Színház

II. János Pál pápa művét vitte színre Szikora János

2021.03.30. 13:40
Megosztom
Nagyszombaton egyedülálló produkciót tűz műsorára az Opera: Karol Józef Wojtyła, vagyis II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című művébe most bárki betekinthet.

II. János Pál pápa különösen erősen kötődött a színházhoz, nemcsak verseket, novellákat írt, hanem számos darab is kötődik a nevéhez, egyetemi évei alatt pedig irodalmi estjein túl színjátszókört is vezetett.

Az aranyműves boltja nem dráma, nem oratórium, sokkal inkább egy zenemű együttélése a prózával.

Középpontjában három pár áll, akik jegygyűrűért mennek az aranyműves boltjába. A verses formában megírt filozofikus szövegek a szeretet és a házasság szentségének témáját járják körül a szereplők kapcsolatán keresztül. A három idősíkon futó cselekmény a viszonyok sokféleségéről és változékonyságról tanúskodik.

„Ennek a gyűrűnek nincs semmi súlya, a mérleg mindig nullára áll, és egyetlen milligrammot sem tudok kikényszeríteni belőle. Az ön férje bizonyára még él. Ilyenkor egyik jegygyűrűnek sincs súlya önmagában – a jegygyűrűknek csak párosan van súlyuk.

Az én aranyműves mérlegemnek az a sajátossága, hogy nem méri a fémet, csak az ember létét és sorsát”

- olvasható a darabban, amelynek a közelmúltban elhunyt kortárs lengyel zeneszerző, Krzysztof Penderecki zenéje biztosítja a különleges hangzást és atmoszférát.

Tóth Ildikó, az egyik feleség, Teréz szerepét játssza, aki minden bizonytalansága ellenére nyitott arra a belső hangra, amely a házasság felé tereli: „Számomra az előadásban az egyik legszebb mondatot a darabbéli férjem, András mondja ki, amikor azt kérdezi: Akarsz-e az Élet Társam lenni? Nem a szó mai, hanem a legnemesebb értelmében. András halála után Teréz egyedül neveli fel fiát, tényleges férfiminta nélkül, inkább egy férfiideál mentén.

Ez a mű egy közös gondolkodásra hív mindenkit, egy elmélkedésre a házasságról.

Több mintán keresztül mutatja be a különféle utakat, de ami fontos, hogy szükség van a fiataloknak utat mutatni, mert most nem biztos, hogy a házasságnak akkora ereje van, mint volt régebben. Az oratorikus mű készítése alatt nekünk, színészeknek a zene adott egy biztos támaszt, emelkedettséget, reméljük, mi is ezt nyújtottuk a zenészeknek.”

Az aranyműves boltja április 3. 19 óra és április 5. éjfél között látható az Operaház Facebook-oldalán.

Szereplők: Tóth Ildikó, Gáspár Sándor, Kovács Tamás, Varga Gabriella, Ballér Bianka

Közreműködik: Dimcevski Alexandre (I. hegedű), Dóczi Áron (II. hegedű), Kondor Péter (brácsa), Balog Endre (gordonka)

Felvételről közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor)

Magyar szöveg: Balássy Péter

Zenei vezető: Dobszay Péter

Rendező, látványtervező: Szikora János

Fejléckép: Torma Sándor / Vörösmarty Színház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója