Ír nyomortól a palotacsillárig – három előadás Miskolcon

Apátlanul (Platonov)

A miniévad előadásainak sora nálam a kamaraszínházi Platonovval kezdődött. Szűcs Edit dagerrotípiák fakó színeit idéző jelmezei ragadtak meg első blikkre. A hatvanas évekre hajazó közeg aztán egyre harsányabb árnyalatokkal gazdagodott, de megmaradt benne valami alapvető tompaság. Árvai György málló vakolatú, de hajdani eleganciát hordozó díszlete passzol ehhez a korai Csehovhoz, amelyben talán a legpusztítóbban mérgezi a szereplőket az orosz vidék sivár unalma

Ezt az érzetet hozták vissza a fakó színek, na meg valami napszíttaságot, hiszen többször elhangzik az első felvonás alatt, mekkora hőség van. Ebben a kánikulában érkezik meg Mihail Vasziljevics Platonov (Bodoky Márk) múltjának egy meghatározó alakja, Szofja Jegorovna (Czvikker Lilla) tűzpiros ruhában.

Bodoky Márk, Farkas Sándor és Feczesin Kristóf a Platonovban (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház)

Szeretem ezt a darabot, még ha terjengős is, mert mindenkinek van benne története, következetesen megírt, egyéni drámája, de teljesen érthető, hogy a teljes korpuszt nem viszik színpadra, hiszen rengeteg idő lenne. Miskolcon Radnai Annamária fordításából Keszég László rendező és Lőrinczy Attila dramaturg készített szövegkönyvet. A még fiatal, de már özvegy Anna Petrovna birtoka a környék egyfajta agorája: itt találkoznak össze a helyi földbirtokosok és az értelmiséget szinte egy személyben képviselő tanító, Platonov, aki körül valahogy mindig izzik a levegő. A főhős egyszerre megbecsült, utált és irigyelt tagja a miliőnek,

Hogy Misa előtt valaha fényesebb jövő állt, akkor válik világossá, amikor Vojnyicev betoppan feleségével, Szofival, a tanító egykori egyetemistatársával és szerelmével. Ez a találkozás aztán egyre nagyobb bonyodalmakhoz vezet, házasságok, szerelmek, barátságok feldúlásához, Platonov mintha mindenkit mélybe rántana.

Bodoky Márk és Mészöly Anna a Platonovban (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház)

A teljes megsemmisülés felé kormányoz a rendezés, de gyakran éreztem, hogy leül a dolog, a feszültség csökken. Holott a színészekre nem lehetett panasz, Bodoky Márk és Czvikker Lilla kettőse jól működött, Mészöly Annának emlékezetes pillanatai voltak a tábornokné szerepében, szenvedélyes Anna Petrovnája mindig felpezsdítette a színpadot. Feczesin Kristóf erősen teremtette meg a társát elvesztő, kapálódzó Vojnyicevet, ahogyan Farkas Sándor részeges orvosa is helyén volt. Lajos András melegítős Oszipja vitalitást hozott a térbe, de ugyanígy megmaradt az emlékezetemben Baranyi Emma frusztrált Grekovája vagy Rudolf Szonja édesen naiv Szásája. A nagy egész viszont nem talált meg igazán, életlennek éreztem, mintha nem tudna megérinteni az orosz vidék mikrodrámája. Persze, lehet ez cél, nevetségessé tenni ezt a kicsinyes miliőt, elmosódott képkockaként értelmezni emberéleteket.

Bodoky Márk a Platonovban (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház)

Buborékok

A Mohácsi testvérek (Mohácsi István és Mohácsi János) Csiky Gergely-átirata már több mint tízéves – durva ezzel szembesülni. Legendás előadások kötődnek ehhez az egyedi nyelvű szöveghez, hiszen jócskán leporolt és újraformált egy 19. századi klasszikust, amelynek színpadi erényei már aligha nyűgöznék le a mai nézőt. Rusznyák Gábor nagyszínpadi rendezésében jól bánt az anyaggal, mi több – mivel diákbérletes előadást láttam – a fiatal generáció is vette a lapot.

