Színház

Ifj. Vidnyánszky Attila és Máté Gábor rendezése debütált a hétvégén

2025.10.13. 15:35
Ajánlom
Két új bemutatóval indította az októbert a Katona József Színház: a Kamrában az éptészekről szóló Octogon, a nagyszínpadon a némacsend című Hamlet-átirat előtt gördült föl a függöny.

Október 10-én a Kamrában került sor az Octogon című előadás premierjére. A Máté Gábor rendezte előadás alapját Ayn Rand Az ősforrás című regénye képezte, a színpadi adaptációt Török Tamara jegyzi.

A történet két építész, Howard Roark és Peter Keating sorsán keresztül vizsgálja

a tehetség és a középszer küzdelmét, az egyéni szabadság és a társadalmi elvárások ellentétét,

valamint a hatalom és a kreativitás összefüggéseit. A produkció a Katona társulatának számos meghatározó tagját vonultatja fel, a látvány- és hangvilágot többek között Zeke Edit, Pattantyus Dóra és Monori András jegyzi.

Játsszák: Tasnádi Bence, Bányai Kelemen Barna, Rujder Vivien, Elek Ferenc, Kocsis Gergely, Tóth Zsófia, Takátsy Péter, Bán János, Duró Áron e.h.

octogon_ea01__domolky_daniel_WEB_027b-152809.jpg

Jelenet az Octogon című előadásból (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Katona József Színház)

Másnap, október 11-én a nagyszínpadon tartották a némacsend (Shakespeare Hamletje után) című előadás bemutatóját ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A klasszikus történet újragondolt változata a hatalom,

az igazság és az őrület kérdéseit vizsgálja.

Hamlet apja meghal, anyja pedig feleségül megy férje testvéréhez, Claudiushoz. Hamletnek az apja szelleme elmondja: saját testvére gyilkolta meg, és megbízza a fiát, hogy álljon bosszút érte. A szellemet nem mindenki látja. Hamlet nem tudja, hogy ez látomás-e vagy a valóság. Ophelia szerelmes Hamletbe, ezt az apja, Polonius kihasználja, hogy kémkedhessen Hamlet után. Polonius a fiát, Leartest külföldre küldi. Rosencrantz és Guildenstern, Hamlet barátai szintén kémeknek állnak. Hamlet egy színésszel közösen előadást készít, hogy kiderítse, valóban Claudius ölte-e meg az apját. Hamlet elveszíti a realitást.

Játsszák: Fekete Ernő, Dankó István, Rezes Judit, Gloviczki Bernát, Keresztes Tamás, Kanyó Kata, Jakab Balázs, Pásztor Dániel, Molnár András m.v., Mészáros Béla, Lengyel Benjámin

nemacsend_ea01__domolky_daniel_WEB_059-152809.jpg

Jelenet a némacsend c. előadásból (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Katona József Színház)

Fejléckép: Jelenet a némacsend c. előadásból (fotó / forrás: Dömölky Dániel / Katona József Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Vizuál

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Jazz/World

Ősi dallamok új fénytörésben – lemezbemutató koncertre készül a Hunclorique

A nyári teltházas Müpa-koncert és sikeres európai miniturné után december 11-én a Fonóban mutatja be új lemezét a Hunclorique. Boggie és Petruska együttese unikálisan ötvözi a magyar népzene motívumait az urbánus akusztikus hangzással.
Klasszikus

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Vizuál

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Oscar-díjas Almodóvar-filmből rendez előadást Zsótér Sándor Budaörsön

Már javában zajlik a Budaörsi Latinovits Színház új bemutatójának próbaidőszaka. A Spolarics Andrea, Takács Katalin, Bohoczki Sára és Petrik Andrea főszereplésével készülő Mindent anyámról bemutatója december 20-án lesz.
Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.