Színház

Így írtok ti, így játszunk mi – A Momentán Társulat ezúttal klasszikus és kortárs szerzők stílusában improvizál

2023.02.10. 10:30
Ajánlom
A Színházrendezők Viadala című legújabb improvizációs előadásában a társulat klasszikus színházi szerzőket, műfajokat idéz meg, bemutatva és egyben ki is fordítva a drámaírói stílusjegyeket, tipikus fordulatokat, jellegzetes karaktereket.

A társulat azt ígéri, hogy népszerű drámaírók, karakteres színházrendezők, öntudatos statiszták és hóbortos színészóriások bőrébe bújva fog improvizálni. Tragikus királydrámák, vérbő vígjátékok, gimnáziumi kötelezők és posztmodern abszurdok –

a társulat sosemvolt színdarabokat ír, rendez és játszik el Csehov, Beckett vagy épp Spiró György stílusában,

mindezt megfejelve a színházi próbák különleges atmoszférájával.

SzinhazrendezokViadala1-102717.jpg

A Momentán Társulat előadása (Fotó/Forrás: Momentán Társulat)

A Momentán Társulat az előadás során négy különböző ismert drámaíró sosemvolt színművének improvizált színházi rendezésébe enged bepillantást, majd a közönség szavazhat, melyik hármat nézné tovább. Ezután újabb kör jelenetet láthatunk, immár három drámaírói stílus és színházrendező versenyét, majd újabb szavazás – míg végül egyetlen győztes rendezés és egy improvizált színházi történet befejezése bontakozhat ki a közönség döntése alapján. A februári bemutató előadáson a négy improvizált színdarab egy Ibsen-dráma, egy Shakespeare-mű, egy kortárs angol dráma és egy musical lesz.

A Színházrendezők Viadala előadását február 18-án mutatják be, este 7 órától az Impróban, a VI. kerület, Ó utca 4. szám alatt. Ezt követően az előadás havonta egy alkalommal lesz látható, legközelebb március 31-én.

Fejléckép: Harsányi Bence a Momentum Társulat előadásában (forrás: Momentum Társulat)

2500. alkalommal áll színpadra a héten a Momentán Társulat

Kapcsolódó

2500. alkalommal áll színpadra a héten a Momentán Társulat

Magyarország egyik legrégebbi és legnépszerűbb improvizációs színháza, az idén 18 éves Momentán Társulat augusztus 26-án 2500. alkalommal lép fel. A jubileumi szám a RögvEst című előadásra esik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Csák János: Demeter Szilárd hat intézményt összefogó közgyűjteményi központot vezet majd

Az M5 közszolgálati csatornának adott interjúban a kulturális és innovációs miniszter részletesebben is megindokolta, miért Demeter Szilárdot választotta a Magyar Nemzeti Múzeum élére, illetve bejelentette a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ létrejöttét.
Vizuál

Denis Villeneuve már a tökéletességet ostromolja – megnéztük a Dűne második részét

Az első fejezethez hasonlóan a Dűne: Második rész ugyancsak összművészeti remekmű lett, amelyben a szórakoztatás és a művészi koncepció varázslatos összhangba került. Denis Villeneue nagyeposza egy valódi audiovizuális orgia, amely minden alkotóelemében a tökéletességre törekszik.
Vizuál

Ingyenes művészettörténet kurzust indít a Képzőművészeti Egyetem középiskolásoknak

A tanfolyam márciusban indul, és május végéig folyamatosan be lehet kapcsolódni. A fiataloknak csupán regisztrálniuk szükséges a részvételhez.
Jazz/World

Omara Portuondo, a kubai Edith Piaf Budapesten is fellép búcsúturnéja során

A Buena Vista Social Club világhírű énekesnője október 6-án lép fel a Budapest Sportarénában, ahol a 93 éves előadó hosszú pályafutásának legismertebb dalai hangzanak el.
Klasszikus

Kér egy csésze Bachot?

Az Anima Musicae Kamarazenekar rendhagyó Bach-estre hívja az érdeklődőket az Óbudai Társaskörbe március 21-én, a mester 339. születésnapja alkalmából.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Erdélyben is bemutatkozik Székely Csaba tízparancsolat ihlette darabja

Székely Csaba 10 című drámáját Rusznyák Gábor állítja színpadra a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban. A tízparancsolat ihlette alkotás tíz magányos ember fokozatosan kibomló, egymást keresztező élettörténetét mutatja be.
Színház ajánló

Cseke Péter viszi színre a Játékszín magyarországi bemutatóját

Április 6-án Cseke Péter rendezésében, Hernádi Judit, Horváth Lili és Nagy Sándor főszereplésével mutatja be a Rém rendes vendég című komédiát a Játékszín.
Színház hír

Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat: Pintér Béla és Horváth János Antal az idei kitüntetettek

A Radnóti Zsuzsa dramaturg alapította elismerést idén Pintér Béla érdemelte ki több évtizedes munkásságáért és színpadi szövegeiért. Különdíjat kapott Horváth János Antal, a Loupe Színházi Társulás alapítótagja.
Színház ajánló

Miért kell eljutni a tragédiáig? – Budaörsön rendezi meg a Hamletet Alföldi Róbert

Megtartották a h.ml.t. című előadás próbáját. Shakespeare drámáját április 20-án mutatják be a Budaörsi Latinovits Színházban, de a premiert még megelőzi egy nyílt próba márciusban, a Színházak Éjszakáján.
Színház ajánló

Krabat a Fekete Malomban – a német ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb művét mutatja be a Budapest Bábszínház

Otfried Preuβler filmen és színpadon is többször feldolgozott, klasszikus történetének vadonatúj színpadi változatát mutatja be a Budapest Bábszínház március 2-án Hegymegi Máté rendezésében.