Gáspár Tibor és Máhr Ági a Buborékokban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Darvay Botond jókora, mégis találó díszletében nagyon él ez a dráma: monumentális, hamiskásan gyér fényű csillár lóg alá a magasból, a falak-ajtók nem igaziak, hanem szabdalt plasztikfüggönyre nyomtatottak. A tér már önmagában hordozza a konfliktust: Solmayéknál semmi nem maradandó, inkább illékony, mint a buborék. Ahogy ez a századforduló környékén lenni szokott, két dolog foglalkoztatja a szülőket: a pénz meg a házasság. Nincs ez másképp itt sem, ahol négy gyerek is eladó – a pénz meg csak fogy, amelyről az örökké költekező családanya, Szidónia mit sem tud, férje, Ignác pedig nem meri/tudja felvilágosítani. Az alaptalan rongyrázás megjelenítését szolgálják Tihanyi Ildi extravagáns jelmezei.

Jelenet a Buborékokból (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Ahogyan a Platonov esetében, úgy itt is rengeteg a szereplő, az átirat meg (Mohácsiékhoz híven) tele van csoportos jelenetekkel. Jól működnek a párosok: a szülőket alakító Gáspár Tibor és Máhr Ági szuperek, szerethetőek, Ignác beletörődő attitűdje, Szidónia manipulatív természete nyilván ismerős lehet mindenkinek. Fiatalabb kiadásuk a Rábay-házaspár: Bodoky Márk és Mészöly Anna összeszokottan működik a színpadon, mindkét karakter szórakoztató a maga mesterkedésében,

Hasonlóan biztos egységben dolgozik Czvikker Lilla (Gizella) és Puskás Balázs (Marosán Tamás) – itt is nyilvánvaló, hogy inkább Szidónia vérét örökölte a lány, Tamásba pedig nem szorult sok édesapja paraszti lendületéből. Mikita Dorka Júlia izgága Arankáját igazán az opportunista Chupor Aladár (Feczesin Kristóf) érdekelné, de Chupornak Gizellát szánnák, a férfival viszont Szerafin akarja féltékennyé tenni Miklóst. Ennyi pont elég ahhoz, hogy botrányba fulladjon egy, a sajtó által is közvetített elegáns családi parti, pláne, ha a két könnyelmű Solmay-fiú (Börcsök Olivér és Tegyi Kornél), nem várva a szülői közvetítésre, pénz reményében kendőzetlenül udvarolnak a gazdag özvegyeknek (Fazakas Júlia, Molnár Anna).

Jelenet a Buborékokból (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Börcsök és Tegyi játékában látok valami olyan kellő pofátlanságot, amely eltérő mértékben, de egyaránt jellemző a felsőbb osztály játszóira. Nem is lehet másként jelen lenni ekkora térben, ennyi szereplő között. Ráadásul a sok kis érdekszféra végül az ősök rendszerből való kivetéséhez vezet, de – hogy megmaradjon az eredendő hierarchia – a végén mégiscsak a cselédek szívják meg igazán. Prohászka Fanni (szobalány) és Salat Lehel (inas) szépen viszik végig a szolgálók elsőre érdektelen, majd fájdalmasan alakuló sorsát. Mindenki villant valami eredetit Rusznyák rendezésének jól fölépített kottarendszerében.

Úgy érzékeltem, legtöbbek figyelmét Fandl Ferenc ragadta meg, aki a harsány Marosán Demeter szerepében újfent kibontakoztathatja komikusi tehetségét – ritka, hogy valaki egy hússzor elmondott poénnal mind a húsz esetben meg tudjon nevettetni, Fandlnak megy.

A miskolci Buborékok számomra egy korrekt, szakértelemmel létrehozott előadás – pont olyan, ami igényesen szórakoztat, és összekacsint a nézővel.

