Színház

Így néz ki most a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház – GALÉRIA

2022.06.24. 09:20
Ajánlom
2020 szeptemberében megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása, és a színház valamennyi belső terét érinti. Ilyen nagymértékű átalakításra az elmúlt 30 évben nem volt példa a teátrumban, amely a tervek szerint 2023-ban nyitja meg kapuit a nézők előtt.

A felújítás során megváltoznak a közönségforgalmi részek: a nyitottabb előtér mellett a nézőtér befogadóképessége is nő, csaknem 200 nézővel több, nagyjából 600 ember élvezheti majd esténként az előadásokat.

A háttérben is egyszerűbb lesz a munka.

Korszerű teherlift segíti a díszletek mozgatását, átalakul az öltözők elrendezése, illetve új próbatermek is nyílnak – a zenekar külön helyiséget kap. A színpadtechnika is korszerűsödik, a forgószínpad 56 tonnát nyom és 26 motor hajtja majd.

A felújítás során eredeti épületburkolatok is felszínre kerültek, a próbatermeknél feltárt boltív a későbbiekben is látványelemként funkcionál majd.

Néhány fotó a felújítás alatt álló épület belsejéről:

Fejléckép: A debreceni Csokonai Színház épülete (fotó: Vass Antónia)

A szabadtéri színpad mindenképpen Broadway – interjú Gemza Péterrel a Nagyerdei Szabadtéri Játékok idei programjáról

Kapcsolódó

A szabadtéri színpad mindenképpen Broadway – interjú Gemza Péterrel a Nagyerdei Szabadtéri Játékok idei programjáról

Már a tavalyi nyári évadot, a Nagyerdei Szabadtéri Játékok programját is a debreceni Csokonai Színház igazgatója ajánlotta, állította össze, az ide évtől pedig a két intézményt együtt vezeti. Erről, valamint a nyári programokról kérdeztük Gemza Pétert.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Színház

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mit mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Ahol csak a holtak maradnak – Az Eltűntek című darabot mutatják be a Szkénében

Magyarországi bemutatót tart júniusban a Szkéné Színház: Dohy Balázs rendezésében Elise Wilk darabját mutatják be a SzínMűHely Alapítvány és a Szkéné Színház koprodukciójában. A szerző műveit korábban nem játszották Magyarországon.
Színház interjú

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mit mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Színház ajánló

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.
Színház hír

A Fiumei úti sírkertben vesznek végső búcsút Máthé Erzsitől

A legendás művésztől barátai, pályatársai és tisztelői 2023. június 20-án, délelőtt búcsúznak a Fiumei úti sírkert ravatalozójában.
Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.