Színház

Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése is látható a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon

2022.10.20. 16:15
Ajánlom
A kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál előadásait, melyek a Kolozsvári Állami Magyar Színház szervezésében valósulnak meg, november 17-27. között láthatja a közönség.

A nyolcadik alkalommal életre hívott színházi szemlére kilenc ország tizennégy társulata kapott meghívást, előadásaik a Félelem / Remény hívószó köré csoportosulnak.

A tizenegy nap alatt olyan alkotásokat láthat a közönség, amelyek az elmúlt két év világunkat és mindennapjainkat meghatározó eseményeire, érzéseire reflektálnak.

A produkciók rendezői a nemzetközi színházi élet képviselői, tiszteletét teszi többek között Andrei Şerban, Nagy József, Urbán András, Silviu Purcărate és Tompa Gábor, utóbbi négy rendezésével is képviselteti magát a szemlén.

Ifj. Vidnyánszky Attila Ifjú barbárokkal érkezik Kolozsvárra, melyet nyáron a Gyulai Várszínházban mutattak be, a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal koprodukcióban.

Magyar zene wanted!

Kapcsolódó

Magyar zene wanted!

„Mélyebbre kell merülni” – mondja Bartók Béla és Kodály Zoltán, miközben békatalpat húzva, búvárszemüvegben talpast ugranak a kultúrába. Ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezése, az Ifjú barbárok rendhagyó módon közelít a két zeneszerző és zenetudós életművéhez, nem riadva vissza attól sem, hogy munkásságuk egy-egy elemét a humor tárgyává tegye.

A svájci Christoph Marthaler először mutatkozik be a szemlén: a Fogalmam sincs (Aucune Idée) két alkalommal is látható, míg a szintén első alkalommal Kolozsváron vendégszereplő párizsi Odéon – Théâtre de l’Europe Az öröm napjaival várja a közönséget.

Az előadások mellett kísérőprogramok is színesítik a kínálatot: beszélgetések, kiállításmegnyitók, könyvbemutatók, filmvetítések és koncertek fogadják az érdeklődőket.

Az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál részletes programja már megtalálható a Kolozsvári Állami Magyar Színház oldalán.

Fejléckép: jelenet az Ifjú barbárokból (fotó: Kiss Zoltán / Gyulai Várszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.