Játék és borzalom – a Gettó Miskolcon

„Joshua Sobol az izraeli drámaírás világszerte ismert alakja” – írja a Miskolci Nemzeti Színház ajánlója az előadás kapcsán. Világszerte biztosan ismert, talán itthon még kevéssé. A Gettót ugyanakkor már többedszerre láthatjuk magyar színpadon – Béres Attila másodjára rendezte meg, 2010-ben már színpadra vitte Pécsett. Sikeres bemutatóinak elsődleges kulcsa, hogy – személyes sorsokon keresztül – unikális hangon beszél a fogság alá vetett zsidó társadalom belső hierarchiájáról, a bezárt világról, a közösség túléléséről.

Egy zsidó miniállam működését követhetjük 1942-ben, Vilniusban. A litván város egyik negyedének gettónyi zsidósága küzd önmagával és a történelemmel. A nyitójelenet – egy zsidó csoport rabosítása – szinte meseszerű történetet vázol elénk. Egy fogságba esett lány valahonnan szerzett hat dekagramm szárazbabot, amit megtalál nála a náci tiszt. Mielőtt kivégezné a lányt ‘bűne’ miatt, kiderül, hogy az éppen rabosított zsidók többsége énekes vagy színész. A parancsnok esélyt ad a lánynak és a többi művésznek, hogy produkcióról produkcióra dekagrammonként váltsák ki a bab árát, és ezáltal megváltsák a lány életét. Kezdődhet a „színház a színházban”.

Jelenet a Gettóból (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Az előadás prológusában megjelenik egy öltönyös, szőke kamaszfiú. Maga előtt tol egy kerekesszékes öregurat. A színpad sötét, a függöny leengedve. Az idős férfi beszélni vagy inkább emlékezni próbál. Elmondja, hogy színész volt, aztán rendező lett, művésztársaival élt a gettóban, ahol a náci parancsnok is szerette a színházat. Ő valahogyan túlélte a gettót. Most pályázatot hirdettek, mert a múltat nem szabad elfelejteni. Sok darabot beküldtek a felkérésre. Szerencsére. És válogattak. Közülük – sorsok közül – válogattak. Szakadozott monológja közben mintha emlékbetörése lenne, beszéde zavarttá válik, bocsánatot kér, hogy nem bír tovább emlékezni. Újra és újra bocsánatot kér, míg az öltönyös, szőke kamaszfiú kitolja a színpadról. A néző érti a helyzetet, de sok kérdés marad megválaszolatlan. A függöny felmegy, és elkezdődik az előadás.

Jelenet a Gettóból (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Harsányi Attila játssza a zsidó gettóparancsnokot, Gens látszólag kegyetlen vezető, aki vállalja a sokszor kíméletlen és nehéz döntéseket, többször együttműködik a nácikkal, miközben egyetlen célja, hogy annyi zsidót mentsen meg, amennyit csak tud. Karaktere Harsányi szerepformálásában durva, darabos, despotikus, egyik percben utálatra, másikban tiszteletre méltó. „Csináljanak színházat, hogy ezek itt valamiért még embernek érezhessék magukat!” – veti oda nemtörődömséggel az utasítást a társulat vezetőjének Gens,

Harsányi bravúrosan keveri a kíméletlen pragmatizmus és az önfeláldozó felelősségvállalás jellemvonásait játékában. Ellenpontja Kruk könyvtáros (Fandl Ferenc): egykori kommunista, földalatti ellenálló és végeredményben – a darab karaktertérképén – tulajdonképpeni morálfilozófus. Szerinte gunyoros komédia, hogy a zsidó társulatnak a nácik szórakoztatásáért kell játszaniuk, ami nem ér pár dekagrammnyi babot, de még a Czvikker Lilla által alakított színésznő életét sem. Fandl karaktere kijelenti, hogy a „temető nem színház, halottak sírján nem táncolunk”. A gettóparancsnoknak nem számít a morális alapvetés, hiszen így negyven ember munkalevelet kaphat, és életben maradhat.

Rácz János és Harsányi Attila a Gettóban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

A próbák alatti improvizációk során született dialógusok több helyen jól és okosan megírt vitaszínházat idéznek. Emberi dilemmák sokaságát láthatjuk: nem egészen egyértelmű, hogy miként is kell túlélni a katasztrófa epicentrumában. A társulat szembesül a hatalom által pszichésen beépülő öncenzúrával. A próbák nagy része arról szól, hogy mit szabad előadni és mit nem. Mi tetszene a náciknak, mivel lehetne nekik örömet szerezni? Az egyik improvizált jelenet egyszer csak önálló útra lép, és a színészek a gettóban inzulinhiány miatt haldokló cukorbeteg emberekről beszélnek. Felmerül, hogy szabad-e valakiket – például az öregeket – hagyni meghalni, hogy több inzulin maradjon a fiatal vagy családos betegeknek. Ki döntheti ezt el? Még a Talmudban sincsen erre pontos tanítás. A néző önkéntelenül is bevonódik a játékos borzalomba – rég láttam ennyire árnyalt megvalósítását ennek az alapszituációnak, ilyen gondosan kivitelezett lépkedést a valóság síkjai között.

