Színház

Játszó-terek

2009.08.24. 11:51
Megosztom
Újabb dobásra készül a KoMa Társulat. A harmadik évadjukat kezdik, és egyelőre úgy tűnik, minden évre jut egy jelentősebb produkció. A Plazma és a Fédra Fitness után szeptember 3-án jön a Kisded játékok. A darab magyar változatát Lőkös Ildikó írta, vele beszélgettem a bemutató előtt néhány héttel.

Fidelio Est: Számomra teljesen ismeretlen a szerző és a darab is. Hol találtatok rá?

Lőkös Ildikó: Egy izraeli színházi fesztiválon jártam Orlai Tiborral, ott láttuk Edna Mazya darabját. Tibor megkérte Deres Péter kollégámat, hogy fordítsa le a darabot. Én már a nyersfordítás alapján kezdtem dolgozni. Vagyis, inkább úgy mondom, hogy a társulattal közösen dolgoztunk a szövegen. Először csak Vince (Zrinyi Gál Vince - a szerk.) jött hozzám, hogy segítsek egy kicsit, aztán itt ragadtam. Arra gondoltunk, hogy mindenképp ki kell emelni az izraeli közegből, hiszen sokkal befogadhatóbbá válik, ha ismerősen csengenek a nevek, ha közel érezzük magunkhoz az utalásokat. Így végül beleszőttünk néhány aktuális magyar rendőrségi sztorit, magyarok a nevek, a viccek...

FE: Gyakorlatilag írtatok egy új darabot, Edna Mazya Games in the Backyard című drámája nyomán?

LI: Mondhatjuk így is. Az alapsztori, a dramaturgiai vonal megmaradt. Érdekes egyébként, hogy Izraelben teljesen mást jelent a dráma, mint nálunk. Sokkal egyszerűbbek a történetek, többnyire egy családi probléma a fő konfliktus, és általában nem mutatnak túl a dráma cselekményén, nincs egy második jelentésvonal.

FE: A Kisded játékok miről szól?

LI: Egy igaz történetet dolgoz föl: tizenhét éves fiúk egy játszótéren megerőszakoltak egy tizennégy éves lányt. A bírósági per három évig tartott, a darab is ennyit fog át. Visszafelé haladunk az időben, az ítélethozatal az első jelenet, aztán váltják egymást a bírósági jelenetek és a parkban történt események. Szinte minden tényt előre tud már a néző, hiszen a tárgyalási részben elhangzik, mégis izgalmas, mert az ok-okozati viszonyok csak később derülnek ki. Ez az eredetiben is így van, csak a párhuzamok nem annyira erősek. A bírót, az ügyvédet és az ügyészt is ugyanazok játsszák az eredetiben is, akik a gyerekeket, de a párhuzamot fölerősítettük. Így nem csak az erőszak és a szexualitás van a középpontban, hanem az az érzet is, hogy a felnőttek világa semmivel sem rendezettebb vagy átláthatóbb, mint ezeké a fiataloké.

FE: A KoMa első nagy sikere a Plazma volt, amellyel megjártak többtucat iskolát. A Kisded játékokkal kapcsolatban is van ilyen szándék?

LI: Abszolút. A bemutató a Trafóban lesz szeptember 3-án, aztán októberben is játsszuk még ott. De - nem titkoltan - úgy készül a produkció, hogy bárhol eljátszható legyen. Jó irányba gondolkodik a csapat: ha az iskola nem megy színházba, a színház megy el az iskolába. És persze most is terveznek majd utána beszélgetést az osztályokkal.

FE: A téma égető és aktuális.

LI: Többször is járt a társulatnál egy pszichológus, aki kifejezetten deviáns kamaszokkal foglalkozik. Ő nagyon sokat segített, hiszen szerencsére egyiküknek sincs ilyen tapasztalata. És kaptunk már aggódó megjegyzéseket, hogy mi lesz, ha egy-egy előadáson valakit annyira eltalál a téma, annyira érintettnek érzi magát, hogy kirohan a teremből. Reméljük, ilyen majd nem fordul elő!

FE: Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a Kolibriben mostanság bemutatott ifjúsági előadásokkal, a Kikattal, a Bonnie és Klájddal, a Kövekkel vagy a Klamm háborújával.

LI: Ez igaz. Fontos, hogy szülessenek olyan előadások, amelyek a tizenéves korosztályt szólítják meg, valós, általuk is ismert vagy átélhető történetekkel. És persze egészen más dolog, ha a saját környezetükben, például egy osztályteremben vagy egy tornateremben néznek meg egy előadást, vagy onnan kiszakítva, egy színházi közegben. Más-más hozadéka van mindkettőnek, nem lehet kijelenteni, hogy az egyik jobb, a másik rosszabb.

FE: Kinek az ötlete volt, hogy ezt a KoMa csinálja?

LI: Tibor dolgozott velük tavaly a Fédra Fitnessel. Rögtön Vince jutott eszébe, neki mutatta meg a darabot. Aztán a többiek is elolvasták, és mindenki talált benne valamit, amitől úgy gondolta, hogy ezt mindenképp meg kell csinálni. Vince rendezi, a főszereplő lány Guary Szandra lesz, ő Kaposváron végzett, a srácokat Kovács Krisztián, Egger Géza, Kroó Balázs és Lőrincz Sándor játsszák. Nagyon jó dolognak tartom, hogy Tibor odaáll egy ilyen produkció mellé. Hogy nem csak a kőszínházakat tekinti szívügyének, hanem egy fiatal, de nagyon határozott elképzelésekkel jelentkező társulatot is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház ajánló

Hétköznapi (anti)hősök – kezdődik a dráMA17 Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége ismertette a szeptember 21-én rajtoló dráMA17 Kortárs Színházi Találkozó hivatalos programját, amely kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat hoz el a helyi közönségnek.
Színház hír

Három alkotó, három bemutató – évadot hirdet az egykori Tünet Együttes

Három évvel a Tünet Együttes „hibernálása” után új alkotói kör formálódik Szabó Réka, Szász Zsófia és Valcz Péter együttműködésében. A 2026/27-es évad hívószava a rendszerek változása.
Színház hír

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.