Színház

„Idén is lesz nyár” – Június közepén indul a Szabadtéri Színházak Találkozója

2023.05.17. 19:10
Ajánlom
Nyáron mi vagyunk a színház az országban – ezt Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke mondta a Szabadtéri Színházak Találkozójának sajtótájékoztatóján. Ugyanitt átadták a Gedeon József Amfiteátrum-díjat is.

„Idén is lesz nyár” – Nagy Viktor, a Kultkikötő vezetője, a fesztiválszövetség alelnöke indította ezzel az ígérettel a Szabadtéri Színházak Találkozójának sajtótájékoztatóját, amelyen a Szövetség tagszínházainak vezetői mellett részt vett a két érintett balatoni település, Alsóörs és Balatonboglár polgármestere, valamint Varga Richárd dalszerző, énekes, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa-program irodalmi és színházi programjainak felelőse. A találkozó házigazdája ugyanis idén a Kultkikötő, a programsorozat pedig az alsóörsi Kultkikötő Amfiteátrumban és a Boglári Nagyszínpadon zajlik június 17. és 25. között. A rendezvény 2023-ban a Veszprém–Balaton 2023 és a 10. Színházi Olimpia támogatásával valósulhat meg.

SZABADTERISAJT-192716.jpg

A Szabadtéri Színházak Találkozójának sajtótájékoztatója / 2023 (Fotó/Forrás: Molnár Miklós)

Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy 2022 nyarán a Szövetséghez tartozó szabadtéri színházaknak – három hónap alatt – összesen csaknem 300 ezer nézője volt, 53 saját bemutatóval várták a közönséget és 560 előadást játszottak. „Nyáron mi vagyunk a színház az országban. S ennyire gazdag szabadtéri színjátszás sehol máshol nincs a világban” – említette Pócza Zoltán, aki külön köszöntötte a három évfordulós szabadtéri színházat: a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idén 85, a Gyulai Várszínház 60, a Zsámbéki Nyári Színház 40 esztendős.

Azt is felvetette, hogy amennyiben minőségi produkciókat szeretnénk, a szabadtéri színházaknak szüksége van támogatásra, mivel – szemben a kőszínházakkal – nekik fel kell építeniük a színpadot és a náluk vendégeskedő művészek kényelméről, szállásáról is gondoskodniuk kell a próbaidőszak alatt. Arról is beszélt, hogy a színvonalas előadásokon túl, pontosabban azokon keresztül a szabadtéri színházak alkalmasak rá, hogy olyan embereket is bevonzzanak egy-egy színházi előadásra a nyári szezonban, akik amúgy nem színházlátogatók. Ez pedig magának a szcénának is hasznára válik, rövidebb és hosszabb távon egyaránt.

SZABADTERDIJok-193246.jpg

Pócza Zoltán és Cselényi Nóra (Fotó/Forrás: Molnár Miklós)

Varga Richárd elmondta, hogy a szabadtéri színházak támogatása mögött részben az áll, hogy a nyári színházak beleillenek a Veszprém–Balaton 2023 alapkoncepciójába: szeretnék az előadásokat kimozdítani a klasszikus színházi közegükből. Másrészt, a szabadtéri teátrumok minőségi tartalmakkal járulnak hozzá a teljes programhoz.

A sajtóeseményen átadták a Gedeon József Amfiteátrum-díjat, amellyel a Szövetség minden évben elismeri egy-egy jeles színházi szakember munkáját. A díjat idén Cselényi Nóra Jászai Mari-díjas jelmeztervező kapta meg, aki eddig összesen több mint 300 színházi produkcióhoz tervezett jelmezeket. Cselény Nóra lapunknak elmondta, az ő munkája arról szól, hogy közösen hozzanak létre egy csodálatos előadást, amiben a jelmezek is találkoznak a rendezői vízióval. Kérdésünkre, hogy meg szokott-e küzdeni akár a rendezőkkel is egy-egy elképzeléséért, mosolyogva kérdezett vissza: „Szerinted?”. A végső megoldás, fűzte hozzá, gyakran hosszas gondolkodáson, ötleteléseken vagy akár termékeny vitákon keresztül alakul ki. Azt is elárulta, hogy szeret beülni rendelkezőpróbákra, mivel a játszó színészeket látva támadhat egy-egy új jelmezötlete, ami ilyenkor felülírja az eredeti terveket is.

Fejléckép: A Szabadtéri Színházak Találkozójának sajtótájékoztatója / 2023 (fotó: Molnár Miklós)

Újra elnökké választotta Pócza Zoltánt a Szabadtéri Színházak Szövetsége

Kapcsolódó

Újra elnökké választotta Pócza Zoltánt a Szabadtéri Színházak Szövetsége

A szakmai társaság közgyűlésén egyebek közt szóba került a Szabadtéri Színházak Találkozója is, amelyet idén június 17. és 24. között rendeznek meg. A házigazda a Kultkikötő lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.