Színház

Isten férfi vagy nő? – Halhatatlan a FÉMben

2019.01.15. 15:10
Megosztom
Márton Andrással és Andai Katival a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Halhatatlan című drámáját. Lehet-e sírni az élettel? Lehet-e nevetni a halállal?

A Halhatatlan a negyedik bemutatója volt az ősszel nyílt belvárosi színháznak, ám nem ősbemutató, hiszen néhány éve már láthatták a nézők az Orczy úti régi helyükön, más szereposztásban, más környezetben. Az állandóságot – a szerző-rendező, és alkotótársai, a FÉM-alapítói Jendrics Anikó és Horváth Máté mellett – Andai Kati Elvirája jelentette.

Andai Kati egyébként is kultikus figurája a FÉMnek, mondhatni vezetőszínésznője, hiszen a Halhatatlan mellett játszik az Iza és Krisztián (Iza), az Édes Dezső! (Ilona), a Weekend (Ditke), az Annuska2.0 (Anna) előadásokban, s már próbál a februárban bemutatásra kerülő „névadó” abszurd drámában, a Fémben (Mama).

foto1-150520.jpg

Andai Kati (Elvira) (Fotó/Forrás: Palotai Misi / FÉM Arts & Café)

A Halhatatlan a legkomorabb, ugyanakkor leglíraibb előadása is a FÉMnek. A szerző-rendező mesélt a dráma keletkezéséről: „A halállal, ahogy ebben a keresztény kultúrkörben szinte minden élőember, jómagam is harcban állok. Szeretteimnek, de még az idegenebbek jórészének is két szó jut eszébe, ha a halál kerül szóba: félelem, fájdalom.

Amikor ezt a drámát megírtam, éppen anyukám elvesztésének drámáját élte apukám.

Félt, s fájdalomban élt. Ennyi a személyesség csupán a darabban, hiszen bármilyen furcsa, a halál, mint »szereplő«, csupán katalizátorként szerepel szándékom szerint, hiszen sokkal fontosabb, s kortárs téma társadalmunkban a család, a család széthullása, vagy éppen a család életben tartása. Ezért írtam meg a Halhatatlant, mert szeretek a máról írni, a mával foglalkozni, ugyanakkor tudom, hogy a jelen lesz a múltunk, s a tisztán látó visszatekintést talán pont a halál társasága segítheti meg.”

foto2-150519.jpg

Márton András (Dönci) (Fotó/Forrás: Palotai Misi / FÉM Arts & Café)

A történet szerint az ország legnépszerűbb meseírója, a hatvanontúli Dönci másodszor találkozik a halállal: kisebbik lánya, Olga, hosszú-hosszú évekkel ezelőtt, tizenkilenc évesen rohant bele szakadt Opeljával „abba” a szakadékba. Akkor megszakadt valami Dönciben. Képmutató bánattal játszotta a magába zárkózó, hallgatagon figyelmes - ünnepnapokon még kedves is - férj és apa szerepét. Feldolgozás, elfogadás és magához való közelebb kerülés helyett, erőszakosan rendezte saját életét, melyben ő, a főhős, drámai fájdalommal viseli leánya elvesztését. Teátrálisan várta a finálét. A halált. Ebbe az idillinek kevésbé mondható helyzetbe rondított bele Elvira, a feleség elvesztése. Dönci nem így tervezte...

Dönci szerepében Márton András debütál a FÉM színpadán, s az általa életre keltett özvegy férfiember fájdalmasan hű tükörképet állít kortársainak, ugyanakkor megmutatja, hogy a férfi a legelutasítóbb pillanataiban is lehet szerethető, elfogadható, s ami a legfontosabb: elfogadó.

Gerda szerepében a horvát nemzetiségű Čarna Kršul, Vatta, a „kisonoka” szerepében pedig a KIMI növendéke, Nagy Zita Mária látható.

foto3-150521.jpg

Nagy Zita Mária (Vatta) és Čarna Kršul (Gerda) (Fotó/Forrás: Palotai Misi / FÉM Arts & Café)

Cziczó Attila így összegez a dráma színpadra kerülése kapcsán: „Sokan mondják, akik ellátogatnak hozzánk a Váci utcába, hogy Berlinben, Párizsban, New Yorkban vannak ilyen hangulatú kisszínházak, mint a FÉM. De mi Budapesten élünk, magyarul beszélünk, ebben az országban próbáljuk megvalósítani a lehetetlent. Nagyon kétségbeejtő a helyzetünk, de nem akarunk tudomást venni erről, mert mi élni, létezni akarunk. S tudjuk nagyon jól, hogy minket csak a nézőink menthetnek meg, ha sikerül megszerettetnünk magunkat, s elfogadnak bennünket, akkor csinálhatjuk tovább ezt a színházat.

S a Halhatatlannál szerethetőbb előadást most nem nagyon tudok ajánlani senkinek.

foto4-150520.jpg

Márton András és Nagy Zita Mária (Fotó/Forrás: Palotai Misi / FÉM Arts & Café)

Az előadás legközelebb január 22-én este 7 órakor látható a FÉMben, majd februártól havonta több alkalommal is.

Részletek

Szereplők:

  • Dönci / Márton András
  • Elvira / Andai Kati
  • Gerda / Čarna Kršul
  • Vatta / Nagy Zita Mária

Jelmez: Jendrics Anikó

Díszlet: Jendrics Anikó

Zene: Cziczó Attila

Rendezőasszisztens: Horváth Máté és Varga-Amár Rudolf

Szcenika: Horváth Máté

Írta és rendezte: Cziczó Attila

További információ: www.femszinhaz.hu

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója