Ez az első színházi rendezése, miért mondott igent a felkérésre, mi izgatja leginkább az új feladatban?
A pályám során időről időre felmerült a kérdés, miért nem rendezek valamit, de mindig azt gondoltam, hogy csak azért, mert valaki sok-sok évet eltölt színészként a színpadon, még nem biztos, hogy rendezni is tudna. Ráadásul olyan kivételes rendezőkkel, a szakma nagyjaival hozott össze a sors Székely Gábortól Jurij Petrovics Ljubimovon át Ascher Tamásig, hogy
igencsak magasra került a léc.
Aztán egyszer csak érkezett ez a felkérés a Gózon Gyula Kamaraszínháztól, Szabó Ágitól, amin elsőre nagyon meglepődtem, de nem vetettem el egyből a lehetőséget. Elolvastam Peter Quilter kortárs angol drámaíró darabját, öt nőről szól a történet, rendkívül jó szerepek. A művet nagyon szeretnivalónak találtam, így belevágtam.
Milyen új tapasztalatokat szerzett a felkészülés során?
Egészen másképp olvas el az ember egy darabot, ha rendezi. A színész mindig a saját szerepére fókuszál, hiába igyekszik befogadni az egész színdarabot, mégis leginkább az izgatja, hogy az ő karaktere mit mond, mit csinál, mi történik vele, nagyon nehéz ettől elvonatkoztatni. De rendezőként nincs ilyen, az egész történetet kell szem előtt tartani. Egyformán fontos nekem minden szereplő, nagyon izgatnak a közöttük lévő kapcsolatok, és hogy ezek hogyan alakulnak a darab folyamán.
Időközben elkezdődtek a próbák is, milyen benyomásokat szerzett eddig a közös munkáról?
A magam számára is meglepő módon olyan belső motorok lépnek működésbe, amikre eddig színészként nem volt szükségem. Öt remek színésznővel készül az előadás, Mészáros Piroskával és Cseke Lilla Csengével már szerepeltem közös produkcióban, Turóczi Évával, Szabados Zsuzsával és Kátai Kingával viszont most dolgozunk együtt először. Az előadás jelmeztervezője Szakács Györgyi, a díszlet pedig Ondraschek Péter munkája. A próbák során gyakran gondolkodom azon, hogy
én mitől éreztem azt színészként, hogy egy rendező – úgy szoktuk mondani – röptet és emel az instrukcióival.
Fontos, hogy követeljen a színészeitől, de közben érezniük kell a bizalmat, hogy hisz bennük. Ezért az igazán nagy rendezők egyben fantasztikus pedagógusok és pszichológusok is. A próbafolyamatban az a csodálatos, hogy ekkor még bármit ki lehet próbálni, és a lehetőségek tényleg végtelenek. Aztán a premierhez közeledve persze közös nevezőre kell jussunk a megoldásokat illetően, de időt kell hagyni a színészeknek, hogy összeszokjanak a szerepükkel. Ezt a folyamatot a rendező fogja össze: irányít, véd és közben szeret – igyekszem, hogy ez sikerüljön nekem is.
Magyarországi ősbemutatóra készülnek, mit érdemes tudnunk a darabról és a szerzőjéről?
Peter Quilter egy nagyon ügyes bulváríró, világszerte rengeteg helyen bemutatták már ezt a darabját. Ez egy vígjáték, sok humorral, de közben mégsem csak a nevettetésről szól, elgondolkodtató, szerethető történet. Az alaphelyzet az, hogy egy férfi arra az öt nőre, akik a legfontosabbak voltak az életében, örökül hagy egy omladozó, használaton kívüli színházat, azzal a kikötéssel, hogy keltsék életre. Közöttük azonban rengeteg konfliktus, meg nem értés van. A darab arról szól, hogyan csiszolódik össze ez az öt ember, hogy végre újranyithasson a színház. Ez most számunkra is nagyon aktuális, hiszen egy rövid szünetet leszámítva lassan egy éve mi sem tudunk játszani.
Engem is mélyen érint, hogy végre színházat csinálhassunk, és jöhessenek a nézők.
Ön szerint visszatérhet minden a régi kerékvágásba vagy a járványnak van valami haszna is, ami velünk maradhat?
Édesapámtól azt tanultam meg, hogy az életben minden helyzetnek meg kell keressük a jó oldalát. Az elmúlt időszakban, még ha részben kényszerből is, de több időnk juthatott a szeretteinkre, a családunkra és önmagunkra is – ami szintén nagyon fontos. Ez mindenképp pozitív hozadéka a járványnak. Viszont sajnos sokan nagyon rossz helyzetbe kerültek, a munkahelyek ellehetetlenülése miatt sok kollégánk komoly anyagi gondokkal küzd, magánszínházakban vagy alkalmi társulatokban dolgoznak, és csak a fellépéseik után kapnak pénzt, és ugyanez igaz a háttérdolgozókra is, nagyon sok embert érint. Nekik most különösen nehéz, miattuk is nagyon várom már az újranyitást. És azt látom, hogy a nézőknek is hiányzik, mert a színházban egy olyan egyedi élményben lehet részük, amit más nem képes pótolni. Azt remélem, hogy amikor hosszú idő után végre ismét kinyithatunk, akkor a közönség is visszatér, és hamar meg fognak telni újból a színháztermek.
Fejléckép: Udvaros Dorottya az olvasópróbán
(fotó: Gózon Gyula Kamaraszínház)