"Valljuk, hogy a költészet az emberiség anyanyelve... volt. És látjuk-halljuk, hogy egyre kevesebben értik és beszélik, holott a használható nyelvi kifejezési formák és eszközök legintenzívebb foka. Volt idő, amikor drámaíró és színház is élt vele. A huszadik században talán S. Beckett volt az utolsó, aki még használta" - írják a MÉG Színház alkotói, akik az est során százhat verset és néhány prózarészletet adnak elő a Pilinszky-életműből.

Az alkotók annak az evangéliumi értékrenden alapuló alapállásnak és magatartásformának érvényes színpadi formáját keresik, amely mindenre és mindenkire érvényesen inkarnálódott Pilinszky költészetében. A költő ezt mozdulatlan elkötelezettségnek nevezte. Ez avatja az Univerzum polgárává, ez teszi, hogy önnön létezésében - minden megtöretés és kísértés ellenére - valódi és hiteles. Tekintete bár világvégi kutyaólakat, füvet, köveket, a nyomorúság tájait, tárgyait, a történeti idő hóhérait vagy áldozatait pásztázza, mindvégig egy bennünket meghaladó időtlen rend mérlegét figyeli.

"Keressük azokat a színházi eszközöket és formákat, melyek képesek a szavakat eredeti jelentésükben, teremtő feszültségükben, igazi intenzitásukban kimondani, megjeleníteni, fölmutatni. Keressük a költői képalkotás színházi analógiáit. Tesszük ezt azért, mert mérhetetlen zavart, lapos szürkeséget, vészes csököttséget érzékelünk a fogalmi és köznyelvben, s a grammatikai, akusztikai és szemantikai semmitmondás fenyeget, beszivárog a színházba is."

Pilinszky minden megszólalása olyan pontos, szikár és feszült, hogy szinte összes mondata magában rejti a "végleges és tökéletes elnémulás kockázatát". Ahogy a MÉG Színház alkotói fogalmaznak: "Azt gondoljuk, hogy ma, itt színháznak megszólalni csak ezen a ponton és hőfokon érdemes." Az előadásban közreműködik Bassola Richárd, Szerencsés Rita, Szerencsés Dániel Márton és Kárpáti Péter.