Béres Attila rendezőként és Ari-Nagy Barbara dramaturgként hűséges fegyverhordozója, rátermett cinkosa volt a darabnak.

A szövegben rejlő groteszk, de főként abszurd humort a végletekig fokozta. Egy pillanatra sem torpant meg, nem érződött a politikai korrektség – ebben az esetben – elengedhető béklyója. Majd miután elborzasztotta a nézőt, röpke pillanatokra nevetésre is készteti, de olyanfajta nevetésre, amitől az ember zavarba jön – szabad ezt?

Czvikker Lilla, Lukács Ádám és Börcsök Olivér a Gettóban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Jávor Ferenc ‘Fegya’ eklektikus zenei betétjei néha könnyítenek és segítenek a látottak feldolgozásában, de sokszor azok is csak felerősítik a borzalmat. Manipulatív előadás ez a szó legjobb értelmében. A miskolci Gettó hatásmechanizmusa úgy működött, mint Szőcs Artur Kittel tisztje (a karaktert szerepkettőzésben már a 2010-es előadásban is eljátszotta), a nácik vilniusi helytartója: a morális undorkeltés és a gúny kettősségével szembesíti a nézőt. Kittel a zsidógyilkos értelmiségi karakter, aki Jeruzsálemben tanult héber szakon, és beszéli fogvatartottjai nyelvét. A civilként eredendően műértő, művészféleség

Az előadás vége felé egymásnak ugrasztja a gettóparancsnokot és a zsidó mágnást, Weiskopfot (Rácz János), utóbbi hasznot húz az elnyomásból: a gettó idején egyszerű kis szabóból vált gazdag üzletemberré. A szegény zsidókkal varratja a német hadsereg számára a hadviseletet. Rácz jó ívet rajzol a kezdetben jelentéktelen, meghunyászkodó, majd érdekét gátlástalanul érvényesíteni vágyó karakternek. Az egységesen magas színvonalat nyújtó társulatból a legnagyobb bravúrt egyébként Börcsök Olivér és Lukács Ádám kettőse nyújtotta. Börcsök a gettótársulat bábszínészeként egy megalkuvó, túlélésre berendezkedett, megbúvó embert alakít, míg szabadszájú bábja (shakespeare-i) bohócként mutat fityiszt mindenkinek. Játékuk elképesztő és megtévesztő.

Börcsök pedig lehengerlő Srulik szerepében, Hitler-paródiája felejthetetlen.

Jelenet a Gettóból (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

Horesnyi Balázs (a 2010-es díszletnek is tervezője) tere a forgószínpad segítségével három fő helyszínt jelenített meg: a gettón belült, a gettón kívült a kapu előtt és a gettókönyvtárat. A forgószínpad szinte állandó mozgása jól érzékelteti a kint és a bent közötti feszültséget. Hiszen még az sem egyértelmű, hogy ki hol keres menedéket. Vannak, akik a gettón belül akarnak maradni, betartva az elnyomás új törvényeit, vannak, akik a városfalon túli erdőben bujdosnak. Az ember megérzi, hogy

A színpadi tér legfelső szintjéig emelkedő szögesdrót szinte ráborul a nézőre, mikor feltekint rá – tárgyi valóságként is ábrázolva a lágerlét velejáróit. Jelenetváltásokkor pedig újra és újra hallható a gettószirénák idegtépő vijjogása.

Fandl Ferenc a Gettóban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

A holokauszt és a huszadik század háborúinak a feldolgozása napjaink embere számára lassan a távolodó történelem felidézése lesz csupán. A dokumentarista fikció az idő és a generációk múlásával elvezethet a valóság közvetettségéhez. A miskolci Gettó kiváló példa erre: színházi előadás marad, játék, de véresen komoly játék. A gyomorforgató jelenetek ellenére sem várja nézőjétől, hogy sajnálatot érezzen tárgya fölött. Stílusában úgy áll a tárgyhoz (a történelem újraidézéséhez, feldolgozásához), mint Kertész Imre a Kaddisban:

Minden súlya ellenére könnyed és büszke marad, talán el is felejtjük, amire a prológusban elhangzó rövid monológ emlékeztet: mindez megtörtént.

Szerző: Varga-Amár Rudolf, a Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturg szakos hallgatója

Fejléckép: Szőcs Artur és Czvikker Lilla a Gettóban (Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)