Színház

„Intenzív művész-néző kapcsolat” – mindenkit vár a Szentendrei Teátrum

2021.06.22. 10:30
Ajánlom
Június 25-én indul a Szentendrei Teátrum nyári évada, melynek programkínálata a művészeti ágak széles széles skáláját tárja a látogatók elé. A nyitógálán Molnár Piroska és Szinetár Dóra a Teátrum 50+2 évének sikereiből mutat be részleteket.

"Az idei programot a korábbról megszokott színházi előadások mellett a crossover, a művészeti ágak közötti átjárás jellemzi majd." - mondta el az MTI-nek Lőrinczy György, a teátrum májusban kinevezett új igazgatója.

Ilyen például Rost Andrea jazzkoncertje, Herczku Ági folklórszínháza vagy Gergye Krisztián képzőművészeti alapú mozgásszínháza.

A helyszín is változott, a produkcióknak a különleges hangulatú MűvészetMalom udvara ad helyet, ahol a 200 fős mini amfiteátrum hátteréül az épület ódon falai szolgálnak.

Szentendrére, és a teátrumi előadásokra is egyfajta intimitás jellemző, aminek révén a produkciók is közelebb kerülnek a közönséghez, intenzívebbé válik a művész-néző kapcsolat.

- hangsúlyozta Lőrinczy György.

"Szintén újdonság az összművészetiség, a koncerttől a színházig sok minden megtalálható, és tudatos döntés volt az is, hogy az ismert Kossuth-díjas művészek mellett, fiatal pályakezdők, egyetemisták projektjei is bekerüljenek. Nem tagadjuk meg a biztos sikereket, de kísérletezünk is, új produkciókkal, fiatal tehetségekkel" - fogalmazott a teátrum vezetője.

Június 25-én a nyitógálán a Teátrum 50+2 évének sikereiből mutatnak be részleteket Molnár Piroska és Szinetár Dóra tolmácsolásában: Shakespeare-től Kiss Annáig, a Figaró házasságától a La Mancha lovagjáig. A gála keretében a Teátrum50-kutatás tanulmánykötetének szereplőivel is megszólalnak.

Meghatározók lesznek a premierek is!

- emelte ki az igazgató.

Rost Andrea és a Hot Jazz Band közös bemutatójának különlegessége, hogy a Kossuth-díjas operaénekesnő először kalandozik a könnyűzene területére,

és énekli el azokat a dalokat - többek között Gershwintől, Karády Katalintól vagy Marlene Dietrichtől -, amelyekről kislánykorában álmodott.

Ősbemutatóként kerül színpadra Wolfram Lotz A nevetséges sötétség című darabja, és ide készült a Szinesztézia, amelyben Gergye Krisztián társulata a Ferenczy Múzeumi Centrum alkotásai alapján hoz létre füzért performansz-etűdökből a képzőművészet és a tánc összekapcsolásával.

Ugyancsak ősbemutatóként debütál Szokol Judit és Fabacsovics Lili Csend-etűdök című darabja, mely öt párhuzamos történetet mesél el a magányról,

192300183_4031981040229078_6504461260800375710_n-095157.jpg

Részlet a Csend-etűdök című darabból (fotón: Hajduk Károly) (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

és itt láthatja először a közönség a japán Misima Jukió négy egyfelvonásosából készült előadást, Az égő házat is, Horváth Csaba rendezésében. 

Szentendrei kapcsolódású A kékszakállú herceg vára szcenírozott, vizuál-operakoncertét a Coopera hoz el, valamint hallható lesz Borbély Műhely és László Attila közös jazzkoncertje is.
Az augusztus 28-ig tartó programsorozatban továbbá olyan produkciókkal találkozhat a közönség,

190670300_4020501034710412_4800250187969966135_n-094014.jpg

Molnár Levente és Mester Viktória (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

mint Gálffi László és Hernádi Judit előadásában a Love Letters, a Molnár Piroska és Jordán Tamás szereplésével a Kései találkozások,

az Orlai Produkció Határátlépések című darabja, Bogdán Zsolt és a Kaláka Kányádi-estje, Örkény István egypercesei Mácsai Pál előadásában Lukács István cimbalomjátékával, Miklósa Erika és Balázs János közös koncertje, valamint Dinyés Dániel Operabeavatója Kolonits Klárával, Horváth Istvánnal és Cseh Antallal.

A Soltis Lajos Színház a 3Nővér című "fiktív dokumentációval", Sardar Tagirovsky rendezésével vendégszerepel, a Dramaturgok Céhe szervezésében fiatal drámaírók friss munkáit mutatják be felolvasószínházi előadáson, a Déryné Társulat pedig A falu rossza című előadást hozza el Szentendrére.

164841178_3845642088862975_3869123702600495872_n-095621.jpg

3Nővér (Fotó/Forrás: Szentendrei Teátrum)

A programsorozat kortárs tánccal zárul augusztus 28-án: Hat tánc címmel a Feledi Project táncreflexióit láthatja a közönség Bartók zenéjére.

A gyerekeket júliusban és augusztusban gyermekszínházi előadások várják vasárnap délelőttönként a Dunaparti Művelődési Ház udvarán.

További információk a programokról valamint jegyvásárlás a színház oldalán elérhető

Fejléckép: Szentendrei Teátrum sajtótájékoztatója (forrás: Szentendrei Teátrum)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Lélek és hitelesség a muzsikálásban – Keller András és Pierre-Laurent Aimard a Concerto Budapest turnéja kapcsán

Szeptember közepén nagy sikerű koncertsorozatot adott a Concerto Budapest az Egyesült Királyságban és Írországban. A turné zárópontján Keller András karmester és Pierre-Laurent Aimard zongoraművész osztotta meg velünk gondolatait.
Könyv

Válogatás az idei Könyvfesztivál programjaiból

Mások mellett Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Nádasdy Ádám, Christine Leunens és Clara Dupont-Monod is a Könyvfesztiválon mutatja be új könyvét. Szubjektív válogatásunkban számos izgalmas programot ajánlunk. 
Zenés színház

Christian Thielemann a Berlini Állami Opera új főzeneigazgatója

Az intézménynek azután kellett új vezetőt találnia a pozícióra, hogy januárban a korábbi főzeneigazgató, Daniel Barenboim egészségi állapotára hivatkozva lemondott posztjáról.
Klasszikus

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.
Klasszikus

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.