Poór Lili a korszak egyik ünnepelt színésznője volt, aki a budapesti karrierjét áldozta fel azért, hogy Kolozsvárott játszhasson. Ő az impériumváltás után sem menekült el Erdélyből. Példája azt bizonyítja: az ottmaradáshoz talán még több bátorság kellett. Poór Lili 1962-ben hunyt el. Nem sokkal előtte azt nyilatkozta: „Nyugodt és alázatos színpadi munkával köszönöm meg a jó Istennek, hogy az erdélyi magyar színészet igazi hőskora idején a nemzet napszámosa lehettem.”
A Házsongárdi temető egyik parcellájában régi síremlék áll. Az erdélyi színművészet két nagy alakja nyugszik itt: Janovics Jenő és felesége, Poór Lilly. A mai fiataloknak ez a két név valószínűleg már nem sokat mond, de az erdélyi színháztörténet kutatóinak annál többet.
Janovics Jenőt 1905-ben nevezték ki a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatójának: teátrumépítő, filmgyáros, író, színész és közéleti személyiség volt egyszerre. Az 1945-ben elhunyt Janovicsról könyvek és tanulmányok sokasága jelent meg. Poór Lilly (később Lilire változtatta a nevét) tizenhét évvel élte túl a férjét. S noha a két világháború között az egyik legismertebb magyar színésznő volt nemcsak Erdélyben, de az anyaországban is, róla alig maradt emlék. Mindössze egy tanulmánykötetet jelent meg 1971-ben: Jordáky Lajos Janovics Jenő és Poór Lili című munkája. Ám azóta egyetlen feltáró kutatás sem foglalkozott a színésznővel. Pedig nem „csupán” felesége volt Janovicsnak, hanem állandó színésze is a kolozsvári társulatban, a Trianon utáni román megszállás idején pedig harcostársa. Együtt küzdöttek a magyar színház és kultúra fennmaradásáért. És bár Lili keresztény volt,
a vészkorszakban sem hagyta cserben zsidó férjét, az üldöztetést vállalva vele bujkált Budapesten.
Poór Lili az 1920-as évek végén (Fotó/Forrás: OSZMI)
„Maga nem Lujzát fogja játszani!”
Poór Lili önként vállalt minden megpróbáltatást, holott megadatott neki, hogy a nagypolgári nők kényelmes és fényűző életét élje a fővárosban.
1886-ban született. Szüleivel, két lánytestvérével Budapesten laktak. Lili nagybátyja, Kamermayer Károly Budapest első polgármestere (1873-1896) volt, s háromszor is megválasztották erre a posztra. Az ő irányítása alatt vált Budapest világvárossá. Megépült a Ferenc József (ma: Szabadság) híd, a Margit híd, a Parlament, az Operaház, a Vígszínház és a Műcsarnok. Lili édesanyja – a polgármester húga – Kamermayer Laura kereskedelmi iskolai tanfelügyelő volt, aki nemcsak az iskolában követelt példás fegyelmet, de a három lányától is, otthon. Poór Lili később egyik interjúban (Hölgyfutár, 1934. április) így beszélt édesanyjáról:
Szigorú, spártai anya, akitől még most is félünk. Minket gyerekkorunktól befogott. Akadémísta koromban is, mikor betegesen ügyeltem arra, hogy a kezem szép és ápolt legyen. Nem volt kibúvó, bármennyire is erőlködtem. Segítenem kellett takarításban, főzésben.
Az édesapa, Poór József neves mérnök volt. A szülők elvárták lányaiktól, hogy tanuljanak. Lilit orvosnak szánták, de már a középiskolában kitűnt, hogy igazi tehetsége a versmondáshoz van. Érettségi után bejelentette otthon, hogy a Színiakadémiára jelentkezik. A szülők egy feltétellel fogadták el a pályaválasztását. Felkeresték Váradi Antalt, a Színművészeti Akadémia igazgatóját, s arra kérték: csak akkor vegye fel a lányukat, ha valóban nagyon tehetséges. Váradi meghallgatta Poór Lili szavalását, rögtön tudta: a színinövendékek között a helye. Együtt tanult Csortos Gyulával, Rátkai Mártonnal, Gózon Gyulával is. Már akadémistaként fellépett a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban, utolsó éves volt, amikor Győrött az Ármány és szerelemben Lujzát alakította, a Hamletben pedig Opheliát. Friss diplomásként a budapesti Nemzeti ösztöndíjasa lett, majd az Andrássy úti Színház szerződtette.
