- A darab utolsó harmada szinte teljesen improvizatív. Hogyan lehet ezt megírni?
- Leírtam a példányba, hogy nagyjából minek kellene történnie. Pontosabban: együtt írtuk a színészekkel. Kíváncsi voltam arra, hogy ha találok egy olyan csapatot, akik jól tudnak közösen dolgozni, mire megyünk együtt. Mindenképp játszani, kísérletezni szerettem volna a szöveggel, nem pedig odaadni egy színháznak, hogy csinálják meg. Meséltem erről Szalai-Szabó Istvánnak, a Sirály ügyvezetőjének, az ő ötlete volt, hogy legyen egy lakásban. Először ódzkodtam ettől, mert arra gondoltam, egy magyar bérházban ez nem lesz egyszerű... De bebizonyosodott, hogy meg lehet oldani. Szerencsére a munkatársaim (Róbert Juli dramaturg, produkciós vezető és Balázs Juli negyedéves díszlet- és jelmeztervező) is arra felé hajtottak, hogy merjek belevágni. És egyáltalán nem bántam meg. Egy kicsit arra hasonlított a próbaidőszak, mint amikor fölmész egy hegyre, legurítasz egy követ, és nézed, hogy merrefelé gurul. És ez valahogy folyton jó felé gurult. De most el kell hagynunk a lakást, nem tudjuk tovább fizetni. Azért rossz érzés, mert belaktuk az egészet, az elmúlt egy évben kialakult egy olyan hely, ahol lehetett aludni, dolgozni, próbálni, tanulni, vagy egyszerűen csak lenni. Idilli állapot.
- Nem kerestek egy másik, olcsóbb lakást? Vagy ez nem olyan egyszerű?
- De keresünk, csak elég sok feltételnek meg kell felelnie. Elkezdtünk próbálni egy új előadást, egyelőre itt. Működik egy íróiskola, kár lenne, ha félbe maradna. Szóval: keressük a helyet.
- Azt mondod, ódzkodtál az előadástól a lakók miatt. De attól nem féltél, hogy nagyon behatároló lesz a helyszín? Hogy mondjuk beömlik hatvan ember egy nappaliba, és ül, ahová tud, aztán a színészek majd kerülgetik őket.
- Tegnap este hetvenöten voltunk, majdnem meghaltuk. Mégis, eszméletlen jó hangulata volt. Kezdettől fogva inspirált minket az esetlegessége, és az, hogy mások a hatások, mivel a nézők sokkal erősebben jelen vannak. Érdekes, hogy minden előadás más. Ha valamiért nem sikerül jól, akkor sokat beszélgetünk arról, hogy mi történt. Viszont időnként megszűnik a dolog produkció jellege, és valóban elkezd hasonlítani egy házibulira.
- Az a bizonyos utolsó harmad nagyon függ a közönségtől. És én például nagyon utálom, ha fölszólítanak arra, hogy csináljak, mondjak valamit.
- Aki nem akar, annak nem kell megszólalnia. Volt, aki nem szerette és kikérte magának. De egyre jobban oldódik az a két színész is, Polgár Csaba és Bánki Gergő, akinek ez a szerepe, képesek valóban buliszervezőként megszólítani a közönséget. Mostanra már megtalálták a kapcsolatot, nincsenek ilyen problémák. Pontosan érzik, hogy kit kell békén hagyni.
- Te nagyjából mindegyik előadáson ott ülsz. Szoktad nézni ennél a résznél a nézőket, hogy ki "bújik" el, ki nem keresi a szemkontaktust?
- Eddig összesen egy fél előadáson nem vettem részt. (Muszáj is, hogy ott legyek, én vagyok például a kellékes és a takarító.) Inkább az fordult elő, hogy úgy éreztem, valakit mindenképp meg kellett volna kérdezni, mert nagyon várja. De ez egy hosszú tanulási folyamat. Meg persze dramaturgiai kérdés is: a szerzett tapasztalatok alapján megpróbáltuk a darab szövetét úgy alakítgatni, hogy több természetes rögtönzés beleférjen.
