Színház

Ismét Szegeden találkoznak a függetlenek

2023.07.20. 13:25
Ajánlom
Július 25-30. között rendezik meg a 33. Thealter színházi fesztivált Szegeden. Az idén hatnapos rendezvényen klasszikus művek kortárs adaptációit, személyes történeteket, női sorsokat, zenés színházat láthatnak a nézők. De lesznek performanszok és közösségi színházi előadások is. Megismerhetik a társadalom perifériáján élők problémáit, és új formációkkal, fiatalokból szerveződő társulatokkal is találkozhatnak.

Július 25-én a budapesti Katona József Színház Médeia című előadásával indul a fesztivál a Régi Zsinagógában. Bagossy Júlia rendezésében a mitológia modern történetté válik. Médeia egy ma is élő anya és szerelmes nő. Az első nap Bagossy Júlia másik rendezésével zárul. A Freeszfe Egyesület Az üvegbura című előadásában, egy újabb sokoldalú női karaktert emel színpadra Sylvia Plath regénye nyomán.

A nézők két Freeszfe-performanszt is láthatnak: Kozma Zsófia Rebeka Present Imperfectje a visszautasítás témája köré épül,

Fodor Orsolya Johannája pedig a Régi Zsinagóga terére alakítva vizsgálja, milyen volt valójában Jeanne D'Arc.

katonajozsefszinhaz_medeia_horvathjudit_print-3196_kicsi-1024x582-131249.jpg

Jelenet a Katona József Színház Médeia című előadásából (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Katona József Színház)

Az énkeresés és a bátor női karakterek vonalát erősíti a Manna Produkció Anya születik! előadása, ahol humorral nézünk az anyaszerepre, valamint a FÜGE Produkció, a Manna Produkció és a Szentendrei Teátrum közös előadása, a Született: Wágner Emese. Ez utóbbiban Szalontay Tünde, az előadás színésznője, saját örökbefogadásának felismerése után kénytelen újra felépíteni önmagát.

Két rendezéssel érkezik a fesztiválra Fábián Péter:

a győri RÉV Színház Jókedvvel, bőséggel előadása szatirikusan visz közel saját kultúránkhoz egy szavalóverseny zsűrijén keresztül.

A Háda Fruzsina által előadott – és vele közösen rendezett – Budapest-Záhony pedig megmutatja, mit jelentett egy kislány, egy város, és az oda visszatérő felnőtt színésznő számára a rendszerváltás.

A fiatalokból álló DanteCasino két előadással vesz részt a fesztiválon: a Régi Zsinagóga kertjében Az Ízetlen Paprikáskrumpli című mesejátékukban az Üveghegyen túlra vezetik a közönséget,

míg az Osztályfőnöki című előadáson a nézők egy osztályközösség tagijaként beszélnek át jelentős problémákat.

Az idén tíz éves FAQ Színház Bálvány című koncert-színházi előadása közös emlékezés, személyes élményközlés, reflexió a jelenre. Színház és zene másképpen kapcsolódik a Közmunka Színház Zenekatasztrófájában, aminek középpontjában a bohóc archetípusa áll: esendő, tétlen, naiv, tudatos bolond – mi a viszonya hozzánk, a tevékeny emberhez?

Az érvényesülés, a kiállás, a kapcsolódás, a világ megértésének vágyához vezetnek a Tér 12 Kulturális Egyesület, a Sajátszínház-Szívhang Társulat és a Ferencvárosi Pinceszínház-Freeszfe Egyesület előadásai. A Párker Péter címszereplője Youtube-csatornán teszi fel kérdéseit és mondja el gondolatait a világról.

FAQ_Balvany_Foto_NyoszolyAkos_4_kicsi-1024x576-131602.jpg

A FAQ Színház Bálvány című előadása (Fotó/Forrás: Nyoszoly Ákos)

A Mindennek ellenére?! színházi workshopon saját és másokért tanúsított kiállásukról gondolkodhatnak a résztvevők, míg a Mirad, egy fiú Boszniából a délszláv háború tereibe emeli be a nézőket, miközben az emberi kapcsolatokra figyel.

Szegedi kezdeményezéseket is láthat a közönség:

a Homo Ludens Project Jaj a legyőzötteknek előadása egy Cserna-Szabó András ihlette lakomára invitál.

A Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér Szövet Alkotóműhelyének Özönvize a szegedi nagyárvíz személyes történeteit dolgozza fel közösségi színházi formájában, a Metanoia Artopédia A Kert című tárgy-színházi produkciója az ember és természet viszonyáról gondolkodik. A Thealter művészeti vezetője, Balog József és a Kooperálót irányító Kállai Ákos Színházállítás címmel workshopot tart, amely ingyenes munkabemutatóval zárul.

A fesztivált szervező MASZK Egyesület idén nem kapott működési támogatást, és a meghívottak közül ugyanebbe a helyzetbe került a Homo Ludens Project, a Metanoia Artopédia, az FAQ Színház és a RÉV Színház is. A szervezők közleményükben hangsúlyozták, velük is szolidaritást vállalnak, amikor jóval kevesebb pénzből, de a megszokott színvonalon rendezik meg a Thealtert.

A Kritikus Szekció Proics Lillával és Jászay Tamással idén is Zoomon jelentkezik délutánonként, és ők ketten fognak napi blogban tudósítani az előadásokról.

Részletes program a Thealter honlapján.

Fejléckép: Jelenet a Katona József Színház Médeia című előadásából (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Katona József Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.