Színház

Idő van - POSzT 8. nap

2010.06.12. 16:17
Ajánlom
Selmeczi György zenés élettörténete és három pályakezdő színész előadása. Komolyan kéne venni.

Selmeczi György azt mondta, szomorú esténk lesz. Tévedett, nagyon jól szórakoztunk. Elmesélte színházi pályafutását, dalokkal, sanzonokkal kísérve. Sztorizott, végtelen természetes humorral. Harag Györgytől Miskolcon és Kaposváron át eljutottunk a jelenig. Mesélt a zenéi születéséről, a lehetetlennek tűnő feladatok megoldásáról (egy énekelni nem tudó színésznek például első felvonás finálét kellett írnia, ütőset, erre ő egy hangra írta meg az egészet, de fölétette a Marseilles dallamát), barátságokról, alkoholos estékről, fontos emberekről, csalódásokról, az alkotásról. Vendégnek hívta Igó Évát, akivel harminc éve dolgoznak együtt rendszeresen.

Este a Pinceszínház előadása érkezett a Horvát Színház apró színpadára. A Mr. Pöpec érettségiző fiatalokról szól, az élet kezdetének nehézségeiről, az életre szóló barátság és az első szerelem közti választásról, féltékenységről, célokról és vágyakról. Barabás Richárd, Juhász Lujza és Mohai Tamás most végzősök a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Gálffi László osztályában. Figyeli kell rájuk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.
Jazz/World

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház interjú

A színészi eszköztár színes palettája – interjú Katona Péter Dániellel, A hülyéje Pontagnacjával.

Főszereppel kezdi társulati tagságát a Thália Színházban Katona Péter Dániel. A tévéképernyőről is ismert fiatal színművész október 12-én debütál új anyaszínházának színpadán, A hülyéje című Georges Feydeau-bohózatban, ahol a megrögzött nőcsábászt, Pontagnacot alakítja.
Színház ajánló

A változás témája áll az idei Ráday Utcai Színházi Találkozó fókuszában

Október 21. és 27. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, amely során egyebek közt előadásokkal, városi sétával, koncerttel, inkluzív foglalkozásokkal, garázsvásárral, ingyenes színházi nevelési programmal is készülnek a szervezők.
Színház ajánló

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Színház ajánló

Keményebb, mint Az éhezők viadala – színházi előadás magyar hősökről

Öt középiskolás diák rendhagyó történelemóra keretében felkeres egy szabadulószobát, ahol nekik maguknak kell a 20. század hétköznapi emberekből lett hőseinek bőrébe bújniuk.