Színház

Improvizációs sorozat indul a Pesti Színházban

2022.10.28. 10:55
Ajánlom
A Lesz, ami lesz című sorozatban havonta egyszer a Vígszínház társulatának más-más tagjai a legkülönfélébb játékszabályok szerint, de mindenképpen a nézők aktív közreműködésével fognak improvizálni. Az idei estek házigazdája Rudolf Péter lesz.

Gazdasági, rezsi, szociális, pszichológiai, egzisztenciális, párkapcsolati válságok kezelésére a Vígszínház társulata válságkezelési útmutatót hirdet október 28-ra a Pesti Színházban.  A Lesz, ami lesz című improvizációs sorozat első részében Borúra derű, avagy válságkezelési útmutató alcímmel a napjainkat meghatározó, körülölelő, néha besötétítő, máskor abszurddá tevő (szóval néha már-már szórakoztató) válságok témájában fognak a színészek, Bach Kata, Brasch Bence, Halász Judit, Hegyi Barbara, Kovács Patrícia, Orosz Ákos, Ötvös András és Seress Zoltán rögtönözni.

„Az improvizáció az abszolút jelen idő. Végül is ez az életünk, manapság egyre kiszámíthatatlanabb, mi fog történni a következő pillanatban. Nehéz uralni a jelent.

Amikor az ember improvizál, csak önmagából építkezhet. Talán még többet árul el önmagáról, mint egy nagy klasszikus szerepben.

Ugrás az ismeretlenbe, csak a kollégában bízhatsz. Nincs író, sem rendező a háttérben kottával, instrukciókkal, vezérfonallal. Felmegy az adrenalin és kilökődnek a mondatok. Vagy nem lökődnek ki, csikorog az agy, a néző számára, azt hiszem, ez is szórakoztató. Egy közös játék ez, ahol gondolom a nézőtéren ülő is végigpörgeti önmagában, mit mondana, merrefelé vinné a történetet. Ezekre az estekre másképp készülünk, nevezetesen: sehogy” – emeli ki Rudolf Péter, az idei estek házigazdája.

Fejléckép: Improvizáció a a Vígnapon (fotó/forrás: Juhász Éva / Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Színház ajánló

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.