Szakács Hajnalka először a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, majd a napokban debütált Macbeth-ben mutatkozott be Tatabányán. A fiatal színésznővel különleges próbafolyamatokról, a megfelelési kényszer legyőzéséről, színházi "élménycsomagjairól" és vágyairól is beszélgettünk.   

Szakács Hajnalka

Van esély arra, hogy újra láthatunk Irina szerepében Debrecenben?

Szerintem van, mert minden megtesz a színház azért, hogy a Három nővér ne felejtődjön el. Ráadásul a POSZT díjeső óta, a Vidéki Színházak Fesztiválján elnyertük a legjobb előadás díját. Természetesen nagyon jól esett, hogy a POSZT-on jutalmazták a munkámat, de ez az előadás az ügyelőtől kezdve a tolmácson keresztül, aki egyben a dramaturg is, a rendezőn át a díszlet- és jelmeztervezőkig mindenkinek az érdeme. Itt minden összeállt, minden tudásával, energiájával, hitével és bátorságával egymásra talált színész és rendező, és ez nagyon ritka.

A külföldi rendezővel más színházi nyelven dolgoztatok?

Az elmúlt évadban nagyon fontos volt nekem mind Adélaïde Pralonnal, a francia rendezőnővel való együttműködés (Ha álom az élet (George Sand nyomán)), és mind az Ilja Bocsarnikovszal való találkozás (Három nővér). Nem onnan közelítették meg a darabot, hogy ők látni szeretnének valamit, és ehhez képest én mit mutatok, hanem először

Nem a hiányosságokról szólt a próbafolyamat, ellenkezőleg, azt sulykolták belénk, hogy mitől működik valami.

Sok elemző próbátok volt, mielőtt a színpadra mentetek volna?

Igen. Adélaïde-el tulajdonképpen egy fél évre kitágítottuk a próbafolyamatot, de ha a gyakorlati részét nézem, az összesen hat hét volt. Rengeteget olvastunk, beszélgettünk, elemeztünk, rengeteget írtunk közösen és a gyakorlati rész az utolsó két hétre maradt.

Hát persze hogy lehet, mert addigra már olyan szinten közös volt a gondolkodásunk, hogy nem kellett vele szöszmötölni.

Iljával etűdökön keresztül ismerkedtünk meg, azokon keresztül elemeztük a szerepeket, a viszonyokat és a darabot. Nagyon sokszor hagyott magunkra minket, hogy a saját kreativitásunkból dolgozzunk, hogy mi találjuk ki a jeleneteket, bizonyos viszonyokat, találjunk eszközöket, zenéket hozzá. Ez a módszer rengeteg dologban előre mozdított minket, már eleve abban, hogy megismerjük egymást, hogy kinek hol tart a fantáziája, kinek hol vannak a határai. Sokkal szabadabban kezdtük el a darabot kibontogatni, aztán eltávolodtunk az egésztől, és ment mindenki a maga útjára. Ő visszament Oroszországba rendezni, és amikor visszajött Debrecenbe még egy hétig folytattuk ezzel a módszerrel, aztán kipróbáltuk a rendelkező próbákat.

én visszakérdeztem, hogy mutassam meg, milyen egy madár, vagy áttételesen gondolja? Azt válaszolta, hogy rám bízza, hogy ezt is én döntsem el. És akkor megszületett, és azóta is így van az előadásban az a megoldás, ami akkor jött ösztönösen arról, hogyan száll el Irina.

Szakács Hajnalka (Fotó/Forrás: Máthé András / Csokonai Színház)

Mégis úgy döntöttél, hogy eljössz Debrecenből, a klasszikus kőszínházból és Tatabányán folytatod a pályád. Mekkora váltás ez az életedben?

Ez egy óriási váltás és nagyon sokat rágódtam azon, hogy ott merjem-e hagyni azt a színházat, ahol tulajdonképpen felnőttem. Úgy kötődtem ahhoz a városhoz, ahhoz a színházhoz, de főleg a társulathoz, mint a családomhoz. A magánélet mozdított ki onnan és sarkallt arra, hogy meghozzam a döntést, és Budapestre költözzek, Tatabánya pedig éppen abban az időszakban hívott fel, amikor szükségem volt a kimozdításra, hogy bátor lehessek, és azt merjem mondani, hogy akkor most kipróbálok valami mást. Még pontosan az sem fogalmazódott meg bennem, hogy mi az, amire igazán vágyom.

A múlt évadban nagyszerű lehetőséget kaptam a Belvárosi Színházban, nagyon hálás vagyok Szikszai Rémusznak, hogy elhívott Az oroszlán télen előadásba játszani. Ott találkozhattam Hernádi Judittal és Gálffi Lászlóval is, akiktől rengeteget tanulhattam. Partnerként kezeltek, és az ő segítségükkel ugyan, de hamar sikerült leküzdenem azt, hogy én most ilyen nagy színészekkel állok egy színpadon.

Szikszai Rémusz régóta figyel rád a pályádon, most mutatjátok be a Macbeth-et Tatabányán, de mikor találkoztatok először? A Rómeó és Júliában, ahol Vecsei H. Miklóssal játszottátok a címszerepet?