Janovics Jenő, a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója akkoriban gyakran jött Budapestre fiatal tehetségeket felfedezni. Poór Lilire rögtön felfigyelt. Felajánlotta neki, hogy szerződjön át Kolozsvárra. Tán maga sem hitte, hogy a gyönyörű ifjú színésznő a kedvéért majd lemond a fővárosi rivaldáról. Ám Poór Lili azonnal igent mondott a meghívásra. Janovics ezután postán küldte el neki első kolozsvári bemutatkozó szerepét Rostand Sasfiókjában. Lili az öntudatos pesti nők határozottságával utasította el ezt, s megírta leendő főnökének: ő az Ármány és Szerelemmel, Lujza szerepében szeretne Kolozsvárott debütálni. Kiskorú volt még, úgyhogy 1910 augusztusában édesanyjával együtt utazott oda. A szigorú anyuka még a direktori szobába is bekísérte a lányát. Janovics ellentmondást nem tűrő hangon közölte a színésznővel: „Maga nem Lujzát fogja játszani!“ Végül sikerült kompromisszumot kötniük, és Poór Lili megkapta Bernstein Baccarat című darabjának női főszerepét. A bemutató hangos közönségsiker lett, a kritikusokat is meghódította. A nevét hamarosan így emlegették a lapokban:
Az egyik legszebben beszélő magyar színésznő.
Poór Lili később egyik interjújában (Erdélyi Szemle, 1943) így idézte fel a pályakezdését: „Azt hittem, Kolozsvárra csak két-három évre jövök le, hitben és művészi törekvésekben erősödni, azután ismét Pestre kerülök mint »beérkezett« színésznő. De úgy megszerettem Kolozsvárt, annyira belém idegződött az a hit, hogy igazi, komoly művészi munkát nem a magyar főváros internacionális, bábeli zűrzavarában, hanem csak a százados nemzeti hagyományokat őrző kolozsvári színpadon lehet végezni, hogy hiába vonzottak Pestre családi kötelékek, hiába hívtak pesti színigazgatók, itt maradtam. És ezt sohasem bántam meg.”
Poór Lili otthonában (Fotó/Forrás: OSZMI)
Bajtársak és szövetségesek
Szerencsés időszakban érkezett Kolozsvárra: virágzott a kultúra, a színházi élet, és ez leginkább Janovics Jenőnek volt köszönhető. A klasszikus Shakespeare- és Moliére-darabokat modern felfogásban játszották, ahogyan a nagy nemzeti színműveket, Az ember tragédiáját vagy a Bánk bánt is. Sok olyan polgári realista drámát is színpadra vittek, amely nyíltan reflektált a társadalmi problémákra. Bemutatták Ibsen, Strindberg, Hauptmann, Shaw, Tolsztoj és Gorkij, valamint Móricz Zsigmond és Molnár Ferenc műveit is.
Janovics felismerte az akkor megjelenő mozgóképes műfajban is az új lehetőséget.
