Színház

Így ünneplik Törőcsik Mari 80. születésnapját

2015.11.19. 14:26
Ajánlom
Szülőfalujában és a Nemzeti Színházban is lesz kiállítás, utóbbiban pedig nagyszabású gálát is rendeznek november 23-án a művésznő tiszteletére.

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen. Kislányként rengeteg időt töltött el a nagyapja, Kovács Sándor által Heves megyében elsőként épített, villanyvilágítású színpaddal is felszerelt mozi termében. Az 1976-ban és 1983-ban a cannes-i fesztiválon is díjazott színésznő első szerepét a pélyi színpadon játszotta el hétéves korában.

Törőcsik Mari

Törőcsik Mari (Fotó/Forrás: Nemzeti Színház)

A fővárostól mintegy száz kilométerre fekvő település egy teljes mértékben civil kezdeményezéssel és összefogással megvalósuló ünnepi rendezvényen köszönti híres szülöttjét november 21-én, szombaton. Az ünnepség a pélyi római katolikus templomban veszi kezdetét, majd a Törőcsik Mari életét, munkásságát és a településhez fűződő kapcsolatát bemutató tárlat megnyitójára kerül sor egy szomszédos, erre a célra felújított régi lakóházban. A rendezvényen a tervek szerint jelen lesz az ez alkalomból szülőfalujába látogató színésznő is. A pélyi Fő út 150. szám alatt berendezett fotókiállítás előzetes bejelentkezés alapján a tervek szerint december, igény esetén január végéig lesz megtekinthető.

Törőcsik Mari születésnapját szintén kiállítással, valamint gálaesttel ünnepli a Nemzeti Színház. A november 23-ai esemény rendezőjének Jordán Tamást kérte fel Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a műsorvezető Kepes András lesz. A születésnapi gála november 23-án 21:35-től megtekinthető a Duna Televízióban. A művésznő 80. születésnapján színészkollégák, zenészek, énekesek köszöntik majd Törőcsik Marit. A fellépők névsora meglepetés, hiszen azt még a művésznő sem ismeri, előtte is próbáljuk titokban tartani, de a köszöntőn jelen lesznek a Nemzet Színészei.

Brand

Brand (Fotó/Forrás: Eöri Szabó Zsolt)

A Nemzeti Színház reagált a művésznő állapotával kapcsolatban a napokban megjelent hírekre. Mint közleményükben írják, Törőcsik Mari jól van, ezt pedig az is bizonyítja, hogy november 28-án színpadra lép Zsótér Sándor rendezésében, Henrik Ibsen Brand című darabjában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Színház

Egy olasz művész életre kelti a szobrokat – így nézhetett ki az egyik legismertebb ókori drámaíró

Az ókor nagy költői és énekmondói ma már csak fehér márványszobrokról és stilizált képekről néznek vissza ránk üveges szemmel, és elképzelni is nehéz, hogy egykor ők is homlokráncoló, keményen dolgozó, vagy éppen kocsmákban mulatozó, élvezeteket hajszoló emberek voltak.
Vizuál

A nomádok földjén - Chloé Zhao történelmet ír

A fiatal kínai-amerikai rendezőnő rekordok sorát dönti meg harmadik játékfilmjével, A nomádok földjével. Április végén az is kiderül, hogy hat jelölésből hányat vált díjra az Oscar versenyében. Bemutatjuk Chloé Zhaót.
Vizuál

A nomádok földje kapta a BAFTA fődíjait

Chloe Zhao drámája hét díjra volt esélyes a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztóján, amelyből négyet el is hozott.
Jazz/World

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Júniusban nyit a Margitszigeti Színház

Derűvel és optimistán várja a korlátozások feloldását a Margitszigeti Színház, amely szabadtéri és ültetett nézőterű játszóhelyként az egyik legbiztonságosabb közösségi helyszínnek számít. A színház vezetősége reméli, hogy a járványügyi intézkedések lehetővé teszik a mielőbbi nyitást, és a nézők – a mindenkori szabályok betartása mellett – júniustól újból élőben élvezhetik a színházi előadásokat.
Színház ajánló

Shakespeare újragondolva

A Webszínház 2021-ben újragondolja Shakespeare drámáit, és az avantgárd szellemű Dogma-filmekből inspirálódva a 21. századba helyezi a műveket. 37 ismert magyar dráma- és prózaíró, illetve költő írt 20 perces etűdöket a reneszánsz mester darabjai nyomán.
Színház magazin

Egy olasz művész életre kelti a szobrokat – így nézhetett ki az egyik legismertebb ókori drámaíró

Az ókor nagy költői és énekmondói ma már csak fehér márványszobrokról és stilizált képekről néznek vissza ránk üveges szemmel, és elképzelni is nehéz, hogy egykor ők is homlokráncoló, keményen dolgozó, vagy éppen kocsmákban mulatozó, élvezeteket hajszoló emberek voltak.
Színház szfe

Az SZFE szerint szabályt szegve zárhatták ki őket az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából

Az E:UTSE márciusban úgy határozott, hogy kizárja tagjai közül a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Döntésüket azzal indokolták, hogy a vezetőtestületben történt jelentős változások miatt az egyetem már nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, melyet korábban felvettek. Az SZFE szerint a kizárás szabályellenes.
Színház hír

Stumpf István: Az SZFE ügye bizonyos értelemben baleset volt

A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos is megszólalt a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet kapcsán, egyfajta balesetnek titulálva a modellváltás körüli ellenállást. Stumpf István reményét fejezte ki aziránt is, hogy a többi modellváltó egyetemen ilyen nem fog előfordulni.