Az MTI értesülései szerint a téli bezárásoktól mintegy 1,5 milliárd forint megtakarítást remél az önkormányzat, a képviselők pedig az ülésen kitértek arra is, hogy a szűk mozgástér miatt szinte valamennyi magyarországi nagyváros ilyen döntésekre kényszerül majd.
Szombathelyen, Szolnokon és Kaposváron már megszületett az a határozat, amellyel igyekeznek a költségeket csökkenteni, rövidebb-hosszabb időre mindhárom városban bezárnak a kulturális intézmények, vagy módosítják a szolgáltatásaikat.
Szegeden a Nagyszínház mellett két hónapra bezár a Szent-Györgyi Albert Agóra, a Kövér Béla Bábszínház, a Korzó Zeneház, a Belvárosi Mozi, és több másik intézmény is időszakosan felfüggeszti a működését.
December 19-től március 3-ig nem nyit ki a Somogyi Könyvtár, január 1-től február 15-ig a Kisszínház, januárban pedig az IH Rendezvényközpont.
Fejléckép: a Szegedi Nemzeti Színház nézőtere (forrás: Szegedi Nemzeti Színház)