Filmstúdiót alapított, az itt készült némafilmekben a helyi társulat tagjai játszottak, köztük Poór Lili is. E filmek országos hírnevet szereztek a művészeknek, nem egy film külföldre is kikerült. A hamvas, szőke, kékszemű Lili azonban a színpadon továbbra is naiva és szende szerepeket kapott. Ám amikor a társulat nagy drámai színésznője, Hettyey Aranka Budapestre, a Vígszínházba szerződött, szerepkörét Poór Lili vette át. Ő lett a kolozsvári színház elsőszámú tragikája. Játszott Júliát és Anna Kareninát, Évát a Tragédiában, Lady Macbethet, és Lady Annát a III. Richárdban. Évtizedeken át volt Gertrudis a Bánk bánban. Janovics Jenő egyik kéziratában feljegyezte Poór Liliről: „A modern, ideges leányok belső vívódásainak kevés hozzá hasonló lélekformálója volt magyar színpadon, ízlése külsőségekben is divatot irányított a társaságokban. Később egyre mélyült művészete, a nagy tragédiák hősnő szerepeit sorra vette át és a klasszikus műsor legbiztosabb oszlopává erősödött.“
Poór Lili A vén bakancsos és fia, a huszár című filmben (Fotó/Forrás: OSZMI)
A színházigazgató és a színésznő kapcsolata látszólag az ellentétek vonzalma volt. Lili mögött ott állt a gazdag keresztény családja, Jenő szegény ungvári zsidó családból származott, és gyerekkorától mindenért keményen meg kellett küzdenie. Budapestre került reáliskolába, és a tanulmányi versenyeken nyert díjaiból már kamaszkorában támogatta a családját. Lili útja egyenes volt a színház felé, Jenőé kanyargós. Ő a Színiakadémia előtt a Műegyetemet is elvégezte, majd esztétikából és a filozófiából doktori vizsgát tett.
Ugyanakkor a színház mindkettőjüknek missziót jelentett, mindent feláldoztak érte. Janovics a filmgyártásból jelentős vagyonra tett szert, amelyet a színházra fordított. Két teátrumot is építtetett Kolozsvárott, a Hunyadi téren, majd a Szamos parti Nyári Színkör faépületét is kőszínházzá alakítatta át. Mindkét építkezésnél hatalmas banki kölcsönöket vett fel, saját zsebből fizette a törlesztő részleteket. Janovics az első világháború alatt személyes vagyonából biztosította a színház alkalmazottjai és nyugdíjasai járandóságát. Poór Lili rengeteg ingyenes jótékonysági fellépést vállalt, vidéki turnékra járt, és a honoráriumát az ottani a színészkollégáknak ajánlotta fel.
A Trianont követő tragikus történelmi időkben kapcsolatuk még szorosabbá vált: bajtársak és szövetségesek lettek.
Az I. világháború után a román csapatok bevonultak Erdélybe. A trianoni diktátummal Erdélyt Romániához csatolták. A magyarság teljes jogfosztása, elnyomása mellett a román kormány kulturális hadviselést is folytatott az erdélyi értelmiség ellen. Első számú célponttá vált Janovics színháza. A társulatnak 1919 októberében el kellett hagynia a Hunyadi téri színházépületet, a Nyári Színkörben húzhatták meg magukat. Előadásaikat rendszeresen betiltották, cenzúrázták, például Az ember tragédiáját 1925-ig nem tűzhetik műsorra, s akkor is csak úgy, hogy a francia forradalom jelenetét kihagyják belőle. Janovicsot üldözték, házkutatásokat tartottak nála. De ugyanígy üldözték Poór Lilit is.
A színésznő felbontotta szerződését a kolozsvári teátrummal, hogy többet utazhasson vidékre. Fellépett Aradon, Nagyváradon, Temesváron, Marosvásárhelyen, mindenhová elment, hogy a magyar szót és a magyar kultúrát közvetítse. „A vidéki társulatok, rendszerint gázsifizetés előtt meghívtak vendégszerepelni; remélték, hogy kihúzom őket a kátyúból. Különösen Arad tisztelt meg ezzel a szereppel. Emlékszem, hogy egyszer Bernstein Tolvaj című darabját játszottuk, és első nap üres ház fogadott. No, gondoltam, ez csúnya vendégszereplés lesz. Másnap már a zenekari helyeket is kiadták. Három estére mentem, és tizenkét este lett belőle. Hideg tél, forró nyár nem számított. Játszottam, játszottam, a tapsért, a szíves fogadtatás gyönyörűségéért.” (Dolgozó Nő, 1957. október.)
Poór Lili A testőr című előadásban (Fotó/Forrás: OSZMI)
A színészdékán
Poór Lilit kétszer is letartóztatták. Először 1921-ben. Katonai fogházba hurcolták, de a közvélemény nyomására kénytelenek voltak szabadon engedni. A fogházban tífuszos lett, majdnem belehalt. Amint fölépült, újra visszatért a színpadra. Aradon 1922 januárjában éppen A kaméliás hölgy előadásában játszott, amikor a szünetben két detektív jelent meg, hogy előállítsák őt. A színésznő annyit mondott nekik:
Megyek. De várjanak egy fél óráig itt a színpadon, előbb meg kell egy kicsit halnom.
