Színház

Idén is Szegeden láthatók a legizgalmasabb színházi előadások – jön a THEALTER

2024.07.23. 11:05
Ajánlom
Július 27. és augusztus 2. között rendezik meg a 34. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A hétnapos rendezvényen lesz többek között Szegedre szabott árvízszínház, VR-szemüveges múltidézés, közös főzés, klasszikus meséből kibomló kortárs bábszínház, nézőmozgató vitaszínház és könyvbemutató is. A jól ismert fellépők mellett új formációkkal, fiatalokból szerveződő csapatokkal is találkozhatnak a szegediek és az ide látogató nézők.

Július 27-én délután igazi csemegével indul a fesztivál: a holland Collectief Walden a Tisza és Szeged kapcsolatára adaptálja Szélcsendélet című szabadtéri sétaelőadását, amelyet másnap még kétszer lehet megtekinteni. Szombat este a Régi Zsinagógában ősbemutatóval folytatódnak a programok: a Trafó és a MASZK Egyesület koprodukciójában Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című előadása látható, melyben az író mellett Tóth Ildikó és Zsótér Sándor is színpadra lép.

Két különleges bábelőadás érkezik Szegedre, melyek ismerős történeteket mesélnek el rendhagyó módon. A szombathelyi Mesebolt Bábszínházból a Szegény Dzsoni és Árnika jön Kovács Géza delikát rendezésében, míg a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Móricz Zsigmond Árvácskáját dolgozza fel Vidovszky György rendezésében.

Erős lesz az erdélyi jelenlét: a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről felolvasószínház is érkezik Meneküljünk ebből a rettenetes házból! címmel,

a kolozsvári Reactor, a Váróterem Projekt és a budapesti STEREO AKT pedig a román-magyar együttélésre okos humorral reflektáló Wonders of Transylvaniát hozza Boross Martin rendezésében.

Tavaly nagy sikert aratott Bagossy Júlia két rendezése: idén a Katona József Színház Sorstalanság című, a Nobel-díjas Kertész Imre regénye nyomán készült tantermi előadásával (és a kapcsolódó feldolgozó beszélgetéssel) lesz jelen a fiatal rendező. Testvére, Bagossy Bálint is bemutatkozik Szegeden: Thomas Bernhard Irtása a Trafó és a Freeszfe koprodukciója, a gyűlölve rajongott Burgszínész szerepében Zsótér Sándorral.

kocsonyazsofi_orokoltbors_foto_Toth-LederhaasCsongor_7_kicsi-1024x682-111141.jpg

Jelenet az Örökölt bors című, főzésalapú közösségi színházi előadásból (Fotó/Forrás: Tóth-Lederhaas Csongor / THEALTER)

A színház és a történelem határvidékére kalauzol a fiatal rendezőgeneráció egyik legfontosabb tagja, Kelemen Kristóf: a Szeánsz során a nézőket VR-szemüveg repíti a balatonboglári kápolna betiltott performanszai idejébe. Különleges élményt ígér Kocsonya Zsófi Örökölt bors című, főzésalapú közösségi színházi előadása éppúgy, mint a szegedi Homo Ludens Project Pygmalion kosara című, a magyar panaszgént közösen kiiktató produkciója. A Szegedi Nemzeti Színház Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér provokatív vitaszínházzal jelentkezik: ez a Minden ember halandó. A Dioráma Csoport Barátságkert workshopja szintén számít a nézői közreműködésre: játsszunk együtt magyarságunk apropóján!

A független társulatok a szükségből erényt kovácsoló, kreatív és innovatív alkotócsoportok.

Alkalmi társulásokból és régóta együtt dolgozó műhelyekből is színes kínálatot nyújt a THEALTER. A Trainingspot Társulat Boda Tibor rendezte Sűrítettje életről és halálról gondolkodik, a Keserű Imre köré szerveződött bOdyssey Projekt a Búcsúban családi (rém)álmot mutat meg, míg a Hódi Virág Noémi írta Bonci az orvostanhallgatók bizarr hétköznapjaiba les be. Szabó Veronika és Lestyán Attila mindössze hét próbával hozta létre a Dühöngőt: ez a Hétpróbás Társulat egyik első bemutatója. A Szegeden is jól ismert KV Társulattal ezúttal a nemzetközi hírű filmrendező, Reisz Gábor dolgozott: a Nem beszélve arról, hogy... a THEALTER fesztiválon is látható lesz. Az Andaxínházat nem kell Szegeden bemutatni: Petőfi verseivel találkozunk most zenés estjükön, amiben Hajduk Károlyt újra üdvözölhetjük.

A hazai színházi nevelési társulatok közül két kedves ismerős is visszatér: a győri RÉV Színház a Szivák-Tóth Viktor által írt és rendezett Belém égsz című előadással, a KÁVA Kulturális Műhely a Megzabállak!-kal érkezik. A tánc és a színház határvidéke iránt érdeklődők Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre game changerének, illetve Fehér Ferenc, Lőrinc Katalin és Pál Zoltán DISCO 142-jének tapsolhatnak.

A THEALTER lényegesnek tartja, hogy az elnyomottak hangját kihangosítsa:

a Független Színház Magyarország Országépítők című produkciója és az RS9 Színház Mariella Mehr élete című monodrámája egyaránt a roma kisebbséget állítja fókuszba.

Augusztus 2-án este a Kisszínházban zárul a 34. THEALTER fesztivál: Pető Kata és Rohonyi Barnabás fergeteges humorú, a változó nőiségről megrendítő őszinteséggel gondolkodó előadásában érkezik a MILF, melynek rendezője Gergye Krisztián.

A programsorozatot könyvbemutató gazdagítja: Upor Lászlónak a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiaharcát feldolgozó Majdnem lehetetlen című kötetéről a szerzővel Jászay Tamás beszélget. A Kritikus Szekció Proics Lillával és Jászay Tamással idén is Zoomon jelentkezik napközben. A THEALTER blog jr. ifjú szerzői minden előadásról tudósítanak a fesztivál honlapján.

A részletes program itt érhető el. >>>

Fejléckép: Jelenet az Árvácska – egy oratórikus játék bábbal Móricz kisregénye alapján előadásából (fotó/forrás: Rab Zoltán / THEALTER)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.