Színház

Idén 15 éves a Spinoza Zsidó Fesztivál

2017.08.17. 11:40
Megosztom
A négy bemutató mellett számos zenés program, színházi előadás, koncert és filmvetítés is látható szeptember 9. és 24. között a Spinoza Színház zsidó fesztiválján.

A Spinoza tizenöt napos fesztiválján  78 művész lép fel, köztük olyan nevek, mint Gyabronka József, Hábetler András, Hegedűs D. Géza, Herczenik Anna, Klein Judit, Makranczi Zalán, Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla, Fellegi Balázs, Derzsi György, Masa Tamás.

Herzl - Gyabronka József és Makranczi Zalán

Herzl - Gyabronka József és Makranczi Zalán (Fotó/Forrás: Véner Orsolya / Spinoza Színház)

Az idei fesztiválon a zenés játékok dominálnak. Ebből a műfajból négy saját produkciót is láthatnak a fesztivállátogatók a Spinozában. A Díva című, Karády Katalinról szóló zenés játék premierként kerül bemutatásra, emellett a Frida, a Spinoza & Rembrandt és a Poppera is szerepel a kínálatban.

Az Első kétszáz évem című előadás az idei fesztivál másik fontos premierje, a Királyhegyi Pál életéről szóló keserédes monodráma mellett a Spinoza közönség kedvence, a Herzl is látható lesz, Makranczi Zalán főszereplésével.

Ebben az évben igazi filmkuriózumokkal készülnek a szervezők.

A magyar zsidóság 2000 éves történetét filmen elbeszélve részben már bemutatta a Spinoza, azonban Dénes Gábor filmsorozatának legújabb részeit, a magyar zsidóság háború utáni életéről most láthatja először a közönség. Továbbá Weiss Manfréd családjának életébe is betekintést kaphatunk, illetve egy több száz éves kántordallamokat bemutató is szerepel a kínálatban.

Zene nélkül nem múlhat el fesztivál, Leonard Cohen, Seress Rezső és Gershwin dalai, valamit a klezmerkoncertek kimaradhatatlanok a Spinoza Zsidó Fesztiváljának ez évi programjából is.

Heller Ágnes

Heller Ágnes (Fotó/Forrás: Véner Orsolya / Spinoza Színház)

Végül, de nem utolsó sorban az előadások sem maradhatnak el a fesztiválról. Idén Heller Ágnes, Gábor György és Ungvári Tamás gondolatait hallhatják az érdeklődők. Ami pedig a humort illeti,

kiderül, hogy a zsidó Bibliában kinek van a legjobb humora

(persze, hogy az Örökkévalónak!), és arról is képet kapunk, hogy Karinthytól napjainkig kik voltak a legnagyobb zsidó humoristák.

Hegedűs D. Géza és Kalmár Tibor

Hegedűs D. Géza és Kalmár Tibor (Fotó/Forrás: Véner Orsolya / Spinoza Színház)

Ízelítő az előadásokból:

Frida

Frida Kahlo, spanyol-indián-magyar-zsidó származású, mexikói festőnő színes-tragikus élete. Rossz lapokkal indul (gyermekparalízis, baleset, harmincnyolc műtét, életre szóló fájdalom, stb.), mégis a kor egyik legszínesebb életét éli. Viharos életének néhány fontos állomása: eszeveszett házassága Diego Rivera festővel, viszonya Josephine Baker-rel és kapcsolata Trockijjal.

Szereplők:

Frida - Herczenik Anna

Diego - Hábetler András

Poppera

Hogyan legyünk boldogok? Ezt feszegeti manapság a világ számos boldogság-professzora. Van remény arra, hogy boldogok legyünk? Az érintett témák mindannyiunk számára ismerősek: szerelem, szex, házasság, kötődés, unatkozás és nem utolsó sorban zsidó identitás.

Szereplők:

Professzor - Hábetler András

Lány - Bucsi Annamária

Fiú - Merán Bálint

Karády Katalin: A Díva!

A népszerűség könnyen elmúlik, Karády Kataliné azonban ma is fényesen ragyog. Karády a háborús szórakoztatóipar dívája, First Lady-je volt.

Legenda, jelenség és ember az embertelenségben. Lakásaiban a zsidó meg nem zsidó barátait bújtatta. Féltett ékszereit tette áruvá, csakhogy ártatlan zsidó gyerekeket megmentsen a biztos haláltól.

Írta és konferálja: Gál Róbert

Spinoza & Rembrandt

Spinoza és Rembrandt, a 17. századi Amszterdam két nagy alakja, ugyanazon a téren lakott. Rembrandt az érzelmek, Spinoza az értelem embere. Ugyanazon a napon mindkettőjükkel megrázó esemény történik: Spinozát kitagadják az amszterdami zsidó közösségből, Rembrandt ellen pedig csődeljárást indítanak. Mindkét esemény mögött olyan konfliktusok húzódnak meg, amelyekből ma is tanulhatunk.. Vajon ki az úr a házban? A hűvös ész vagy a forró érzelem?

Szereplők:

Rembrandt - Hábetler András / bariton

Spinoza - Derzsi György / tenor

Hendrikje - Herczenik Anna / szoprán

Herzl

A Spinozától csupán néhány méterre született Max Nordau és Herzl Tivadar. Két magyar zsidó, akiknek meghatározó szerepük volt Izrael létrejöttében. Hogyan? Mit csináltak? Hogy jutott el a színműíró Herzl a világ vezető politikusaihoz? A mai Izraelen kívül melyik 10 ország jöhetett még szóba, mint a zsidók lehetséges otthona?

Szereplők:

Herzl Tivadar – Makranczi Zalán

Max Nordau – Gyabronka József

Pincér – Hajdú László

További részletek ide kattintva.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Jazz/World

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Színház hír

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház ajánló

Hétköznapi (anti)hősök – kezdődik a dráMA17 Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége ismertette a szeptember 21-én rajtoló dráMA17 Kortárs Színházi Találkozó hivatalos programját, amely kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat hoz el a helyi közönségnek.
Színház hír

Három alkotó, három bemutató – évadot hirdet az egykori Tünet Együttes

Három évvel a Tünet Együttes „hibernálása” után új alkotói kör formálódik Szabó Réka, Szász Zsófia és Valcz Péter együttműködésében. A 2026/27-es évad hívószava a rendszerek változása.