Színház

Ismerjék meg Fullajtár Andrea nagymamáját!

2025.01.07. 14:25
Ajánlom
Fullajtár Andrea nagymamája, a holokauszt-túlélő Galló Olga könyvének kéziratából és személyes levelezései alapján születik előadás a Gólem Színházban. A Tíz hónap Babilon-ügy premierje január 27-én lesz.

Ismerik Galló Olgát? Nem? Elhihetik, nem ő tehet róla. Ha rajta múlik, a felfelé ívelő írói pályáját folytatta volna — ehelyett alig 30 évesen Auschwitzban találta magát, és ezzel egyebek mellett elveszítette szépírói képességét is. Ott és az azt követő táborokban azonban szenvedélyesen, mániákusan kapaszkodott a deportálás előtti életébe, mindenekelőtt az írásba, amikor csak tehette.

Lágernaplója egyszerre dokumentuma a pokol különböző bugyraiban való létnek és egy fiatal nő túlélésének.

Az életét szerencsére nem tudták elvenni — a hivatását azonban igen. A háború után több mint húsz évig kezébe se tudta venni annak a tíz hónapnak a naplóját. Akkor azonban, a Kádár-korszak kellős közepén, elhatározta: ki fogja adni. Ezzel pedig elkezdődött életének második nagy küzdelme. A könyvért. Az írói pályája visszaszerzéséért. A holokauszt és a háború áldozatainak emlékéért. Az igazságért. Ismerjék meg Galló Olgát és az ő hosszú XX. századát 1944-től 1979-ig — vagy tovább.

Fullajtár Andrea színművész egyszemélyes produkciójában saját nagymamáját alakítja majd.

A Galló Olga írásaiból születő verbatim előadás dramaturgja Solt Róbert, rendezője Borgula András. A Tíz hónap Babilon-ügy premierje az ENSZ Holokauszt-emléknapján, azaz január 27-én lesz.

A Tíz hónap Babilon még e hónapban megjelenik a Magvető gondozásában, a Tények és tanúk-sorozat részeként.

Fejléckép: Fullajtár Andrea A Tíz hónap Babilon-ügy olvasópróbáján (fotó / forrás: / Gólem Központ)

„Mindannyian szeretnénk hősökre hasonlítani” – Fullajtár Andrea akadémiai székfoglalója a Kamrában

Kapcsolódó

„Mindannyian szeretnénk hősökre hasonlítani” – Fullajtár Andrea akadémiai székfoglalója a Kamrában

Szeptember 15-én 19 órától tartja akadémiai székfoglaló előadását Fullajtár Andrea, a Katona József Színház Kamrájában. A Jászai-díjas színművészt erről a különleges, két részből álló estéről kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Feltárul a titkos Tandori-képtár: először látható a költő rejtett gyűjteménye

A Tandori-házaspár képzőművészeti gyűjteményét évtizedeken át teljes titok övezte, most azonban az Einspach & Czapolai Fine Art galériában először lesznek láthatók a 20. századi magyar művészettörténet szempontjából is kivételes értékű alkotások.
Könyv

Kurtág György zenéje is felcsendül Krasznahorkai László kérésére a Nobel-díj átadóján

A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió portréfilmet készített Krasznahorkai Lászlóróll. Az író egy jelenetben elárulja, azt kérte, Bach mellett Kurtág zenéje is szólaljon meg Stockholmban, emellett beszél többek közt arról is, miért szereti Magyarországot akkor is, ha néha nehéz.
Könyv

„Felejtsd el, hogy az állati alapanyagok élelmiszerek” – Steiner Kristóf a Lírástudók vendége

Új szakácskönyvében nem pusztán recepteket ad, hanem a vegán konyha örömébe vezet be Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan. Az újságíró-tévést, aki pár éve Görögországba költözött, vegánságról, az állatokkal való szolidaritásról és minden egyébről kérdezte Grisnik Petra.
Színház

Jaskó Bálint: „Van valami felszabadító abban, amikor sok szerepet kell játszani”

2023 óta a Thália Színház társulatának tagja, és igazán nem panaszkodhat: számos előadásban láthatja a fővárosi közönség Jaskó Bálintot, a készülő Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély című nagyszínpadi produkcióban hét különböző karaktert jelenít meg. Erről kérdeztük. Interjú.
Színház

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Futurisztikus vígjáték a Pesti Színházban: Igazából komédia

A történet a nem túl távoli jövőben, 2050-ben játszódik. A televíziós szappanoperákat ekkor már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, a színészek helyét pedig „aktoidok”, vagyis színjátszásra tervezett androidok veszik át.
Színház hír

New Yorkban vendégszerepelnek a nyíregyházi társulat tagjai

 A Székely stílusgyakorlatok című, legújabb előadásukat december 6-án mutatják be a New York-i Magyar Házban. A hazai közönség január 15-én ismerheti meg a friss produkciót a Bencs Villában.
Színház hír

Rangos olasz díjra jelölték a Proton Színház előadását

A társulat Parallax című előadása az olasz színház Oscar-díjáért, a Premi Ubuért száll versenybe a legjobb külföldi előadás kategóriájában. A díjátadót december 15-én tartják Bolognában. 
Színház ajánló

Lelki élet a hajlakkok között – visszatér az Acélmagnóliák

Hat nő, egy fodrászat és minden, ami a dauer mögött van – a Veres 1 Színház a Covid-járvány idején mutatta be az Acélmagnóliákat, hosszú kihagyás után most ismét láthatja a közönség, legközelebb december 30-án a Vidám Színpadon.
Színház ajánló

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.