Színház

„Ideje a generációváltásnak” - visszavonja igazgatói pályázatát a Pinceszínház élére Pozsgai Zsolt

2021.06.22. 10:45
Ajánlom
A Balázs Béla-díjas drámaíró, rendező a fiatal színházi emberek javára lépett vissza. A Pinceszínház igazgató pályázatának meghallgatásait a mai napon tartják.

Rekordszámú, tizenöt érvényes pályázat érkezett a ferencvárosi Pinceszínház igazgatói pályázatára. Soós Péter korábbi igazgatót azután menesztette a kerület vezetése, hogy a rendező jelzés nélkül főállású oktatói munkát vállalt az újjászervezett Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ezt pedig a 2023-ig érvényes szerződése alapján nem tehette volna meg.

Rekordszámú pályázat érkezett a Pinceszínház igazgatói posztjára

Kapcsolódó

Rekordszámú pályázat érkezett a Pinceszínház igazgatói posztjára

A színház vezetésére összesen tizenöten pályáztak, ilyenre évtizedek óta nem volt példa – tudatta Takács Máriusz ferencvárosi képviselő a Facebook-oldalán.

A szakértői bizottság a mai napon hallgatja meg a pályázókat – az eddigi tizenöt helyett tizennégyet, mivel időközben Pozsgai Zsolt visszavonta a pályázatát. A Színház Online-nak eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, nagy örömmel látja, milyen nagy számban jelentkeztek a kiírásra olyan fiatal szakemberek, akikkel maga is szívesen dolgozna.

„Úgy gondolom azonban, ideje a színházban is a generációváltásnak,

és egy ilyen jellegű helyen, mint a Pinceszínház, ahol teret nyerhetnek az új és friss gondolatok (bár az én elképzeléseim is frissek új újszerűek, hiszen mi színházi emberek mindig gyerekek vagyunk!) jelenjen meg ez a váltás” – írja. Pozsgai Zsolt hozzáteszi, ha most nem pályáztak volna a fiatal alkotók, ő magam vonta volna be őket a Pinceszínház munkájába, „elsősorban a Göttinger-K2 rendkívül tehetséges csapatát, de a jelentkezők közül másokat is”.

Az új igazgató várhatóan 2021. július 1-jén veszi át az igazgatói tisztséget, megbízatása öt évre szól.

Fejléckép: Pozsgai Zsolt (fotó: PécsMa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Vizuál

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.
Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.