Színház

Ibsennel érkeznek Kisvárdára a marosvásárhelyiek

2020.08.22. 09:25
Ajánlom
Idén A nép ellensége című előadással szerepel a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

A járványügyi óvintézkedések következtében a hagyományoktól eltérően ebben az évben augusztus 21-29. között kerül sor a határon túli társulatok találkozójára. A Keresztes Attila rendezésében bemutatott produkció a fesztivál versenyprogramjában szerepel, amelybe Balogh Tibor művészeti tanácsadó tizenhárom határon túli előadást válogatott be.

2-091235.jpg

A nép ellensége (Fotó/Forrás: Bereczky Sándor / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)

A 2019 novemberében bemutatott produkcióról Stuber Andrea a következőket írja: „A jól ismert konfliktus ez, a katasztrófafilmek alaphelyzete:

szabad-e a fenyegető veszedelem tényét nyilvánosságra hozni, őszintén kommunikálni, és súlyos intézkedéseket hozni a nagyobb baj megelőzése érdekében, ha ennek számos kellemetlen következménye lehet.

Ez a kérdéskör a 2019. novemberi bemutató óta kapott sötét árnyalatot. Ám nem ez volt a vezérfonala a produkciónak. Keresztes Attila a népgyűlés felé vitt bennünket szisztematikusan és ravaszul, hogy a demokrácia olyan alapkérdéseit szegezze nekünk, mint például a véleménnyilvánítás és a szólás szabadsága vagy a többségi döntés elve, gyakorlata.” (Színház folyóirat, 2020. május-június)

1-091235.jpg

A nép ellensége (Fotó/Forrás: Bereczky Sándor / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)

Az előadás szereplői: Sebestyén Aba, Moldován Orsolya, Tollas Gábor, Galló Ernő, Bartha László Zsolt, Biró Sára mv., Robert Szilárd mv., Kilyén László, Ördög Miklós Levente és Henn János. Az előadás rendezője Keresztes Attila, a dramaturg: Szabó Réka.

Az előadás 2020. augusztus 23-án, vasárnap 21 órától tekinthető meg a kisvárdai Zsinagógában.

Az előadásról és a fesztiválról további Információ itt érhető el.

Támogatott tartalom.

„Minden évben úgy vártam ezt a pillanatot, mint a legnagyobb ünnepet

Kapcsolódó

„Minden évben úgy vártam ezt a pillanatot, mint a legnagyobb ünnepet" − Szűcs Nelli mesélt kisvárdai emlékeiről

A mai nappal kezdetét vette a magyarországi és határon túli kulturális, színház szakmai találkozó, a XXXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, ami különösen fontos jelentőséggel bír az összetartozás évében.  

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja a leszakított nemzetrészek színtársulatainak bemutatkozási alkalma. Az Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból meghívott előadások zöme versenyprogram, tartanak azonban versenyen kívüli és díszelőadásokat is.

A fesztivál betekintést nyújt a határon túli műhelyek munkájába, Szakmai Klubja lehetőséget kínál a diskurzusra, a kölcsönös tájékozódásra és inspirációra. Alkalom kínálkozik annak összehasonlítására, hol tartanak az anyaországtól elszigetelten dolgozó művészeink a színházi formanyelv megújításában; ki követi közülük legelhivatottabban a nyugat-európai trendet, s ki az, aki az otthoni közönség-fogadtatás elkötelezettje. A fellépő társulatok produkcióiban egyszerre jelennek meg a magyar és a környező nemzetek kultúrájának, színházművészetének jellegzetes vonásai.

Fesztiváligazgató: Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója

Művészeti tanácsadó: Balogh Tibor (a versenyprogramok válogatója, javaslattevő a zsűri, a Szakmai Klub és a Kisvárdai Lapok szerkesztőségének összetételére)

A versenyprogram zsűrijének tagjai: Gulyás Gábor esztéta, Kozma András dramaturg (Nemzeti Színház), Naszlady Éva rendező, Mészáros Blanka színművész (Radnóti Miklós Színház) és Sztarenki Pál színművész-rendező.

A Fesztivál fővédnöke: Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ingyen látható a Macskák londoni előadása az online térben

Bemutatásának 40. évfordulóján a The Show Must Go On Youtube-csatornája ingyenesen közvetíti Andrew Lloyd Webber kultikus darabját, a Macskákat.
Plusz

A b(m)űvész embersége – interjú a 110 éve született Rodolfo lányával, Gálvölgyi Judittal

Polgári neve Gross Dezső volt, de Rodolfoként ismerte meg a világ. „Vigyázat, csalok!”, mondta – és csalt. A többi már játék volt és szórakozás. Születésének 110. évfordulója alkalmából lánya, Gálvölgyi Judit segítségével idéztük föl a bűvész és édesapa legendás alakját.
Könyv

Felavatták Tandori Dezső és felesége síremlékét

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, író, műfordító és felesége, Tandori Ágnes síremlékét május 15-én avatták fel Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.
Plusz

Itt a teljes program: magyar művészeket jelentett be a VeszprémFest

Véglegessé vált az idei VeszprémFest programja. A korábban már meghirdetett Tom Jones, Jazz+Az és VeszprémFest Classic koncertek mellett jön az LGT sztárjaival színpadra lépő Zenevonat, a 25 éves jubileumát ünneplő Cotton Club Singers, valamint a Concerto Budapest Snétberger Ferenc és Roby Lakatos közreműködésével.
Színház

Nyári színház négy helyszínen, visszatérnek A Pál utcai fiúk is

Komédiák, bohózatok, visszatérő színésznő, szerelem, mámor, Grund és stand up, mert ehhez van kedvünk. Idén nyáron a Vörösmarty Színház négy helyszínen várja közönségét.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Stadionban lesznek láthatóak a DESZKA Fesztivál előadásai

Nem mindennapi környezetben, a Nagyerdei Stadion gyepéről követhetik a nézők a közvetítéseket.
Színház gyász

Elhunyt Lellei Pál bábkészítő mester

81 éves korában elhunyt Lellei Pál, a Budapest Bábszínház nyugalmazott munkatársa, a Bábkészítés című alapmű szerzője – tudatta a Budapest Bábszínház.
Színház hír

„Az embereknek nevetésre van szükségük” – A hétköznapok hőseit jutalmazta a Vörösmarty Színház

Július közepétől újra várja közönségét a Vörösmarty Színház. Ám lesznek olyanok, akik már kicsit korábban is elmehetnek a teátrumba: ők azok a hősök, akik nap mint nap, a legnehezebb időszakban, és azon túl is helyt állnak. Különleges akcióval köszönte meg a székesfehérvári társulat a Fejér megyei mentődolgozóknak az emberfeletti munkát, amelyet értünk tesznek.
Színház ajánló

Nyári színház négy helyszínen, visszatérnek A Pál utcai fiúk is

Komédiák, bohózatok, visszatérő színésznő, szerelem, mámor, Grund és stand up, mert ehhez van kedvünk. Idén nyáron a Vörösmarty Színház négy helyszínen várja közönségét.
Színház ajánló

Influenszerszövegeket mondanak a Katona színészei

„A téma az utcán hever” mondás különösen igaz a Katona József Színház és a Compact TV közös produkciójára, a társulat tagjai ugyanis a Monológ című új performanszukban interneten fellelt humoros, elgondolkodtató és provokatív szövegeket mondanak el – monológként.