Színház

Indul a Deszka Fesztivál

2014.03.19. 17:55
Ajánlom
Idén tavasszal, március 21-29. között nyolcadik alkalommal rendezi meg a Csokonai Színház a Deszka Fesztivált, melyre mindig az előző év színházi vagy irodalmi szempontból legizgalmasabb kortárs magyar előadásai kapnak meghívást.

Idén tavasszal, március 21-29. között nyolcadik alkalommal rendezi meg a Csokonai Színház a Deszka Fesztivált, melyre mindig az előző év színházi vagy irodalmi szempontból legizgalmasabb kortárs magyar előadásai kapnak meghívást.

A hazai és határon túli magyar nyelvű színházakban évadonként körülbelül négyszáz előadást játszanak, amelyek közül nyolcvan-kilencven kortárs magyar darab. A fesztivál válogatói több mint hetven előadást néztek meg, ezekből állították össze az idei programot. A rendezvény célja a helyi színházi kínálat színesítésével meggyőzni a közönséget: érdemes a kortárs magyar darabokra odafigyelni. A 2014. évi Deszka Fesztivál tizenhat vidéki és öt fővárosi produkció mellett négy előadást lát vendégül Romániából illetve Erdélyből, és négyet Szerbiából illetve a Vajdaságból. A darabok háromnegyed része ősbemutató.

A Deszka vendége lesz az utóbbi idők legelgondolkodtatóbb módon politizáló és legprovokatívabb előadása, a Titkaink, Pintér Béla és Társulata előadásában. A Szeged környéki rejtélyes gyilkos, Pipás Pista története a harmincas évek tanyavilágának "átkozott és áldott világába vezet." A zenés, olykor kegyetlen, olykor kacagtató játékot a Szegedi Nemzeti Színház társulata hozza el Debrecenbe. A Hajdu Szabolcs rendezte az alkotó ember útját nyomon követő Békeidőt, amely a bemutató óta több rangos fesztiválra is meghívást kapott, a 2012/2013-as évad legjobb előadásának kategóriájában jelölték a Színikritikusok Díjára. Hosszú évek után újra a deszkánkon üdvözölhetjük Nagy Józsefet, akinek Wilhelm dalok című előadását Tolnai Ottó szövegei ihlették, és Horváth Csaba társulatát, aki Agota Kristóf világhírű műve, A nagy füzet színpadi adaptációjával érkezik. Hangsúlyos szerepet kap idén a zene is: a fesztivál Christian Paccoud koncertjével köszönti a tavaszi napéjegyenlőséget, a Lit és Mix könyvében egy képzeletbeli regény fejezeteit dolgozza fel Lajkó Félix és Döbrei Dénes, március 29-én pedig a Quimby Teátrum „színházi szárnyalása" zárja a fesztivált.

A Csokonai Színház rendezésében megvalósuló nyolcadik debreceni DeszkaFesztivál egyszerre lesz a kortárs magyar dráma reprezentatív seregszemléje valamint a kortárs magyar kultúra nemzetközi reprezentációjának bástyája.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Vizuál

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Jazz/World

Ősi dallamok új fénytörésben – lemezbemutató koncertre készül a Hunclorique

A nyári teltházas Müpa-koncert és sikeres európai miniturné után december 11-én a Fonóban mutatja be új lemezét a Hunclorique. Boggie és Petruska együttese unikálisan ötvözi a magyar népzene motívumait az urbánus akusztikus hangzással.
Klasszikus

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Vizuál

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Oscar-díjas Almodóvar-filmből rendez előadást Zsótér Sándor Budaörsön

Már javában zajlik a Budaörsi Latinovits Színház új bemutatójának próbaidőszaka. A Spolarics Andrea, Takács Katalin, Bohoczki Sára és Petrik Andrea főszereplésével készülő Mindent anyámról bemutatója december 20-án lesz.
Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.