Igen, bár futólag korábban is találkoztunk, de arra nem igazán emlékszünk. Amikor még az Új Színház Stúdiójában tanultam a Huszár Zsolt osztályában, szolgálólányt alakítottam egy előadásban, ahová beugrott egy előadás erejéig. Aztán évekig nem találkoztunk, bár én sokat hallottam róla és láttam a rendezéseit, mígnem jött a Rómeó és Júlia, ami nagy találkozás lett ott Debrecenben. Szintén egy olyan próbafolyamat volt, ahol az egész társulat ki volt éhezve arra a fajta munkára, és arra a fajta színházra, amit Rémusz képvisel. Most a Macbeth-ben boszorkány szerepben tündöklök, nagyon élvezem a munkát.

Úgy láttam, hogy egy kivételével az összes tatabányai előadásban benne vagy, a következő nagy szerep a Czukor Balázs rendezte Üvegcipő lesz.

Sorozatban most négy bemutatóm van, aztán egy lélegzetvételnyi szünet lesz január közepétől, amikor játszani fogok, gondolom Debrecenben is, és tavasszal vár rám az ötödik bemutató. A Vadászjelenetek Alsó-Bajoroszágból előadásban az egyik főszerepet játszom, Tonkát, a cselédlányt, az Üvegcipőben szintén, ott Irma leszek. A kutya különös esete az éjszakában előadásban a punk lányt fogom játszani, az Anconai szerelmesekben pedig a magyar lányt Debrecenből. Abban végre énekelni is fogok!

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból (Fotó/Forrás: Jászai Mari Színház)

Sikerült a Vadászjelenetek Alsó-Bajoroszágból előadásban kibújnod a naiva szerepkörből?

Igen is, meg nem is. Nem a jó kislányt játszottam, hanem eggyel összetettebb karaktert, de lélekben ő is naiva. Ő a rosszlány, a faluban, nem tudom, hogy mondjam szebben, igazából egy magányos ember, aki nagyon szeretne kötődni valakihez, de nem találja a helyét a közösségben. A legapróbb porszem, akinek egyetlen értéke van, a szépsége, a teste, és ezt ki is használják az álszent urak. Nagyon fájdalmas előadásról-előadásra szembesülni ezzel a tragikus sorssal, hogy van, akinek csak ennyi adatik az életből. Általában meg szoktak viselni a tragikus szerepek, de ez a szerep különösen. Igaz, Irina is megviselt, borzasztóan kiborított, azzal keltem, azzal feküdtem.

Kaposváron végezted el az egyetemet, aztán Debrecenbe szerződtél, közben Budapesten élt a családod, most Tatabányán játszol. Milyen szerencsés találkozások voltak a pályádon?

Először is Beczásy Áront említeném, aki sokunknak segített ezen a pályán, ő tartotta nekünk a felvételi előkészítőt. Aztán amikor bekerültem az Új Színház Stúdiójába ott Huszár Zsolt, Pokorny Lia és Gosztonyi János voltak rám nagy hatással, azért pedig a mai napig hálás vagyok, hogy a Kaposvári Egyetemre járhattam és Kelemen József volt az osztályfőnököm. Mert ő nem csak jó művészi beszédtanár volt, kiváló pedagógus és színész, akit esténként láthattunk a színházban, hanem nagyon-nagyon szeretett minket, jó vizsgákat rendezett nekünk és nagyon jó rendezőket válogatott körénk. Olyan sokszínű képzésben volt részünk, hogy bárki az osztályunkból szívesen dolgozik akármelyik műfajban, és sokan meg is álljuk a helyünket. Novák Eszter rendezte az államvizsgánkat, és bár annak idején nem kerültem be az ő osztályába, de így kárpótolva lettem, mert dolgozhattam vele. Ő is nagyon sok mindenben előre lendített.

Jelenet A három nővér című előadásból (Fotó/Forrás: Máthé András / Csokonai Színház)

Szerintem nekem nagyon jót tett, hogy eltávolodtam Budapesttől, sok mindenre megtanított, hogy ki vagyok, és mit akarok csinálni a színházban, és arra is, hogy le tudjam küzdeni az őrületes megfelelési kényszeremet. A rengeteg utazás Kaposvár, Debrecen, Budapest útjain rengeteg találkozást is hozott. Ez egy óriási élménycsomag a hátamon, amit vihetek tovább. Nyitott szemmel járok, és bárhová elutazom előadásokat nézni, mert nagyon érdekel, hogy mi van az országban.

Korosztályodból kire figyelsz a legjobban?  

Eszméletlenül érdekel ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós színházi nyelve, munkamódszere, színházi ízlése. Szintén kiemelkedőnek tartom a K2 csoportot, nagy részük az osztálytársam volt, közös előadást is készítettünk és nagyon remélem, hogy fogunk még együtt dolgozni.

Van esetleg titkos vágyad?

Végtelenül kevés gyakorlatom van benne, de nagyon szeretnék filmezni.

Címlapkép: Szakács Hajnalka a Csokonai Színház A Három nővér című előadásában, Bakota Árpád és Mercs János társaságában, Fotó: Máthé András