Már hat éve sem kellett komoly logisztika ahhoz, hogy az akkor még valamennyivel több helyszínen lévő kulturális (képzőművészet, film, zene, néptánc, gyermek és színházi) programokat valaki sorba vegye. A megnyugvásra vágyó emberhez igazodó menetrendbe az is belefér, hogy aki akar, benézzen egy-két, külön erre az alkalomra megnyíló portára, és beleláthasson az itt élők mindennapjaiba. Megtudni, hogy a helyiek a rossz minőségű földdel, a nagyvárosokból idetelepülő értelmiségiek és művészek pedig önmagukkal mit tudnak kezdeni. Ezt a csendesülő emberléptéket a költségvetési támogatás folyamatos csökkenése is „támogatja”. A szükségből erényt kovácsolva Sülyi Péter, Hétrétország fesztiválgazdája két éve meghirdetett egy új rendezvénymárkát: a köztivált. „Arra döbbentem rá– nyilatkozta akkor -, hogy nincs lényegi különbség egy kulturális túlkínálat és a szupermarketek túlkínálata között. Egyfajta önkorlátozást szeretnék a köztiválideológia részévé tenni: csak annyi programot viszünk bele a rendezvénybe, amennyi egy ember számára még jószerivel befogadható.”

Ilyet is lehet látni Hétrétországban - Alpaka-farm Szaknyéren (Fotó/Forrás: Facebook/Hétrétország)

A délelőttök idén is elsősorban a gyerekprogramoké voltak. Ungár Andrea az Őriszentpéteren kihelyezett ugrálóasztal és szalmabálák lehetősége mellett zenélő, mesélő és éneklő játszóházával az óvodás korú játszótársakat célozta meg. És napról napra el is találta őket, rácáfolva arra a felnőtt alapállásra, hogy a gyerekprogramok egészen élvezetesek lennének, ha nem volnának rajta gyerekek és a gyermekeiket folyamatosan akusztikus kordában tartó szülők. Merthogy az a program, ami képes lekötni a kicsiket, feleslegessé tesz minden egyéb kordát.

Góbi Rita Pici Bonbon című előadása is ezt az evidenciát húzta alá. Góbi, aki a Természetes Vészek Kollektíva Végtelenbe zárva című előadásában egy inkubátorszerű üvegdobozba préselve idézi meg a szellemi létezés anyaghoz való, nyomasztó kötöttségét, most ugyanezt a zártságot az ajándékozás felszabadító játékává tette. Miközben egy dobozból különböző játékokat villantott elő, majd önmaga is kibukkant belőle, a legkisebb gesztusokkal maximális odafigyelést és pisszenetlen érdeklődést keltett anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Amikor az előadó elemelt, feszes mozdulatokkal copfos kislányként elsőként előbújt, egy hároméves forma lányka feltette a művészetre vonatkozó alapvető kérdést: Ez egy játékember? Édesapja több ezernyi esztétika kötetet foglalt össze másfél pillanat alatt egy igennel. Végül a Góbi Ritával való közös mozgás, amin szülő és gyermek egyaránt részt vehetett, ugyanerre a kérdésre egy másik választ is megfogalmazott: igen és nem.

Góbi Rita (Fotó/Forrás: Simon Attila)

Visszatérő hétrétországi vendégként a Ziránó Színház két előadása is kapcsolódott az interaktív, figyelmet lekötő gyermekprogramokhoz: az egyik nap Mosonyi Alíz Szekrénymesék című fabulája nyitott ajtót az ismeretlenre, másnap a Pulcinella szerelmes című darabban a szerelemnek egyenesen a Halállal kellett megküzdenie.

A hármashatár menti köztivál másik, állandó visszatérője a felvidéki Csavar Színház, akik idén az ördöggel viaskodó parasztember népmesei történetén keresztül néztek (és nézettek mindannyiunkat) szembe a halállal. Ki tudja, talán az ördög nőként való megjelenése vett vissza valamennyit a küzdelem tétjéből és félelmességéből, talán Gál Tamás, a parasztember és egyben játékmester fogott ki fáradtabb napot, esetleg mi magunk, de Az ördögbe!!! című produkció valamelyest haloványabb lett a Csavar Színháztól a korábbi években megszokott, gyermekekre (is) kalibrált remekeknél (Asszony!, Ember!, A nagyidai cigányok, Dorottya). Akárhogy is, Kiss Szilvia rappel turbózott, ördögi csárdása és Gál Tamás a játékba vont gyermekek félszét bíztató mosollyal elolvasztó oldottsága bizonyosan megmarad a jelenlévők hosszúemlékezetében is. Ahogy az is, hogy vannak, akiken az ördög sem életében, sem holtában nem tud kifogni. Arra pedig van még néhány esztendeje a nézőknek, hogy megtalálják, hogyan tudnak ők lenni azok, az akik.

