Színház

Igazgatóválasztások: az Operettre hárman, a Pesti Magyar Színházra négyen pályáznak

2023.09.12. 14:00
Ajánlom
Lezárult a beadási határidő a Budapesti Operettszínház vezetői posztjára, amelyre három pályázat érkezett – számolt be róla a Színház Online. Emellett a Pesti Magyar Színház vezetésére kiírt pályázat is lezárult, oda négyen adták be jelentkezésüket.

Mindkét intézmény esetében 2023. szeptember 11-én 17 óra volt a beadási határidő. A Színház Online értesülései szerint a Budapesti Operettszínház vezetésére három pályázat érkezett: a jelenlegi főigazgató, Kiss-B. Atilla operaénekes mellett Szabó P. Szilveszter színművész, rendező és Szente Vajk színművész, rendező indul.

A Pesti Magyar Színház – Ifjúsági- és Családi Színház vezetésére a Kulturális és Innovációs Minisztérium közlése alapján a lap úgy tudja, négyen adtak be pályázatot. Újra pályázott a jelenlegi igazgató, Zalán János producer, egyetemi docens, aki 2015 óta vezeti a teátrumot, tehát kinevezése esetén harmadik ciklusát kezdené meg. Kihívójaként jelentkezett be Halasi Dániel rendező-bábrendező, dr. Komáromi György színházi menedzser (Zalán Tibor író-dramaturggal közösen), valamint Eperjes Károly színművész, rendező (Nagy Viktor rendezővel közösen), aki 2021-től a Soproni Petőfi Színház művészeti vezetője, 2023-tól művészeti tanácsadója.

Az Index információja szerint Zalán Jánost támogatja Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke is.

A lap felveti azt a szempontot, hogy mivel – tudomásuk szerint – Eperjes Károly élvezi a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatását, ezért elképzelhető, hogy az igazgató személyének kérdésében Vidnyánszky Attila és a minisztérium (vagyis Csák János kulturális és innovációs miniszter) „ellentétes oldalon fog állni”.

A vezetői megbízásra benyújtott pályázatokat szakmai bizottság véleményezi, a vezetők kinevezése a fenntartónak felterjesztett szakmai véleményezést követően történhet meg. A jelenlegi vezetők megbízatása mindkét esetben 2024. január 31-én jár le.

Fejléckép: A Budapesti Operettszínház (forrás: Budapesti Operettszínház) és a Pesti Magyar Színház (forrás: Pesti Magyar Színház) homlokzata

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Sörösüvegekből zenét csiholni – interjú Balogh Máté zeneszerzővel

A Renewable Music – V4 Composers for Sustainability elnevezésű projekt a fenntarthatóság témájában ösztönzi párbeszédre és cselekvésre a nemzetközi klasszikus zenei közösséget. A kezdeményezésben részt vevő egyik zeneszerzővel, Balogh Mátéval beszélgettünk.
Színház

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színházban tér vissza a színpadra

A Nemzeti Színházban tavaly súlyos balesetet szenvedett színművészek apa-lánya párost alakítanak a Centrál Színház következő évadában. A Puskás Tamás rendezte előadás egy híres film adaptációja lesz. 
Klasszikus

Neves régizenei együttessel készített lemezt Daragó Zoltán

A fiatal kontratenor Bach-áriákat felvonultató lemeze Christophe Rousset vezényletével és a Les Talens Lyriques közreműködésével szeptemberben jelenik meg az Aparté Kiadónál.
Könyv

Pernye és fű – ősszel érkezik Závada Pál új regénye

Október 8-án a Magvető Kiadó gondozásában jelenik meg a Kossuth-díjas író legújabb regénye, amelynek története és karakterei ugyan fiktívek, ám a benne szereplő interjúk valóságosak – azokat Sipos András rendezővel készítették Statárium című, 1989-es filmjükhöz.
Színház

Elhunyt Szatmári Liza

Az Aase- és Gobbi Hilda-díjas színésznő július 20-án, életének 97. évében hunyt el. Szatmári Liza hetvenhárom éve volt a Vígszínház tagja, halálhírét a társulat közölte.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Szatmári Liza

Az Aase- és Gobbi Hilda-díjas színésznő július 20-án, életének 97. évében hunyt el. Szatmári Liza hetvenhárom éve volt a Vígszínház tagja, halálhírét a társulat közölte.
Színház hír

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színházban tér vissza a színpadra

A Nemzeti Színházban tavaly súlyos balesetet szenvedett színművészek apa-lánya párost alakítanak a Centrál Színház következő évadában. A Puskás Tamás rendezte előadás egy híres film adaptációja lesz. 
Színház gyász

Elhunyt Dobos Ildikó színművész

A Jászai Mari-díjas színművész hosszan tartó betegség után, 82 éves korában hunyt el. Drámai erejű alakításaira az eszköztelenség, a szereppel való teljes azonosulás volt jellemző.
Színház ajánló

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.
Színház interjú

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.