És a függöny felgördült.
Poór Lili ellen az volt a kohol vád, hogy a magyar honvédségnek kémkedik. Letartóztatásának mindenütt híre ment, Janovics Jenő politikai kapcsolatait mozgósítva szabadította ki őt. Visszatértek Kolozsvárra, ahol az állambiztonsági hivatal főfelügyelőjének oltalmát kérték a rendőri túlkapások ellen. A botrányok az anyaországban is felháborodást keltettek, Beöthy László, a Vígszínház igazgatója sietett Lili segítségére, szerződést ajánlott neki. Janovics Jenőt a budapesti Nemzeti Színházba hívták. Mégis mind a ketten úgy döntöttek: maradnak. Nem hagyhatják cserben az erdélyi közönséget.
Történt mindez olyan időszakban, amikor az erdélyi értelmiségiek és művészek közül sokan elmenekültek az anyaországba. Jenő és Lili a románok elleni gyűlöletszításra sem voltak hajlandók. Kapcsolatokat kerestek a haladó szellemiségű román értelmiséggel, és a kolozsvári színház bukaresti vendégszerepléseket vállalt. Az eredmény az lett, hogy már nemcsak a románok hatóságok támadták őket, de az irredenta nacionalista magyarok is.
Janovics Jenő és Poór Lili 1928-ban összeházasodtak. A román vezetés alá került kolozsvári színházból kitiltották őket. Abból a teátrumból, amit Janovics a saját pénzéből épített. Majd a filmstúdióját is bezárták.
A direktor egész vagyona ráment arra, hogy az erdélyi színjátszást életben tartsa. Poór Lili sem léphetett fel többet Kolozsvárott.
Janovics a harmincas években még megalapította a Szegedi Szabadtéri Színházat, de a fokozódó antiszemitizmus, a zsidótörvények miatt ott sem rendezhetett tovább. A kolozsvári zsidókat 1944-ben gettóba hurcolták. Janovics csak azért úszta meg a deportálást, mert a feleségével Budapesten tartózkodtak. Barátaik bújtatják őket az ostrom alatt. De amint a főváros felszabadult, Jenő és Lili az elsők közt tértek vissza Erdélybe.
A Kolozsvár című lap 1945 áprilisában interjút készített a városba visszaköltöző híres művészházaspárral. A riporternek elmondták, Budán élték végig az ostromot, ez volt Budapestnek az a negyede, amely legkésőbben szabadult fel és a legtöbbet szenvedett. A ház, ahol bujkáltak, éjjel-nappal remegett az ágyúlövésektől, és sokan meghaltak a pincében. Harmincöt napig voltak a pincében, éheztek, és akadtak pillanatok, mikor biztosra vették: soha többet nem kerülnek ki élve a napvilágra. S hogy miért tértek vissza Erdélybe? Hogy a román-magyar együttélést és a közös színházi kultúrát szolgálják. „Az az az érzésem – folytatta Janovics–, hogy mint a múltban, most is csak egyetlen feladatom lehet itt Erdélyben.
Csakis a román kultúra vezető rétegeivel közösen lehet a színház kérdéseit megoldani, hogy Erdélyben viruljon úgy a román, mint a magyar színészet. Nekünk, magyar színházi embereknek, nem az az érdekünk, hogy felülkerekedjünk, hanem hogy egymást támogatva dolgozzunk ennek a földnek kultúrájáért.”
Poór Lili (Fotó/Forrás: OSZMI / Csomafay Ferenc)
1945 tavaszán, 22 év után, ismét őt nevezték ki a kolozsvári teátrum igazgatónak, és végre színpadra léphetett Poór Lili is. A boldogságra azonban nagyon rövid idő adatott meg nekik. A színház újraindítása sok teherrel járt. A Bánk bánt rendezte a direktor, de november 16-án, pár órával a premier előtt rosszul lett és meghalt. A szíve nem bírta tovább a megpróbáltatásokat.
