Színház

Így ünnepeljük a magyar drámát

2012.09.21. 09:24
Ajánlom
A magyar dráma napját Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve rendezik meg 1984 óta.

Madách Imre 1859. február 17-én kezdte írni élete fő művét, amelyet 1860. március 20-án fejezett be. A mű nyomtatásban 1862. január 16-án jelent meg először. A Tragédiát Paulay Ede állította elsőként színpadra 1883. szeptember 21-én a pesti Nemzeti Színházban, az ősbemutatót azonban a szerző már nem érhette meg.

Az ember tragédiája 129 évvel ezelőtti ősbemutatójáról emlékezik meg közösen, díjátadással egybekötve a Színházi Dramaturgok Céhe és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szeptember 21-én este hét órakor a Katona József Színházban. A dramaturgok díját Az Évad Legjobb Magyar Drámájáért idén titkos szavazással Szálinger Balázs Köztársaság című műve nyerte el. Őt Szegő János irodalmi szerkesztő köszönti, majd részletek hangzanak el a Szálinger-műből, többek közt Gazsó György, Enyedi Éva, Dömötör András tolmácsolásában.

B70D7427-9F2D-4855-AAC2-29E6EFAA0B83

Szakonyi Károly - Pécsi Országos Színházi Találkozó - 4. nap

Az író húga alapította Szép Ernő-jutalomban idén hárman részesülnek: Szakonyi Károly az eddigi drámaírói munkásságáért, Spiró György a Príma környék című drámájáért és Pintér Béla eredeti világlátású drámai szövegeiért. A jutalmakat az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője adja át, majd ezt követően köszöntőt mond Lengyel György, Egressy Zoltán és Forgách András.

A beavató színház célja, hogy a nézőket megismertesse a színház világával, beavassa őket egy alkotófolyamat részleteibe, hátterébe, egy mű megszületésébe. A Magyar Színház művészei és a rendező, Göttinger Pál ezúttal erre vállalkoznak: szeptember 21-én a nézők előtt veszik kézbe újra Háy János Háromszögek című szövegét, hogy a rendező instrukcióit követve, egy rendhagyó előadással mutassák be a darabot. Az előadás érdekessége továbbá, hogy az Anya szerepében Benkő Nóra beugrását láthatják, aki csak ezen a napon bújik a karakter bőrébe.

A jeles nap alkalmából a Pesti Színházban szeptember 22-én szombaton délután öt órától a fiataloknak szóló jelenetíró pályázat nyerteseit és a legsikeresebb műveket ismerheti meg a közönség. Idén másodszorra hirdetett jelenetíró pályázatot a Vígszínház, azért hogy a fiatalok saját problémáikról, a számukra fontos kérdésekről beszélve drámai formán keresztül fejlesszék íráskészségüket, nyelvhasználatukat, kreativitásukat. A pályázat mottója ezúttal egy idézet volt: "Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim". A huszonévesek által írt szövegeket - ahogy tavaly is - Forgács Péter rendező a szerzőkkel és dramaturgokkal közösen elemzi, majd színpadra állítja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival.

Este 7 órától Ottlik Géza A Valencia-rejtély című színdarabját olvassák fel a Vígszínház művészei Hegedűs D. Géza rendezésében. A dráma eddig nem hangzott el színpadon, így ez a felolvasó-színház ősbemutató lesz. Közreműködnek: Hegyi Barbara, Péter Kata, Hegedűs D. Géza, Lukács Sándor és a Színház- és Filmművészeti egyetem III. éves színészhallgatói.

Ottlik Géza idén lenne százéves, az ő emlékének tiszteletére a Pesti Színház előcsarnokában ezen a napon kiállítás is nyílik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Vizuál

Egy ismeretlen, akire tízezrek kíváncsiak – vasárnapig látható az MS mester-kiállítás a Szépművészetiben

Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.  A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.