- Az eleje, ami maga a megírt darab, az változatlan az első előadás óta?
- Időnként változtatgatunk, kipróbálunk apróbb dolgokat. De ez érdekes kérdés, mert én magam azokat az előadásokat szeretem, amikor a nézőnek az a benyomása támad, hogy ez végig rögtönzés, és egyáltalán nem volt szerző. (Részemről van ebben némi skizofrénia...) A POSzT-on például nagyon jól sikerült, senkiben sem merült föl, hogy ez egy megírt darab lenne. A negyven előadásból eddig tíz-tizenöt alkalom volt ilyen. Persze, ha valaki jobban megnézi, az látja, hogy ezt nem lehet így összerakni rögtönzésből, ezt próbálni kell. De mégis, néha ilyen hatása támad.
- A színlapon nincs feltüntetve rendező. Ez feltétlenül jó egy ilyen - viszonylagosan - esetleges előadásnál?
- Azt hiszem, mederben tudtuk tartani a folyamatot úgy, hogy nem esett darabokra, és mégis mindenkinek volt lehetősége arra, hogy teljes mértékben magára rántsa a szerepét. Olyan munkamódszerrel dolgoztunk, ami számomra teljesen idegen. Viszont Nagy Zsolt így dolgozott a Krétakörrel, gyakorlatilag ő volt a motorja az egésznek. A többieknek is volt már része ehhez hasonló munkafolyamatban, úgyhogy könnyen tudtak kapcsolódni. De ahhoz, hogy ez így működjön, kellett az, hogy a színészeknek erős és jó viszonyuk volt és van egymáshoz.
- Ha végignézem a színházi írói ténykedésedet mondjuk a Tótferitől kezdve a Pájinkás Jánoson át a Búvárszínházig, ez a rögtönzéses lakás-dolog eléggé kilóg...
- Az embernek egy csomó mindent ki kell próbálnia. Az elmúlt időszakban nagyon sokat foglalkoztam az improvizációval, tanítok a színművészetin, elsősorban dramaturgokat, de színészekkel is volt néhány órám. Rendkívül sok mindent meg lehet tanulni az improvizáción keresztül, viszont az, hogy jól és görcstelenül menjen, nem könnyű. Mindenképpen akartam írni egy olyan darabot, ami közel áll az azt játszó színészek valóságos életéhez, a saját beszédmódjukhoz. Innen ugyanis sokkal könnyebb eljutni az improvizációig. Amit most próbálunk, annak már a 90%-a improvizációból áll. Mint szerzőt, az izgat, hogy hogyan lehet egy helyzetet nem konkrétan megírva elindítani. Hanem inkább földobni, és megnézni, hogy mit lehet belőle kihozni, beszélgetni róla, és az alapján haladni tovább.
- Mintha megírnál egy tizenhat ütemnyi jazz-témát, aztán a zenekar a koncerten csinál belőle egy hét perces számot?
- Igen, ilyesmi. Remélem, eljutunk odáig, hogy az improvizációk teljesen szabadon működnek majd. Ez egy módszertani kísérlet is, és ehhez nagyon jó a lakás. Az improvizáció tekintetében nagyon inspiráló, hogy valóban kimehetsz a konyhába, valóban letusolhatsz, valóban főzhetsz egy teát. Most, hogy elhagyjuk a lakást, tartunk egy pici szünetet. De amit megtaláljuk a megfelelő helyet, nem csak az új darabon dolgozunk tovább, hanem folytatódik a Szörprájzparti is.
(Szörprájzparti - 2010. február 2., 3. 20:00 - az Astoria mellett egy titkos lakásban; km.: Nagy Zsolt, Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin, Polgár Csaba/ Bánki Gergely, Herczeg Tamás, Baksa Imre, Khaled-Abdo Szaida; produkciós vezető, dramaturg: Róbert Júlia, tér, ruhák: Balázs Júlia, letépett kar: Kovács Dániel, verekedés: Kristóf Borbála, Pálos Hanna, munkatárs: Németh Fruzsina, Kárpáti István)
Az előadásra előzetes bejelentkezés szükséges: Kiss Réka Judit - 06 20 437 2125