Janovicsot az egész erdélyi magyarság gyászolta, özvegyének helyet ajánlottak fel a kolozsvári színház tanácsában, és felkérték, hogy a társulat állandó tagjaként „gyönyörködtesse ezentúl a kolozsvári közönséget”. Poór Lili válaszlevelében azt írta: „Mindent vállalok, amivel az én csekély, semmi személyem szolgálatára lehet elárvult színházunk ügyének. Csak egy kis türelmet kérek, idő kell a fájdalom csillapodásához.”
Rahmanov Viharos alkonyat című darabjában játszott először a férje halála után, ezt a főszerepet még Janovics osztotta rá.
Poór Lili kétszeres erővel, a férje helyett is küzdött tovább a magyarságért és egy igazságosabb társadalomért. Valaha nagypolgári nőként indult, de véglegesen eltávolodott osztályától. Munkás színkörökben tanított, részt vett a demokratikus nőszövetség és a szovjet-román társaság munkájában. Többször ellátogatott a Szovjetunióba, lelkesedett az új szovjet szocialista realista darabokért, élete alkonyán a szocialista jövőt építő munkásasszonyokat is játszott. A Román Népköztársaságban (RNK) 1948 októberében megalakult Kolozsvárott a Magyar Művészeti Intézet, a színművészeti fakultás dékánjának Poór Lilit nevezték ki. Dékáni köszöntőbeszédében – egyebek mellett – ezt is mondta a hallgatóknak: „Visszatekintve kezdő éveimre szembeötlő az a különbség, ami a régi és a mai fiatalok anyagi helyzete, munkalehetőségei tekintetében mutatkozik. A régi világban az akadémiai végzettség csak diplomát jelentett, de kenyeret és munkát nem. A ti megélhetésetekről már színinövendék korotokban gondoskodott a dolgozók állama. Sokat, nagyon sokat szeretnék beszélni nektek arról, milyen megtisztelő dolog színésznek lenni, s hogy csak az olyan színészt illeti meg a megbecsülés, aki megérti, hogy művészetével a társadalmi haladást, az emberek szocialista nevelését kell szolgálnia. Ezért szeretném a szívetekbe vésni: becsüljétek meg azt a nagy áldozatot, amelyet hazánkban a népi demokratikus rendszer hoz a szocialista színjátszásért.
S ne feledjétek, hogy a művész és a honpolgár fogalma azonos; ezért ne csak a színpadon, hanem kint, az életben is álljatok mindenkor hivatástok magaslatán.”
Egy év múlva Poór Lili leköszönt dékáni tisztségéről. A hivatal, a hatalom nem érdekelte. Szívesebben állt be kolozsvári kollégái közzé játszani. 1957-ben a Román Népköztársaság népművésze címmel tüntették ki. A helyi lapban ez alkalomból így méltatták: „Poór Lili ma sem „Lili néni”, ma is szép asszony, ma is az a ragyogó jelenség, akit negyvenhét éve ismernek a kolozsvári színpadon. Negyvenhét év: nincs abban indiszkréció, ha leírjuk ezt az évszámot. Ez már a legszebb asszony számára is büszkeség. Magas, karcsú termete, nemes tartása, kezének választékoson finom mozdulatai ma is azt a hóditó szépséget idézik, aki a született királynőnél királyibban tudott a színpadra lépni, palástot, koronát viselni.”
Öt évvel később halt meg a színésznő. Férje mellé temették. Janovics Jenő egyik legnagyobb alakítása a Hamlet volt. Sírjára felesége kőbe vésette a dán királyfi szavait: „Férfi valál, ki a Sors öklözését vagy jutalmait egykép fogadtad.” Poór Liliről a sírkő annyit árul el: „Az RNK népművésze.”
Szerző: Sándor Zsuzsanna
Magyar Művészeti Akadémia (Fotó/Forrás: Magyar Művészeti Akadémia)
Az 1920-as államfordulatok körüli magyar színháztörténettel foglalkozó cikksorozatunkat az MMA támogatja. Együttműködő partner: OSZMI. Külön köszönet Gajdó Tamás színháztörténésznek.
hírlevél