Ugyancsak a Csavar Színház volt az, aki a felnőtt színházi programok egyik gyöngyszemét szervírozta az őriszentpéteri pajtában. Egy szerda esti napon az ibusári vasútállomáson jegyeladóként dolgozó, és közben színházi sikerekről ábrándozó Sárbogárdi Jolán komikus és tragikus történetét mesélték el nekünk Parti Nagy Lajos tollából. Jolán elhatározza, hogy ha másként nem megy, akkor a munkahelyi hangosbeszélőn keresztül fogja sikerre vinni az általa írt operettet. Gál Tamás és Kiss Szilvia mindehhez - a képzeletbeli, zenés színházi alakok elrajzolásával - a jó értelemben vett vásári energiákat adagolták, Molnár Xénia pedig Jolánként, ízes tájnyelven, bővérű humorral és drámai erővel illesztette a kiszakadni akarás és az erre való képtelenség bipoláris hullámait. A darab előrehaladtával nem csupán a kétségtelenül dilettáns operett főhősnője és a lázadását egy üveg Hubertusszal megtámogató MÁV alkalmazott figurái közeledtek egymáshoz vészes gyorsasággal, de a gyékényesi gyors is mindehhez az ibusári álomvalósághoz.

Gál Tamás - Az ördögbe!!!, Csavar Színház  (Fotó/Forrás: Simon Attila)

A professzionális színházi előadásokon cserzett nézői szem számára mindig izgalmas és tanulságos, amikor olyan színjátszókkal találkozhat, akik mondjuk a tehénfejés és a tökmagolaj sajtolás közti szabadidejüket áldozzák be azért, hogy színi játékokat hozzanak létre. Idén Murakeresztúrról és Kapcáról érkezett két falusi színjátszó csoport, akik egy társadalomkritikától sem mentes, szociális otthoni életképpel és egy vaskos humorú, vidéki bohózattal adtak ízelítőt rigorózus esztétikai szempontok alól felszabadult, ragadós erejű játékkedvükből.

Jordán Tamásnak, aki Szókratész védőbeszédjét adta elő egy másik alkalommal, egészen más elvárásoknak és kihívásoknak kellett megfelelnie ugyanebben a pajtaszínházi térben. Már az elején elmondta, hogy Jordán Tamásként és nem az antik filozófus hangján fog megszólalni, ami a tőle nem régen halott, delejes természetességgel előadott Szabad ötletek jegyzéke után ígéretesnek hangzott. A színházi csoda azonban most elmaradt. A bürökpohárral végződő egykori per védőbeszédjében mintha felborult volna a szangvinikus lendületű mondatok és a visszafogottság erejének az aránya. Az egész így túl hangos lett, de ami még ennél is zavaróbb, hogy intonációs problémák nehezítették a nézők dolgát. Annak ellenére, hogy így is voltak erős pillanatai az előadásnak, az intellektuális indulatok és a felfokozott érzelmek végül nem a befogadóban, hanem inkább az előadón jöttek létre.

Jordán Tamás - Szókratész védőbeszéde (Fotó/Forrás: Simon Attila)

A színházi programok másik gyöngyszeme - a felvidékiek Ibusárja mellett - a marosvásárhelyi végzős színészhallgatók Naplópók című előadása volt. Szerzőként Pozsgai Zsolt azzal a gondolattal játszott el, hogy milyen is lehetett annak idején, amikor a legendás, Négyesy László által tartott irodalmi szemináriumra több, később híressé váló költőóriásunk (Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Tóth Árpád és Ady Endre) közé megérkezik Móricz Zsigmond egyetlen publikált versével, A török és a tehenekkel. Pozsgai nem csak ezt a verset adta Móricz mellé, hanem a Nőt is, aki mindenki múzsájaként robogott végig a világot naplóik fölé görnyedten dokumentáló társaságon. A fiatal játszók pedig egy üdítően friss, nyáresti szórakoztató előadássá tették mindezt, amelyben az életrajzi tények keveredtek a képzelettel, a tisztelet az iróniával: az irodalomtankönyv az élettel.

Mindehhez olyan zenei társulások csatlakoztak esténként, mint Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs népzenével, az Európa Kiadó és a Sziámi AndFriends alternatív rockkal, a Balázs Elemér Group jazzel, Ripoff Raszkolnyikov és Nagy Szabolcs blues-zal, a Neil Young Sétány rockzenével, valamint a Ferenczi György és a Rackajam rock and rollal. Sülyi Péter állta tehát a szavát: ha két-három nappal rövidebb is volt a megszokottnál, Hétrétország idén is egy színvonalas, átlátható és jelenléttel átélhető rendezvénysorozatot, igazi köztivált kínált a látogatóinak.