Színház

Játék a kastélyban-bemutatóra készül a Centrál Színház Alföldi Róberttel és László Zsolttal

2024.07.26. 16:30
Ajánlom
Molnár Ferenc egyik leghíresebb darabját Puskás Tamás állítja színpadra Alföldi Róbert, László Zsolt, Balla Eszter, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével. A premiert szeptember 14-én tartják.

Mit tehet egy színműíró, ha fiatal zeneszerző barátjával együtt in flagranti kapja annak menyasszonyát? A bizonyossal kell szembeszállnia, a fikcióhoz kell alakítania a valóságot. Komoly kihívás ez Turai úrnak, a híres drámaírónak is, aki bravúros megoldással és sziporkázó humorral menti meg a fiatalok jegyességét.

„Molnár Ferenc színházi pályája csúcsán, 48 évesen, már világhírű szerzőként írta ezt a darabot, mely

vallomás a színház hatalmáról.

– emelte ki az előadás rendezője, Puskás Tamás, hozzátéve: „Arról mesél, hogy a színház ugyan nem tudja megváltoztatni az életünket, de képes elhitetni velünk egy szebb valóságot.”

jatekakastelyban_ea_horvathjudit_print-1240_copy_002-154613.jpg

A Játék a kastélyban című előadás jelenete (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Centrál Színház)

A Centrál Színház szeptember 14-től látható, új produkciójában Turait, a drámaírót Alföldi Róbert, Gált, a színműírót László Zsolt, Ádámot, a fiatal zeneszerzőt Puskás Samu, Annie-t, a kacér menyasszonyt Balla Eszter, Almádyt, a hősszerelmest Schmied Zoltán alakítja, további partnereik Rada Bálint és Magyar Attila. A díszletet Bagossy Levente tervezi, a jelmezek Szakács Györgyi munkája, a zenei aláfestés a Budapest Bárnak köszönhető.

Fejléckép: László Zsolt, Puskás Samu és Alföldi Róbert a Játék a kastélyban című előadásban (fotó/forrás: Horváth Judit / Centrál Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.