Fandl Ferenc, Czvikker Lilla és Puskás Balázs a Buborékokban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Leenane szépe

Itthon mindig is népszerűek voltak a McDonagh-drámák, de idén mintha valóságos dömping lenne a magyar nyelvű játszóhelyeken, csak a Leenane szépét három színház tűzte műsorára az évadban. A történet szerint Maureen és anyja, Mag egymásra kényszerülten élnek a kietlen ír falucskában, Leenane-ben. Nem történik semmi számottevő, így az alapvető szükségletekre terelődő beszélgetéseken túl jut elég idő egymás szapulására. A mérgező környezetbe váratlan meghívás érkezik egy búcsúbulira, amely nyomán a negyvenes Maureen életében először férfit hoz föl magához éjszaka, Magben pedig fölmerül föl, hogy magára maradhat...

Prohászka Fanni és Máhr Ági a Leenane szépében (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Erőszakosan szórakoztató nyelvezete, fekete humora miatt, no meg a szuper játéklehetőség okán is kedvelt négyszereplős a Leenane szépe – a Játékszín stúdióteréhez alkalmas anyag. Korábbi munkáinak ismeretében azt gondoltam, Keszég Lászlónak való dráma ez, aki erős elemző, és jól vezeti a színészt, a katartikus élmény számomra mégis elmaradt.

Egy térben megy végbe a cselekmény, Bozóki Mara terve kifogástalan, mégis a játék során nem mindig adottak a szükségszerű, intenzív helyzetek. Például Maureen és Pato közös jelenetében egy ponton mindketten 'polgári helyzetben' üldögélnek a konyhaasztalnál – holott sokat hozzáadna a tér otthontalanságához és kényelmetlenségéhez, ha mondjuk Mag fejedelmi foteljén kívül csak egy ülőalkalmatosság lenne. Nem volt kellően nyomorúságos az alapszituáció, de ennek elsősorban nem feltétlenül a kopottas környezet az oka, hanem az a rendezői döntés, amely nyomán Maureen és Pato szerepét két fiatal kapta. A dráma szerint Maureen 40 éves, szűz, évek óta zsémbes anyja házi cselédje – ez pár olyan lényegi információ, amelyből egyértelműen következik:

Bodoky Márk és Prohászka Fanni a Leenane szépében (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Miközben azt gondolom, hogy Prohászka Fanni a szerepben helytállt, egész egyszerűen túl gyönyörű és egészséges alkat Maureenhoz. Hovatovább, az ominózus éjszaka utáni jelenetben hosszú perceken keresztül flangál ízléses fehérneműben, amely még kevésbé szolgálja, hogy elhiggyük: ennek a nőnek egyetlen esélye a kitörésre az, hogy Pato meglátja benne a szépséget. Prohászka Fanniban nem nehéz meglátni, evidencia. Hogy két fiatal színészt látunk, egyszerűen súlytalanná teszi az anyagot, hiszen alakjuk azt üzeni: van még idejük, miközben a Leenane szépe karaktereinek nincs, ez szüli meg a súlyos végleteket. Kilátástalanság, megvetettség, ingerszegénység jut osztályrészül az ír falu lakóinak – így igencsak meglepődtem, hogy először életemben nem szánalmat éreztem Maureent látva, hanem el akartam kérni az edzéstervét.

De eltekintve ettől az alapvető problémától, a színészekre nem lehet panasz, Máhr Ági színesen és jó ritmusérzékkel játssza a bogaras Maget, olyan természetesen rosszindulatú, hogy azt tanítani kéne. Bodoky Márk érzékeny Patóját is szerettem, ahogyan mindhárom általam látott előadásban, úgy itt is megbízható minőségben dolgozott. Farkas Sándor humorára pedig mindig is vevő voltam, örültem, hogy megkapta ezt a komikus kulcsszereplőt, Rayt.

Máhr Ági és Farkas Sándor a Leenane szépében (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

A Miskolci Nemzeti Színházban három előadása alapján leginkább a társulatot illeti a dicséret, továbbá említést kell tegyek a profi vizualitásról és általános jó ízlésről, amely nyilván a művészeti tanácsnak köszönhető. A vidéki műhely hírneve nem alap nélküli, a miskolci kiemelkedő minőséget képvisel még úgy is, hogy jelen esetben elmaradt az az átütő élmény, amelyhez előadásaikat látva magam is hozzászoktam. Persze, nem láttam mindent, szeretni annál jobban szeretnék.

Fejléckép: Három előadás Miskolcon (fotó /forrás: Fidelio)