Színház

Játszd újra, Sam! - 30 éve színpadon

2013.11.28. 15:50
Ajánlom
Jubileumi előadásra készül a Vígszínház: a Kern András főszereplésével bemutatott Játszd újra, Sam! című produkció harmincéves születésnapját ünneplik péntek este a Pesti Színházban.

A jubileumi előadás végén az egykori és mai szereplők együtt jelennek meg a színpadon a főszereplő Kern Andrással. Az ünneplők között lesz Ábrahám Edit, Götz Anna, Halász Judit, Náray Erika, Sáfár Mónika és Sztárek Andrea is - olvasható a színház közleményében.

Az évforduló alkalmából videoklip készült az As Time Goes By című dalhoz, amelynek magyar szövegét Geszti Péter írta, a zenéjét pedig Furák Péter hangszerelte. Kern András és Valló Péter 1983 nyarán kezdett el foglalkozni a Játszd újra, Sam! bemutatásának ötletével. "Jó barátságban voltunk, vagyunk és remélem, maradunk Kern Andrással, kerestem valami neki valót színdarabot. Mivel mindketten Woody Allen nagy rajongóivá szegődtünk, örültem, amikor a kezembe került ez az írás - idézi a közlemény Valló Pétert. A rendező elmondta: a főszereplő tipikusan gátlásos, neurózisra hajlamos, művész-értelmiségi férfi, akit Woody Allen a filmjeiben és Kern András a színpadon nagyszerűen megjelenít. "A darab sok humorral mutatja meg ennek a típusnak a természetrajzát, amelyhez kicsit-nagyon magunkat is odasoroltuk" - tette hozzá.

A Játszd újra, Sam!-et 1983 novemberében mutatták be a Vígszínházban. Kern András harmincöt évesen lépett először színpadra Allan Felix szerepében. "Nagyon szeretem ezt az előadást, a pályám több mint fele ezzel telt el. Harminc éven át, ha esett, ha fújt, én játszottam ezt a szerepet. Több száz alkalmat jelentett, az az érdekes, hogy egyáltalán nem untam meg, mert ami jó, azt az ember nem unja meg, a rosszat akár már másnap, de a jót nem. A harminc év alatt semmit sem változtattam a szövegen, összesen talán három szó van, amit másképp mondok. Vannak rajongói a Sam-nek, akik már többször is látták a darabot" - idézik a színészt.

A hosszú évek során Kern András soha nem engedte lecserélni a jelmezét: a mai napig ugyanazt a ballonkabátot és cipőt viseli, amelyet a bemutatón. A Vígszínház a harminc év alatt 441-szer játszotta az előadást, amelyben Kern András mai partnerei Hegyi Barbara, Pápai Erika, Kerekes József, Kovács Nóra, Holl Zsuzsa, Cseh Judit, Tarr Judit, Mícs Ildikó és Sajgál Erika.

Halász Judit másfél évtizedig alakította a főszereplő szerelmét, Lindát. Az évtizedek alatt a darabban színpadra lépett Egri Márta, Simon Mari, Balázs Péter, Sipos András, Epres Attila, Détár Enikő, Götz Anna, Haumann Petra, Liptai Claudia, Malek Andrea, Náray Erika és Olasz Ágnes.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.
Színház

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Zenés színház

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.
Színház hír

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.