Színház

Ígéretes ősbemutatók a Rózsavölgyiben

2014.08.27. 17:19
Ajánlom
Hat premiert tervez az új évadban a Rózsavölgyi Szalon, ahol több ősbemutatót is láthat a közönség. A színházi előadások mellett irodalmi és zenei programokra is várják a nézőket.

Zimányi Zsófia művészeti vezető elmondta, hogy az elmúlt szezonnal a második teljes évadot fejezték be, és minden reményüket felülmúlta az előadásaik iránti érdeklődés, valamint a szakma is elismerte munkájukat. Műsorpolitikájukról szólva kiemelte: olyan színdarabokat tűznek műsorra, amelyeket Magyarországon még nem játszottak, vagy felkérésükre születtek. Az előző szezonban tizenegy bemutatót, 268 előadást tartottak, 17 ezer néző váltott jegyet produkcióikra. Emellett több mint ötven ingyenesen látogatható rendezvényt - könyvbemutatót, kiállításmegnyitót, szakmai találkozót - tartottak, amelyeket háromezren látogattak.

A művészeti vezető hozzátette, hogy a színháznak jelenleg tizenöt repertoáron tartott előadása van, az új bemutatókkal huszonegyre nő ez a szám, emellett koncertek, irodalmi estek is szerepelnek a programban. Beszélt arról is, hogy a Színházak éjszakáján délután öt órától várják a közönséget különböző produkciókkal, a náluk játszó színészek, írók fellépésével. Az évad első premierjét szeptember 12-én tartják: Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című művének ősbemutatóját láthatja a közönség, a regényből készült darabot Léner András állítja színpadra. Az előadásban Pogány Judit, Gubík Ági, Sztarenki Dóra, Őze Áron, Ozsgyáni Mihály és Sütő András játszik. Bernard Slade Válás Kaliforniában című művét Balikó Tamás rendezésében tűzik műsorra december 17-én, a rendező-színész Für Anikóval játszik a darabban.

Hindi Brooks vígjátékának, a Romance.com című darabnak a magyarországi bemutatóját 2015. február 12-én láthatja a közönség Réthly Attila rendezésében. A darabban, amely az internetes ismerkedés világába vezeti be a nézőt, Molnár Piroska, Jordán Tamás, Formán Bálint, Sipos Vera és Domokos Zsolt szerepel.

A Szakonyi Károly Örvény című hangjátékából készült színdarab ősbemutatóját március 25-én tartják. A művet - amelynek főhőse az idősödő Dosztojevszkij - a rádiójátékot is rendező Sződy Szilárd állítja színpadra. Szakonyi Károly elmondta: kétszer is készített színpadi adaptációt Dosztojevszkij-műből - A félkegyelmű és a Bűn és bűnhődés színpadi változatát írta meg - és sokat foglalkozott a szerzővel. A háromszereplős darab egy lángoló, vad szerelem története: Dosztojevszkij - A játékos megírása előtti időszakban - beleszeret tanítványába, a fiatal Polinába. Az előadásban Bánfalvi Eszter, Kaszás Gergő és Ozsgyáni Mihály játszik.

John Cariani Isten háta mögött (Almost, Maine) című darabjának magyarországi bemutatóját április közepén láthatja a közönség. A 2004-ben írt művet Zakariás Zalán állítja színpadra Tóth Ildikó és Domokos László szereplésével. A különleges nyelvezetű, lírai, abszurd darab szintén a szerelemről szól nyolc páros jelenetben. Utolsó premierként Vladimir Nabokov Lolita című regényének új színpadi adaptációját tűzik műsorra Bagó Bertalan rendezésében május 21-én. A produkcióban László Zsolt, Tóth Ildikó és Csobot Adél játszik.

A színházi bemutatók mellett idén is folytatódnak az irodalmi és zenei programok. Családban marad címmel új irodalmi sorozatot indítanak, amelynek keretében művészcsaládok képviselői lépnek fel a Szalonban. Rendszeresen jelentkezik majd a Rózsavölgyi Classic, ahol a klasszikus zenei élet hazai kiválóságaival találkozhat a közönség. Emellett havonta megújuló képzőművészeti kiállításoknak, talkshow-knak, könyvbemutatóknak, gyerekprogramoknak, szakmai rendezvényeknek adnak otthont.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház hír

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Színház hír

Petőfi-vendégjáték Berlinben

A berlini Collegium Hungaricumban mutatkozott be Az apostol, Szilágyi Bálint rendező Petőfi Sándor azonos című elbeszélő költeménye alapján készült színdarabja.