a tavaszt a Várkert Bazárban – ígérik a szervezők. Ismert művészek mesélnek majd irodalomról, szerelemről, forradalomról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.