„A cikk szerint én azt mondtam volna, hogy »meguntam az örökké mindent agyba-főbe dicsérő, fizetett színházi lapokat, az ember sohasem olvashat benne egy igazi kritikát.« Ezt én nem mondtam” – jelenti ki határozottan Blaha Lujza, hozzátéve, hogy aki őt ismeri tudhatja, hogy nem szokott így beszélni. A szerkesztőség a helyreigazítási kérelmet elfogadta és közölte.
Az apró vita egy előző lapszámban közölt cikk miatt robbant ki, a Bohémvilág újságírója ugyanis interjút kért a nemzet csalogányától, tartalmas beszélgetés helyett azonban csak egy rövid látogatásra maradt lehetősége.
„A méltóságos asszony nem fogad”
– idézi meg a cikk elején a névtelenségbe burkolózó újságíró Blaha Lujza szobalányát, aki minden bizonnyal utasításba kapta, hogy senkit ne engedjen be a lakásba, ahol évek óta visszavonultan élnek. Ám amikor a színésznő meghallja, hogy vendége honnan érkezett, azonnal fellelkesül, csupán annyi ideig váratja meg vendégét, amíg felöltözik.
Ez az izgatott lelkesedés, amely a cikk alapján Blaha Lujzán úrrá lett, túlzásnak tűnik, már csak azért is, mert a Bohémvilág egy mindössze két évig, 1919 és 1920 között működő, heti rendszerességgel megjelenő kulturális lap volt, melyet valóban sűrűn forgattak a korabeli színházkedvelők és művészek, ám az újság neve hamar kikopott a köztudatból.
A színésznő mindenesetre a cikk tanúsága szerint „megrongált idegeire és gégehurutra” hivatkozva a látogatás előtt orvosi tanácsra hosszabb ideig nem adott interjút, és kifejezetten kéri, hogy betegségét – illetve bocsánatkérését a sajtó képviselői felé – említsék meg a lap hasábjain.
„Hogy a »Bohémvilág«-ot még is fogadom, főleg annak tudható be, hogy lapjukat nagyon megszerettem. Megszerettem, mert iránya bátor, szókimondó, kritikája objektív” – folytatódik a rövid monológ, mely után elhangzik a kifogásolt mondat: „Tudja, már nagyon meguntam ezeket az örökké mindenkit agyba-főbe dicsérő, fizetett színházi lapokat, az ember sohasem olvashat benne egy komoly kritikát. Hej! az én időmben…”.
A cikk kitér arra is, hogy Blaha Lujza nyár óta, vagyis közel fél éve nem mozdulhat ki a szobájából, de már nagyon várja, hogy újra színpadra állhasson.
„Csak még egyszer szeretnék a deszkára lépni, csak még egyszer… ha még olyan kis szerepben is” – mondja könnyes szemmel, köhécselve az ekkor 69 éves művésznő.
„Nem bánom, akár egy öreg, csoszogó asszony szerepében is, csak még egyszer láthassam az én drága aranyos, hálás publikumomat s megköszönhessem nekik azt a szeretetet és ragaszkodást, melyet irányomban mind a mai napig tanusitottak.”
Végezetül kitér arra is, hogy mekkora örömet okozott neki, hogy a „Rókus előtti teret” róla nevezik el.
Az újságíró azzal zárja sorait, hogy ezek után hosszasan elcsevegtek a hétköznapok nehézsgeiről, majd Blaha Lujza szívélyesen az ajtóig kísérte őt.
„Viszontlátásra a Nemzetiben” – búcsúzik a beszélgetés végén a nemzet csalogánya.
Blaha Lujza 1923-ban lépett utoljára színpadra a Városi Színházban, de ekkor már nem énekelt. A róla elnevezett VIII. kerületi teret, melyet a Bohémvilág említ, hivatalosan 1920. március 20-án nevezte át a székesfővárosi Közmunkák Tanácsa Blaha Lujza térre.
Fejléckép: Blaha Lujza (forrás: Wikimedia Commons)