Színház

Ilyen lett a felújított kaposvári Csiky Gergely Színház

2019.11.12. 13:40
Ajánlom
Átadták a Kaposvár jelképének számító Csiky Gergely Színház felújított és kibővített épületét.

A kaposvári színház Magyar Ede és Stahl József tervei alapján készült 1911-ben. 1955 óta működik benne állandó társulat. Az ingatlant 1965-ben kibővítették, az 1980-as évek végén felújították, egészen mostanáig azonban jelentős átalakítást nem végeztek rajta, ezért modernizációja esedékessé vált.

A munkálatok 2016-ban indultak és mintegy 9,5 milliárd forintból valósultak meg.

csiky4-095245.jpg

A kaposvári Csiky Gergely Színház előcsarnoka (Fotó/Forrás: Varga György / MTI)

A teátrum a három éven át tartó, műemléki szempontú kivitelezés során kívül és belül egyaránt megújult. A 9 ezer négyzetméteres, három játszóhelyes épületnek új előcsarnoka lett, nagyterme 450, kamaraterme 150, stúdióterme 50 néző befogadására alkalmas.

csiky2-095244.jpg

A kaposvári Csiky Gergely Színház nézőtere (Fotó/Forrás: Varga György / MTI)

A színház különlegessége a világviszonylatban is korszerű, egyes megoldásait tekintve Magyarországon kevés helyen alkalmazott színpadtechnika. A teátrum felső színpadgépészete teljesen gépesített lett, a színpadba pedig egy nagy dobforgót építettek be süllyedőkkel, liftekkel, amelyek érdekes színpadképek gyors beállítását teszi lehetővé.

 

A helyére került a TÁRSULAT. Nagy öröm ez számomra. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott és segített ebben a projektben.

Posted by Luthár Kristóf - fotós on Sunday, November 10, 2019

 

A színház ünnepélyes megnyitóját 2019. november 11-én tartották. Az eseményen részt vett Orbán Viktor kormányfő is. A közönség Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát tekinthette meg Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Újabb nyolc lábnyomot helyeztek el a Halhatatlanok sétányán

Az idei évben újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Az új Örökös Tagok lábnyomát szeptember 23-án helyezték el a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán.
Színház

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte A játszma a pármai filmfesztiválon

Fazakas Tamás rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat. A zsűri indoklásában a rendezés és a színészi alakítások mellett a zenei megoldásokat is kiemelte. 
Klasszikus

Tíz Kurtág György-mű, amit mindenképp ismerned kell

A Samuel Beckett drámája nyomán született Fin de partie várva várt magyarországi premierje mellé most ajánlunk tíz másik Kurtág-művet is, melyek némi betekintést nyújtanak a kortárs magyar zene legendájának munkásságába.
Plusz

Ma indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

Az országos rendezvénysorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témaköreihez kapcsolódik. Másfél hónapon keresztül közel 130 múzeum részvételével több mint 700-féle program csalogat múzeumi látogatásra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Színház hír

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Színház hír

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Színház ajánló

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében.